Palesztin alagútháború a Gázai övezetben
From Wikipedia, the free encyclopedia
A Gázai övezet alatti hatalmas alagúthálózatot hadviselés céljára is használják a csempészet mellett. A földalatti alagúthálózat lehetővé teszi a Hamász és más militáns csoportok számára, hogy a fegyvereiket tárolják, a föld alatt találkozzanak és észrevétlenül mozogjanak, kommunikáljanak, kiképzéseket tartsanak, támadásokat indítsanak, túszokat szállítsanak, és anélkül rejtőzzenek el, hogy az izraeli vagy egyiptomi hatóságok észlelnék őket.
A Gázai övezetben található alagúthálózat teljes hossza és méretei nem ismertek, a részleteket az érintett felek titokban tartják.[1][2][3] A Palesztin Nemzeti Hatóság vezetője, Ismail Haniyeh 2016-ban jelezte, hogy az alagúthálózat kétszerese a Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front által a vietnami háború idején épített Củ Chi alagúthálózat méretének.[1] Daniel Rubinstein 2015. februárjában egy privát információra hivatkozva azt írta, hogy Izrael 100 kilométer (62 mi) hosszú alagutat fedezett fel a 2014-es gázai háború során, amelynek egyharmada Izrael területe alatt húzódott.[4] Az Ynet munkatársa, Alex Fishman ugyanezt az adatot közölte 2017-ben.[5] A Haaretz riportere, Yaniv Kubovich 2021 júniusában arról számolt be, hogy a Hamász "több száz kilométernyi alagutat épített a Gázai övezet alatt", miután az alagútrendszer egy része megrongálódott a Falak Őre hadművelet során.[6]
Az alagútrendszer számos gázai település alatt fut, mint például Hán Júnisz, Jabalia és a Shati menekülttábor alatt.[7] Az alagút bejáratait jellemzően épületek, például magánházak vagy mecsetek belsejében rejtik el, vagy más módon álcázzák, így akadályozva a légi képalkotással vagy drónokkal történő észlelést.[8][3] Eyal Weizman szerint "a legtöbb alagútnak több hozzáférési pontja és útvonala van, amelyek lakóházakból vagy akár csirkeólakból indulnak, főúttá egyesülnek, majd ismét több külön járatba ágaznak el, amelyek a túloldalon lévő épületekbe vezetnek."[8] A 2014-es gázai háború során az IDF „bonyolult alagúthálózatot talált, számos be- és kilépő aknafedéllel ellátva”, és „[a] fő alagút gyakran kettévált, és helyenként párhuzamos útvonalak is voltak”.[9] Az alagutak általában 20-30 méterel a felszín alatt találhatóak.[9][3] Átlagosan minden alagút körülbelül 1-2 méter széles, elektromos árammal, lámpákkal és esetenként szállításra alkalmas sínekkel felszerelt.[3] Az alagutak gyakran olyan csapdák, melyek rögtönzött robbanószerkezetekkel vannak felszerelve.[3]
Az alagutak felkutatásával megbízott IDF mérnök a Haaretznek azt nyilatkozta, hogy három, 2013-ban felfedezett alagút nyitotta fel az izraeliek szemét az alagúthálózat arányairól.[10] A mérnök leírta: "széles alagutak, belső kommunikációs rendszerekkel, amelyeket mélyen a felszín alá ástak, az oldalaikat betonréteggel erősítették meg", amelyekben "minden nehézség nélkül, felegyenesedve lehetett sétálni".[10] Az izraeli hadsereg szóvivője azt mondta, hogy az alagútrendszer "olyan, mint a földalatti, a metró".[11]
2022 novemberében az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó segély- és munkaügynöksége (UNRWA) arról számolt be, hogy alagutat talált az ügynökség által üzemeltetett általános iskola alatt.[12] "Az Ügynökség határozottan tiltakozott az illetékes gázai hatóságoknál, kifejezte felháborodását és elítélte azt, hogy az egyik létesítményük alatt ilyen építmény helyeztek el", a szervezet szerint "ez a nemzetközi jog megsértése valamint az Ügynökség semlegességének súlyos megsértése is" amely "jelentős biztonsági és biztonsági kockázatoknak teszi ki a gyermekeket és az Ügynökség alkalmazottait."[12] Az UNRWA közleménye szerint az ügynökség "elkerítette a területet, és sürgős intézkedéseket tett az iskola újbóli biztonságossá tételére, beleértve az üreg végleges lezárását".[12]
2023. október 24-én a Hamász szabadon engedte a 85 éves Yocheved Lifshitz-et, akit túszul ejtettek a Hamász Izrael elleni 2023. október 7-i támadásában. Lifshitz leírta, hogy két-három órát kellett nedves alagutakban gyalogolnia, amíg ő és túsztársai egy nagy terembe értek. Lifshitz azt mondta az újságíróknak, hogy a Hamásznak "hatalmas alagúthálózata" van, amely "pókhálóra" hasonlít. Lifshitz szerint a Hamasz viszonylag tiszta szobákat készített elő számukra, matracokkal a padlón, a túszokat rendszeresen látogatták orvosok a föld alatti börtönükben.[13]
A hadviselés céljára használt alagúthálózat elődei a Gázai övezetet Egyiptommal összekötő csempészalagutak voltak.[14][15][16] Alagutak kötik össze Rafah egyiptomi és gázai oldalát az 1980-as évek eleje óta, amikor is a Philadelphi-út mesterségesen kettéosztotta a várost.[14][8][16] Az alagutak mérete, kifinomultsága és jelentősége a 2007-es egyiptomi és izraeli gazdasági blokád következtében az alagutak egyre kifinomultabbak, hosszabbak lettek valamint több célra használják őket.[14][16]
Az Izraelbe vezető alagutakat erre szakosodott rafahi családok építették, akik kereskedelem és csempészet céljából épített egyiptomi alagutak ásására szakosodtak.[17] Eado Hecht, a földalatti hadviselésre szakosodott izraeli védelmi elemző szerint „[a] földalatti komplexumok koncepciójukban meglehetősen hasonlítanak a dél-vietnami dzsungelek alatt ásott Viet Cong alagutakhoz, bár a kivitelezés minősége jobb, betonfalakkal, tetővel, villanyárammal és hosszú tartózkodáshoz szükséges egyéb felszerelésekkel vannak ellátva."[18]
Az izraeli hadsereg becslései szerint 2014-ben a Hamasz körülbelül 30-90 millió dollárt költött, és 600 000 tonna betont használt fel három tucat alagút építésére.[19][20] Becslések szerint egy-egy alagút építése 3 millió dollárba került.[21][22]
A Mako hálózat az alagutak építésének körülményeiről a következőket tette közzé egy meg nem nevezett izraeli informátorra hivatkozva, aki azt mondta, hogy dolgozott az építkezéseken: a munkások napi 8-12 órát töltöttek az építkezéssel veszélyes körülmények között, és a havi bérük 150-300 dollár volt.[23] A Hamász elektromos vagy pneumatikus légkalapácsokat használt az alagutak fúrásához. Az alagutakat 18–25 méter mélyen a föld alá ásták, napi 4–5 métert haladtak előre.[23] Az alagutakat általában homokos talajon keresztül fúrták, és a tetőt tartósabb agyagréteggel kellett alátámasztaniuk. Az alagutakat az egyes alagutak mellett levő műhelyekben gyártott betonpanelekkel is megerősítették.[23] 2014-ben Yiftah S. Shapir és Gal Perel szerint egy alagút építésének költsége körülbelül 100 000 dollár volt, és körülbelül három hónapig tartott az építkezés.[9]
Az Al-Monitor beszámolója szerint az alagutakat ásó munkások hosszú időt töltenek a föld alatt, és egy kerékpárhoz hasonló pedálos, lánccal ellátott eszközt használnak, hogy hanyatt fekve és lábbal pedálozva fúrják át a földet.[24]
Az alagutak építése és használata halálos veszélyekkel jár a robbanóanyagok véletlenszerű felrobbanása és az alagút esetleges beomlása miatt. A Hamász jelentése szerint 2017-ben fegyveres szárnyának 22 tagja halt meg alagútbalesetben; Egy másik fegyveres 2018. április 22-én halt meg.[25]