From Wikipedia, the free encyclopedia
Édouard François André (Bourges, Cher megye, 1840. július 17. – La Croix-en-Touraine, Indre-et-Loire megye, 1911. október 25.) francia botanikus, tájkertész, kertművész. Több mint kétszáz parkot, kertet alkotott egész Franciaországban, Európában és Dél-Amerikában. Leghíresebb köztük a párizsiakon kívül Monte-Carlo nyilvános parkja, a Várna melletti Euxinográd palotakertje, a luxembourgi Szentlélek-citadella teraszos kertjeivel és sétányaival, a Funchali kertek Madeirán, az olaszországi Villa Borghese. Dél-amerikai gyűjtőútjáról André hozta először Európába a róla elnevezett flamingóvirág-fajtát (Anthurium andreanum) flamingóvirág.
Édouard André | |
Született | 1840. július 17.[1][2][3][4][5] Bourges[6] |
Elhunyt | 1911. október 25. (71 évesen)[1][2][3][7][8] La Croix-en-Touraine |
Állampolgársága | francia |
Foglalkozása |
|
Kitüntetései |
|
Sírhelye | Montmartre-i temető |
A Wikimédia Commons tartalmaz Édouard André témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „André”.
Szerény anyagi helyzetű kertész, faiskola-tulajdonos családban született. Tanulmányai után az Angers-ben működő André Leroy neves pomológushoz, majd a párizsi botanikus kertbe került. 1860-ban felvették az 1854-ben létrehozott „Párizs város ültetvényeit és sétányait ellátó hivatalba” (Service des promenades et plantations de la Ville de Paris). Jean-Charles Adolphe Alphand[9] főnöksége alatt 1860–1864 között a Bois de Boulogne területéhez csatlakozó Jarden fleurist de la Muette üvegházait kezelte.[10] André 1864–1868 között bekapcsolódott Párizs urbanizációs és kertészeti újjátervezésébe, amely a Jean-Pierre Barillet-Deschamps főkertész, Jean-Charles Adolphe Alphand mérnök és Georges Eugène Haussmann Seine megye prefektusa által kidolgozott városrendezési koncepció alapján már az 1850-es évektől folyt. A „kertészeti hivatal” kezelte és részben ekkor tervezte a Longchamp-i lóversenypályát,[11] az Akklimatizációs kertet (Jardin d’acclimatation),[12] a Bois de Vincennes-t,[13] melyek az André közreműködésével készült Buttes-Chaumont, valamint a Parc-Monceau (Deschamps) és a Montsouris parkokkal kiegészítették az Alphand idején tervezett parkok hálózatát a főváros négy sarkán.
1860-tól tagja volt a Birodalmi Központi Kertészeti Társaságnak is. Jules Janin (1804–1874) író és kritikus barátjaként (és alkalmankénti titkáraként) találkozott George Sanddal, és az 1867. évi Párizsi Kalauz (Paris Guide) című kötetben a Séták Párizsban (Les promenades dans Paris) fejezetben tanulmányt jelentetett meg Párizs kertjeiről.
Az 1866-ban, Liverpool város által, a Sefton park létrehozására meghirdetett pályázatot André Lewis Hornblowerrel megnyerte, s így az 1867–1872 között épülő park kialakítása is az ő elképzeléseit tükrözte.
1867-ben megjelent művének (Les Fougères) címlapján Édouard André a társszerzők között, már mint Párizs város főkertésze szerepel.
1869-ben döntött egy szabadabb alkotó pálya mellett és tájkertészként önállósította magát. Európa, sőt Amerika sok városában számos parkot létesített, részben magán megbízóknak, részben közületek megrendeléseire.
1872–1892 között, húsz év alatt sikerült kialakítania és átformálnia Luxembourg régi erődjének zöldövezetét. Megalkotta a montpellier-i Marsmező kertjét, Cognac közparkját és L’Haÿ-les-Roses rózsakertjét.[14]
André 1871-ben megvásárolt egy ingatlant La Croix-en-Touraine-ben (Indre et Loire megyében), ahol kísérleti gazdaságot állított fel, hogy kipróbálja saját módszereit, mind a megformálást illetően, mind pedig botanikai szempontból. Ez a Cher-völgyben található, alluviális talajú terület három kilométerre fekszik az Amboise erdejétől, a falu szívében, és egy kis patak is határolja.[15]
1875–1876-ban a francia kormány által finanszírozott expedíció során Dél-Amerikában, főként az Andok lábánál botanikai gyűjtőutat tett, melynek eredményeképpen számos edzett évelő és kényes trópusi új növényt (kb. 3400 darabot) hozott Európába. Útjának legkiemelkedőbb lelete és hozadéka a flamingóvirág (Anthurium andreanum) felfedezése volt. Illetve egy kis, keskenylevelű tillandsia, amelyet Edouard Morren 1888-ban az ő tiszteletére Tillandsia andreana-nak nevezett el.
A Broméliafélék családjának termesztése és ismertetése André szenvedélyévé vált, és az utazásaiból hozott növényeket, vagy a maga termesztette hibridjeit szívesen ajándékozta a hozzá látogató szakembereknek. Könyveiben ismertette Kolumbia, Peru, Ecuador és Venezuela bromélia-fajtáit.
A „L’Illustration Horticole” belga kertészeti lap szerkesztője volt 1870[16] és 1880[17] között. Itt tette közzé a dél-amerikai földrészről begyűjtött növények ismertetését is. Így például 1878-ban a Loasa vulcanicát (a Loasaceae család eddig ismeretlen egyedét), amelyet 1876 júniusában ecuadori gyűjtőútján az Andokban, a Corazón vulkán lábánál, 1500–1800 tengerszint feletti magasságban talált.[18]
Tanítványát, Charles Thayst 1889-ben Buenos Aires sétányainak, sugárútjainak, parkjainak kialakításával bízták meg, s hosszú működése során az André-féle hagyományokat követve francia hangulatot és arculatot adott a városnak.[19]
1889-ben megkapta a francia Becsületrend lovagi fokozatát, 1903-ban pedig tiszti fokozattal tüntették ki. 1892-ben beválasztották a francia Országos Mezőgazdasági Társaságba (Société national d’Agriculture de France).
1892–1905 között kinevezték a Versailles-i Nemzeti Kertészeti Iskola[20] professzorává, ahol a kerttervezést és az üvegházak építészetét oktatta. André a 19. századi angolkert specialistája volt, a tavakkal, hidakkal, lépcsőkkel, építményekkel, szobrokkal, kacskaringós, ugyanakkor rendezett útvonalakkal kialakított kerttípusé, amint az megvalósult egyik legszebb művén, a Balkán lejtőjén a Fekete-tengerhez közeli (Várna és Burgasz melletti), Ferdinánd bolgár király számára felépült nyári rezidencia, az Euxinográdi kastély parkjában. Ugyanakkor újító is volt. „1879-ben kiadott L’art des jardins című könyvében már feltűnt a francia architektonikus tradíció elfogadásának gondolata, a történeti (pl. barokk) elemek angolkertbe integrálása, az úgynevezett kompozit kertstílus.”[21] Ezzel a vegyes vagy összetett stílussal (a tájképi és mértani stílus összehangolásával) André képviselte a kertművészet jövőjét. A paloták környezetének geometriai elrendezése az épülettől fokozatosan távolodva átmegy a természetes környezetként kialakított szabályozatlanabb, a szabad természetet idéző, vadregényes angolkerti (tájkerti) formába.
Elismert kertész és tájépítész voltát igazolja, hogy 1882-től több mint 20 éven keresztül a legtekintélyesebb kertészeti lapnak, a Revue Horticole-nak volt a főszerkesztője. 1896-ig Élie-Abel Carrière-rel (1818–1896) együtt volt a „chef-redacteur”, majd egyedül 1906-ig, s végül egészen haláláig Désiré Bois (1856-1946) működött vele társszerkesztőként.
Montevideo, Uruguay fővárosa 1890-ben bízta meg a városrendezéssel egyidejűleg a parkok, közterületek, a zöldövezet tájkertészeti kialakításával. Utazását egybekötötte újabb botanikai gyűjtő tevékenységgel.
A 19. század utolsó éveiben a lengyel Félix Tyszkiewicz (1869–1933) gróf[22] felkérte, hogy építsen parkokat négy litvániai kastélya körül, mely megbízást André már fiával, René-Édouard-ral együtt teljesített. (Palanga botanikus park a Tyszkiewicz-kastély parkja, /Tiškevičiai Palace /, valamint a Lentvaris , Užutrakis és Trakų Vokė épületénél).
Kétszer nősült meg. Első felesége 1873-ban halt meg nem sokkal negyedik gyermekük születése után. 1890-ben társult fiával, René Edouard Andréval (1867–1942), aki szintén képzett kertművész volt, de a mezőgazdaság- és jogtudományon túl művészeti és ipari formatervezést is tanult mérnök. Így képzettségével hasznosan tudott hozzájárulni az immár Édouard André és Fia cég sikeréhez.[23]
1905. október 28-án szélütés érte, ekkortól már kertépítési, ill. fizikai erőkifejtést igénylő munkát nem tudott vállalni, de haláláig társszerkesztője volt a Revue Horticole-nak (vagy tiszteletből szerepeltették a nevét a címlapon). 1911-ben halt meg, quadriplegia (négyvégtag-bénulás) sújtotta. A Montmartre-i temető-ben a nemzetközi hírű csellista, Auguste-Joseph Franchomme (1808–1884) családi sírjába temették, annak fiával, a fiatalon meghalt René Franchomme-mal (1841–1860) és két leányával együtt, miután mindkettőnek Éduard André volt a férje.[24]
Fia, René-Édouard a 20. század elején megszerezte a Chanteloup-i pagodát Amboise-ban, amely egyedülálló emléke volt a 18. századi Choiseul királyi hercegi uralomnak, és 1908-tól 1910-ig helyreállították.[25]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.