Születésszabályozás
From Wikipedia, the free encyclopedia
A születésszabályozás, más néven fogamzásgátlás vagy termékenység-szabályozás alatt a terhesség bekövetkezését megakadályozó eszközöket és módszereket kell érteni.[1] Az emberi születésszabályozás tervezését, biztosítását és alkalmazását családtervezésnek nevezik.[2][3] A biztonságos szex, azaz a férfi vagy női óvszer használata egyúttal a szexuális úton terjedő fertőzések megelőzését is szolgálja.[4][5] Ősidők óta alkalmaznak különböző születésszabályozási módszereket, de az eredményes és biztonságos fogamzásgátlás csak a 20. században vált elérhetővé.[6]
A leghatékonyabb fogamzásgátló módszerek közé tartozik a sterilizálás, és ezt követi egy sor hormonális fogamzásgátló, vagyis tabletták, tapaszok, hüvelygyűrűk és injekciók. A kevésbé eredményes módszerek közé tartoznak a barrier-eszközök vagy mechanikus fogamzásgátló eszközök, például az óvszerek, pesszáriumok és fogamzásgátló szivacs, valamint a termékenység-tudatos módszerek. A legkevésbé eredményes módszer a spermicidek használata és az ejakuláció előtt megszakított közösülés. A sterilizálás vagy művi meddővé tétel, jóllehet rendkívül eredményes, általában nem visszafordítható folyamat; minden más módszer hatásai a használat beszüntetését követően azonnal visszafordíthatók.[7] A sürgősségi fogamzásgátlás a védekezés nélküli közösülést követő néhány napon belül meg tudja akadályozni a teherbeesést. Egyesek a szexuális önmegtartóztatást is a születésszabályozás egyik módjának tekintik.[8][9]
Serdülőkorban a terhesség lényegesen nagyobb kockázatokkal jár. Az átfogó szexuális felvilágosítás és a fogamzásgátlóhoz való hozzájutás csökkentheti e korcsoportban a nem kívánt terhességek számát.[10][11] Bár a fiatalok a születésszabályozás összes módját alkalmazhatják,[12] a tartós hatású, visszafordítható fogamzásgátlók, mint például az implantátumok, a méhen belüli fogamzásgátlók vagy a hüvelygyűrűk különösen eredményesek a kamaszkori terhesség valószínűségének csökkentésében.[11] A szülést követően a gyermekét nem kizárólag szoptatással tápláló nő akár 4–6 héten belül újra teherbe eshet. Egyes fogamzásgátló módszereket a szülés után azonnal lehet alkalmazni, míg másoknál akár hat hónapot is várni kell. Szoptató anyák esetében előnyösebb a kizárólag progesztogéntartalmú fogamzásgátló módszerek alkalmazása a kombinált fogamzásgátló tablettákkal szemben. A menopauzát elért nőknél ajánlott, hogy a születésszabályozási módszert a legutolsó menzeszt követően még egy évig alkalmazzák.[12]
A fejlődő országokban mintegy 222 millió nő kívánja elkerülni a teherbeesést, mégsem jutnak hozzá a modern fogamzásgátló módszerekhez.[13][14] A két terhesség között eltelt idő meghosszabbításával a születésszabályozásnak köszönhetően javulhatnak a felnőtt nők szülési körülményei és gyermekeik túlélési esélye is.[15] A fejlődő országokban a nők keresete, vagyona, testtömegindexe, valamint gyermekeik iskolai lehetőségei és egészsége egyaránt javulhat a fogamzásgátláshoz való hozzáférés biztosításával.[16] A túlnépesedéssel küzdő országokban a születésszabályozás hozzájárul a gazdasági növekedéshez, hiszen kevesebb lesz az eltartott gyermek, több nő vesz részt a munkaerőpiacon, és csökken a szűkös erőforrások felhasználása.[16][17] Magyarországon ezzel szemben a születésszám visszaesése a jellemző, ami az 1950-es évek eleje óta tart, és 2011-re 90 ezer fő alá, soha addig nem látott mélységbe zuhant. Mindezek mellett a magyarországi terhességeknek csak a 68%-a kívánt terhesség. Magas emiatt az abortuszok száma, amely ugyan 1990-hez képest húsz év alatt a felére csökkent, de a további csökkentés érdekében kiemelten kell kezelni a fiatalok felvilágosítását és a születésszabályozási módszerek megismertetését.[18][19][20]