VI. Sándor pápa
a római katolikus egyház 214. pápája / From Wikipedia, the free encyclopedia
VI. Sándor, eredeti nevén valenciai katalán nyelven: Roderic de Borja, amely olaszosan: Rodrigo Borgia formában vált közismertté, születési neve: Roderic Llançol i de Borja, spanyolul: Rodrigo de Borja, latinul: Rodericus de Borgia, (Xàtiva, 1431. január 1. – Róma, 1503. augusztus 18.) a 214. pápa 1492-től haláláig (1503). Az egyik legvitatottabb reneszánsz pápának számít.[1] Széles körben elítélték, amiért figyelmen kívül hagyta a cölibátus klérusi fogadalmát és politikai céljait a spirituális vezetés fölé helyezte.[1] Kortársait azzal sokkolta, hogy nyíltan elismerte törvénytelen (házasságon kívül született) gyermekeit.[1] Szimóniát gyakorolt, vagyis egyházi hivatalokat adott el és hírhedt volt a nepotizmusáról.[1]
Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. |
VI. Sándor pápa | |||||
a katolikus egyház vezetője | |||||
Eredeti neve | Roderic de Borja | ||||
Született | 1431. január 1. Xàtiva | ||||
Megválasztása | 1492. augusztus 11. | ||||
Beiktatása | 1492. augusztus 26. | ||||
Pontifikátusának vége | 1503. augusztus 18. | ||||
Elhunyt | 1503. augusztus 18. (72 évesen) Róma | ||||
A Wikimédia Commons tartalmaz VI. Sándor pápa témájú médiaállományokat. |
Kiváló politikus és szónok volt, de mindehhez társult a nagyravágyó és ravasz jelleme. Uralkodásra és dicsőségre vágyó ember volt, aki céljainak elérése érdekében nem riadt vissza semmilyen módszertől. A pápai államot Itália és a családja legbefolyásosabb fejedelemségévé akarta tenni, és ez politikájának legközpontibb eleme volt. Olyan fontos pápai bullák is köthetők hozzá, mint például a tordesillasi szerződés, mellyel tulajdonképpen felosztotta a még ismeretlen világot a spanyol és a portugál király között, ennek pedig máig ható, óriási jelentősége van.
A korábbi egyházfőkkel ellentétben Sándornak a különböző krónikák egyértelmű jelzőket adtak. Még a pápa halála után is sokáig zengett az egyház történetíróitól a komor jellemzés: Sándor egyértelműen a pápaság legsötétebb alakja. A róla kialakult rendkívül negatív kép ugyanakkor II. Gyula pápának is köszönhető, aki a Sándort követő III. Piusz pápa utóda volt, és már akkor halálos ellenségek voltak, amikor Sándor még nem emeltetett a szentszékbe. Ugyanakkor Európa-szerte hírhedt volt és Rómában pedig különösen népszerűtlen.[1] Ennek fő oka az volt, hogy az emberek őszintén féltek tőle.[1] Megfenyegette azokat, akik keresztbe tettek neki, és gyanús halálesetek kerültek kapcsolatba vele.[1] Még néhány bíboros sem érezte magát biztonságban Rómában és önkéntes száműzetésbe ment.[1] Javára azt kell mondani, hogy erkölcse semmivel sem volt rosszabb, mint a kortársaié.[1] Erkölcsi bűnei követték elődei tetteit is. Sötét hírnevét annak is köszönheti, hogy lényegében családi hercegséggé akarta kiszervezni az egyházi államot, illetve ebben is kicsúszott a kezéből a kezdeményezés, utolsó éveiben már ő is csak a fia, Cesare Borgia bábja volt.