Kainozoikumi eljegesedés
From Wikipedia, the free encyclopedia
A kainozoikumi eljegesedés a kainozoikum földtörténeti idő eljegesedési időszaka, amely jelenleg is tart. 33,5 millió évvel ezelőtt kezdődött az eocén kor végén az antarktiszi, akkor még részleges jégtakaró állandósulásával.[1] A lehűlés a miocén során felgyorsult, körülbelül 5 millió évvel ezelőtt az Antarktisz legnagyobb részét már gleccserek borították.
Ez a szócikk a köznapi néven jégkorszakként ismert periódusról szól. Hasonló címmel lásd még: Jégkorszak (egyértelműsítő lap). |
2,58 millió évvel ezelőtt, a pleisztocén kor kezdetén a globális lehűlés felerősödött, aminek következtében az arktiszi állandó és összefüggő jégtakaró is kialakult. Mivel az erőteljesebb lehűlés kezdetét tették meg a negyedidőszak kezdetének, az egész eljegesedésre gyakran hivatkoznak negyedidőszaki eljegesedés néven. Ez a körülbelül 2,5 millió éves határ a pliocén és pleisztocén határa, míg az utolsó nagyobb glaciális vége a holocén kezdetét jelenti. A pleisztocén–pliocén-határt eredetileg 600 000 évvel ezelőttre tették, majd kiderült, hogy a jeges periódus jóval korábban kezdődött, és ezzel a határ is átvándorolt először 2, majd 2,5 millió évvel ezelőttre. Ma már olyan elképzelés is van, miszerint inkább a 3 millió éves időtartamnál kellene a pleisztocénnek kezdődnie.
Európában 2,4 millió évvel ezelőtt kezdett fogyatkozni a szubtrópusi növényzet. Az ekkor kezdődő Biber-glaciális rövid ideig tartott: 2,1 millió évvel ezelőtt Európa éghajlata ismét a mainál jóval melegebbé vált - ez a Biber–Duna-interglaciális. Ettől kezdve máig tartó instabil, hol lehűlő, hol kissé melegedő éghajlat alakult ki.