Belgium az első világháborúban
From Wikipedia, the free encyclopedia
Belgiumot 1914-ben, a Schlieffen-terv értelmében Németország lerohanta, hogy az országon átvonulva, északról támadja meg Franciaországot, elkerülve a francia-német határra telepített erődítményeket. Belgium semlegességének megsértése ürügyet szolgáltatott az Egyesült Királyságnak, hogy belépjen a háborúba, míg a belga haderő hősies helytállása jelentősen lelassította a német előrenyomulást és időt adott a szövetséges (brit és francia) erősítés beérkezésének. Az 1914 szeptemberében végrehajtott ellentámadás után a front megmerevedett Belgium területén, de a belga csapatok sikerrel tartották meg az ország délnyugati csücskét. Csak 1918-ban szabadult fel az ország teljes területe.
A belga haderő ellenállását I. Albert belga király irányította, nem ritkán a frontvonalról. Legidősebb fia, a későbbi III. Lipót belga király sorkatonaként szolgált a belga hadseregben. Albert egészen 1918-ig saját irányítása alatt tartotta a belga csapatokat és csak ekkor egyezett bele, hogy a (parancsnoksága alatt álló) Flandria Hadseregcsoportban összevonják brit és francia csapatokkal.
A háború négy éve során Belgium és a belga lakosság jelentős veszteségeket szenvedett, számos várost súlyos tüzérségi támadások értek, illetve - az antant propagandájának valótlan állításai szerint - a katonai veszteségeket a német megszállók sokszor a polgári lakosságon torolták meg.
1918-ban Albert saját csapatai élén vonult be a felszabadított Brüsszelbe, ahol hősnek kijáró fogadtatásban részesítették.