Antoninusi járvány
From Wikipedia, the free encyclopedia
Az antoninusi vagy galénoszi járvány, vagy másképp antoninusi pestis (Pestis Antonina), i. sz. 165 és 180 között dúlt a Római Birodalomban; ez volt a birodalom első igazi pandémiája. Általános vélekedés szerint a járványt feketehimlő okozta.[1]Korábban felmerült a kanyaró lehetősége is, de újabb vizsgálatok szerint a kanyaró vírusa csak később alakult ki.[2] Feltehetően a járvány okozta Marcus Aurelius társcsászárának, Lucius Verusnak 169-es halálát. Kettejüket korábban Antoninus Pius császár fogadta örökbe, így a pandémia családnevükről kapta az elnevezését.
Az ókori források egyetértenek abban, hogy a járvány azután jelent meg, hogy a rómaiak 165-166 telén kifosztották a mezopotámiai Szeleukeia városát, majd visszatértek Szíriába.[3] Ammianus Marcellinus leírja, hogy a betegség Galliában és a Rajna mentén állomásozó légiók körében is elterjedt. Eutropius szerint a birodalom lakosságának jelentős része elpusztult.[4] A kortárs Cassius Dio megírta, hogy kilenc évvel később újabb járvány sújtotta Rómát, ahol a megbetegedettek negyede, naponta kétezren haltak meg.[5] Az áldozatok számát 5-10 millióra, a birodalom lakosságának nagyjából 10%-ára teszik.[6][7] Különösen sokan estek áldozatul a városokban és a hadseregben.[8]
Az antoninusi járvány az ún. Pax Romana utolsó éveiben zajlott, amikor a Római Birodalom befolyásának, területi nagyságának, lakosságszámának csúcspontján volt. Egyes történészek szerint a pandémia hozzájárult a későbbi válságos idők eljöveteléhez.