From Wikipedia, the free encyclopedia
A briológia (a görög brüon (moha) szóból ered) a botanika egyik résztudomány területe. Ez a tudományág a mohákkal (lombosmohák, májmohák, becősmohák) foglalkozik. A mohász (briológus) olyan ember, aki aktív tudományos érdeklődéssel figyeli meg, gyűjti, osztályozza és kutatja a mohákat.[1]
A mohákat először részletesebben a 18. században kezdték vizsgálni. Johann Jacob Dillenius német botanikus (1687-1747), oxfordi professzor 1717-ben írta meg tanulmányát A páfrányok és mohák reprodukciója címmel. Az első teljesen mohászattal foglalkozó munka Johann Hedwigé volt, aki a reproduktív szervek (sporofitonok) alapján fektette le a mohák rendszertani besorolásának az alapjait. Jelenleg is ez a moharendszertan (taxonómia) alapja (1792, Fundamentum historiae naturalista muscorum).
A briológia főbb kutatási területei a rendszertan (taxonómia), az élettan (fiziológia), a molekuláris biológia (DNS-szekvenálás) és az ökológia (kapcsolat más növény- és állatfajokkal). Érdekesség, hogy vannak húsevő mohafajok is.
Világszinten fontosabb briológiai kutatási központok a Bonni Egyetem Németországban, a Helsinki Egyetem Finnországban, illetve a New York-i Botanikus Kert.
A jelentősebb kutatások csak a 20. század elején kezdődtek Magyarországon. Korábbról csak szórványos adataink vannak, illetve a vizsgálatok célpontjában a jelenleg határon kívüli, de mohákban gazdagabb területek álltak (a Kárpátok felvidéki és erdélyi területei). Ebből az időszakból Hazslinszky Frigyes 1885-ben megjelent A magyar birodalom mohaflórája című munkája a legjelentősebb.
A hazai mohaflóra legaktívabb kutatója Boros Ádám volt, 1953-ban jelent meg Magyarország mohái című határozókönyve.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.