Kádár János (politikus)
(1912–1989) magyar kommunista politikus, kormányfő / From Wikipedia, the free encyclopedia
Kádár János, születési nevén Czermanik János József (a magyar dokumentumokba már Csermanek Jánosként került be)[1][2] (Fiume, 1912. május 26. – Budapest, 1989. július 6.) magyar politikus, a modern kori magyar történelem egyik legmeghatározóbb alakja. A Kádár nevet 1943-ban kapta a kommunista mozgalomban.[3] Az 1945 utáni szovjet típusú rendszer 1956–1989 közötti időszakának (az ún. Kádár-korszaknak) 1988-ig de facto vezetője. Egyes vélemények szerint diktátor,[4][5] azonban sokak szerint szerepe, életmódja és politikai pályája a legtöbb tekintetben nem meríti ki a kifejezés tartalmát.
Ez a szócikk a magyar politikusról szól. Hasonló címmel lásd még: Kádár János (egyértelműsítő lap). |
Magyarország vezetőjeként politikáját a szocialista elvekhez való hűség, ám kérlelhetetlen reálpolitika jellemezte: sikeresen manőverezett a szovjet vezetőség, a helyi érdekek, valamint a nyugati világ által támasztott elvárások között. Nevéhez fűződik az 1956-os forradalmat követő kemény megtorlás, majd az azt követő konszolidáció, az átmenet az ún. „puha diktatúrába”. Személye és politikája, a gulyáskommunizmus vagy más néven kádárizmus éles viták tárgya mind a laikusok között, mind a történettudományban. A forradalom utáni megtorlásokat követően hivatali idejének első felét jelentős gazdasági növekedés és az életszínvonal érdemi emelkedése jelentette, ennek egyik letéteményese az új gazdasági mechanizmus volt, melynek a keleti blokkban egyedülálló reformjaival a magyar vezetés kivívta a nyugati világ elismerését. A fellendülést ugyanakkor stagnálás, majd recesszió követte mind a gazdasági életben, mind a politikában, emiatt a korszakot gazdasági értelemben – ahogyan társadalmi-kulturális kérdésekben sem – nem lehet egyszerűen feketén vagy fehéren megítélni.
1945 előtt illegális kommunista,[2] 1948-tól 1950-ig a Dinnyés-, majd a Dobi-kormány egyik belügyminisztere volt. 1951-ben letartóztatták, 1952-ben koncepciós perben elítélték, emiatt 1954-ig ült börtönben. 1956. október 25-től az MDP KV első titkára, 1956. október 30-án a második Nagy Imre-kormány államminisztere lett. November 1-jén Moszkvába vitték, ahol rábízták a forradalom leverésének és megtorlásának levezénylését. Az MDP helyére lépő MSZMP vezetője, 1957-től első titkára, 1985-től főtitkára. 1956. november 4-től 1958-ig, valamint 1961-től 1965-ig miniszterelnök, 1958-tól 1961-ig a Münnich-kormány egyik államminisztere, 1965-től 1989-ig az Elnöki Tanács tagja.[6]
A rendszerváltáshoz közeli években idős kora és betegsége miatt már nem vett részt aktívan a politikában; 1988. május 22-én pártfőtitkári tisztségéből fölmentették, de 1989 május 8-ig az MSZMP elnökeként tiszteletbeli funkciót töltött be, mely tisztségéből csak halála előtt egy hónappal mentették fel. 1989-ben hunyt el, éppen azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróságon kihirdették Nagy Imre és társai rehabilitációját.