A julián naptár (vagy Julianus-naptár) Caius Iulius Caesar által – Róma alapítása után 709-ben (Kr. e. 45-ben) – bevezetett naptár, amely a már akkorra csaknem háromezer éve alkalmazott egyiptomi naptáron alapult, ami sokkal pontosabb és egyszerűbb volt más korabeli kalendáriumoknál, így a rómainál is.
Nem tévesztendő össze a következővel: Julián dátum.
Már az ókorban is igény volt arra, hogy az időszámítás legnagyobb egysége, a naptári év olyan hosszú legyen, amennyi az évszakok együttes hossza. A Iulius Caesar idejéig használt naptár ennek a követelménynek nem felelt meg; egyre jobban eltért a Nap járásától. Ez azt eredményezte, hogy például egy eredetileg tavaszi ünnep már nyárra esett. Az eltérés tette szükségessé az időszámítás újbóli és pontosabb szabályozását.
1582-ben XIII. Gergely pápaInter gravissimas bullája után a julián-naptárról áttértek a Gergely-naptárra Spanyolországban, Itáliában, Franciaországban, Lengyelországban, Portugáliában és a Savoyai Hercegségben is. Nagy-Britannia és a protestáns országok azonban csak a 18. században fogadták el a Gergely-naptárt, az ortodox hagyományokkal rendelkező országok pedig csak a 20. század elejétől tértek át.