Üde mészkedvelő rétlápok - Wikiwand
For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Üde mészkedvelő rétlápok.

Üde mészkedvelő rétlápok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Lápi sás (Carex davalliana)
Lápi sás (Carex davalliana)

Az üde mészkedvelő rétlápok (Caricion davallianae) csoportja a láprétek egyik alapvető típusa, az üde láprétek Magyarországon is előforduló növénytársulásait fogja közös rendszertani kategóriába. Társulástanilag ez a bázikus síklápok (Caricetalia davallianae Br.-Bl. 1949) társulástani rendjének egyetlen, Magyarországon is elterjedt társuláscsoportja.

Kialakulásuk, elterjedésük

Ez az üde, tocsogós gyepek főleg Közép-Európában terjedtek el a síkságokon, a dombvidékeken és az alacsonyhegységekben.

Megjelenésük, fajösszetételük

Cönológiailag és ökológiailag az átmeneti lápok (gyapjas magvú sásos Caricion lasiocarpae, sárga sásos Caricion flavae) és a kiszáradó láprétek (Molinion) között állanak. Megjelenésük rendszerint részben zsombékos alacsony gyepes, két lágyszárú- és egy mohaszinttel. A fölső lágyszárú szint középmagas (80 cm-ig).

Három, szerkezeti-fiziognómiai típusukat különböztetik meg:

  • szőnyegszerű láprétek,
  • zsombékosodó láprétek,
  • (az eutrofizálódás eredményeként) náddal vagy magaskórókkal (pl. csermelyaszat Cirsium rivulare) ritkásan benőtt láprétek.

Ez utóbbi típus alsóbb szintjein a lápréti fajegyüttes még felismerhető.

Hidroökológiai szempontból négy csoportjukat különböztetik meg:

  • feltöltődő lápokon kialakult láprétek (pl. Marcal-medence, Nagyberek),
  • átszivárgásos lápokon kialakult láprétek (pl. Bakonyalja, Látrány),
  • felszínen csörgedező vizű lápokon kialakult láprétek (pl. Bakonyalja),
  • forráslápok láprétjei (pl. Zempléni-hg., Bakonyalja).

A lápoktól eltérően társulásaik rendkívül fajgazdagok. Társulásalkotó fajaik:

  • lápi sás (Carex davalliana),
  • keskeny levelű gyapjúsás (Eriophorum angustifolium),
  • széles levelű gyapjúsás (Eriophorum latifolium),
  • nagy szittyó (Juncus subnodulosus),
  • lápi nyúlfarkfű (Sesleria uliginosa, Sesleria caerulea);

Néhány, egyéb lápi növénytársulásban is fontos szerepet betöltő növényfaj üde lápréteken is lehet állományalkotó; az ezekkel dominált láprétek a zsombékos vagy tőzegmohás lápoknál sokkal fajgazdagabbak. Ilyen pl. a Marcal-medencében:

  • gyapjas magvú sás (Carex lasiocarpa),
  • vidrafű (Menyanthes trifoliata),

Egyéb helyeken:

Jellemző fajok:

Ritka glaciális reliktumok:

Ritka, de jellemző fajok:

  • havasi szittyó (Juncus alpinoarticulatus, Juncus alpinus),
  • posványkakastaréj (Pedicularis palustris)
  • alacsony pozdor (Scorzonera humilis) (pl. a Marcal medencéjében),

Egykor üde lápréten élt fajok:

Az üde láprétek és a kékperjések közös fajai:

  • fehérmájvirág (Parnassia palustris)
  • kisvirágú pacsirtafű (Polygala amarella).

Alárendelten az üde lápréteken is előfordul számos, az egyéb lápi társulásokban gyakoribb növényfaj:

  • rostos tövű sás (Carex appropinquata) csőrös sás (Carex rostrata) és Buxbaum-sás (Carex buxbaumii) a Marcal medencéjében,
  • hengeres sás (Carex diandra) a Zempléni-hegységben,
  • fekete sás (Carex nigra) a Zalai-donbvideéken,
  • téli sás (Cladium mariscus) pl. a Nagyberekben, , (), Thelypteris palustris (Somogy: Látrány), stb.
  • mocsári zörgőfű (Crepis paludosa) pl. a Marcali-háton,
  • gázlóvirág (lápi gázló, Hydrocotyle vulgaris) a Balaton mellett.

Hasonképpen megtalálható az üde lápréteken több, a nedves réteken szokásos növényfaj is, pl.:

Jól fejlett mohaszintjük főleg lombosmohákból (Bryophyta) áll. A mohafajok közül jellemző, de viszonylag ritka a körkörös sarlósmoha (Drepanocladus revolvens), nagyon ritka a mocsári aranymoha (Campylium elodes) és a skorpiómoha (Scorpidium scorpioides); utóbbi jelenleg csak Vácrátót környékéről ismert. Gyakoribb fajok:

Az idegenhonos (többnyire inváziós) fajok aránya elérheti az 50 %-ot.

Életmódjuk, termőhelyük

Friss vízzel folyamatosan ellátott, állandóan nedves, közepes vagy bázikus kémhatású (sok kationt tartalmazó, többnyire mésztartalmú) talajon alakulnak ki, aminek csak nagyon vékony, felszíni rétegét nem itatja át folyton a víz. A tápanyagok lassan táródnak fel. A meszes talajban hidroxiapatit és kalcit csapódik ki, ezért különösen a növények számára felvehető foszfor kevés. Az élő növényzet alatt sástőzeg képződik.

A vegetációs periódus elején a víz a talajfelszín fölé emelkedik, a nyári hónapokban 40–60 cm mélyre süllyedhet. A zsombékos részek sokáig elöntve maradnak, ahol viszont visszahúzódik a tocsogókból a víz, ott a mohaszint és a vastag tőzegtalaj sokáig megőrzi a nedvességet — főleg, hogy a víz később is szivárog, néha vékony rétegben a felszínen is. Hasonló körülmények között fejlődnek ki azokban a forráslápokat körülvevő szélesebb völgyfőkben, amelyekben a folyamatosan átcsurgó csermelyek állandóan nedvesen tartják a talajt, ami így a nyár végére sem szárad ki. A vízben rendszerint kevés az oxigén. Az állandóan átitatott talaj és a víz nagy hőkapacitása miatt a termőhely mikroklímája kiegyenlítetten hűvös.

Állományaik rendszerint zsombékosokkal, kékperjésekkel, mocsárrétekkel, illetve ma már gyakran jellegtelen, elgyomosodott területekkel érintkeznek .

A lápréteket a kaszálás tartja fenn; annak hiányában a szukcesszió folytatódik, és apránként láperdőkké alakulnak. A legeltetés és a műtrágyázás (okozta tápanyagbőség) is rohamos degradálódásukhoz, majd kipusztulásukhoz vezet.

Társulástani felosztásuk

A társuláscsoportnak Magyarországon nyolc növénytársulását ismerjük:

Kilencedikként a Caricetum lasiocarpae subass campylietosum rétszerű szubasszociáció jelenleg csak a Marcal-medencéből ismert.

Jegyzetek

  1. a b Borhidi Attila, 2003: Magyarország növénytársulásai. [2012. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 15.)
  2. a b TERRA Alapítvány: Láprétek
  3. Seregélyes Tibor, Lájer Konrád et al.: Élőhelyismereti útmutató 2.0: D1 – Láprétek. [2010. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 21.)

Források

{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Üde mészkedvelő rétlápok
Listen to this article