A magyar királyok koronázása
koronázási szertartás, beiktatási aktus / From Wikipedia, the free encyclopedia
A magyar királyok koronázása, az Európában bevett gyakorlat szerint, az uralkodói méltóságba történő ünnepélyes beiktatást jelentette, amely az alkotmányfejlődéssel kialakított szertartásrendnek megfelelően történt, amikor az új uralkodónak ünnepélyes keretek között jelképesen átadták a főhatalmat. Ennek az aktusnak két fő eleme volt, a felkenés (unctio) és a koronának a király fejére való ráhelyezése. A királykoronázások középkori szertartásrendje, a koronázási ordo arra szolgált, hogy az, aki korábban nem volt király, a rítus által királlyá váljon. Magyarország uralkodóinak koronázása I. István királlyá avatásától kezdődően a magyar államiság egyik legfontosabb szertartása volt, egészen az első világháború végéig. A királyok beiktatásának alapvető kelléke a korona, legalább III. Béla korától a Szent Korona volt. A koronázások története ezért sokáig párhuzamosan haladt a Szent Korona – olykor igencsak kalandos – történetével. Ma is közismert a középkori szokásjog, miszerint csak az a személy tekinthető törvényes uralkodónak, akit a Szent Koronával Székesfehérvárott az esztergomi érsek, annak hiányában a rangidős főpap koronázott meg.
A magyar királyok beavatási szertartása a középkori európai keresztény királyok koronázási hagyományaiból (latinul Ius coronandi, vagyis az uralkodók koronázásának joga, amit írásba foglaltak) alakult ki. Később, a koronázás egyházi liturgiája már a Pontificale Romanum alapjaira támaszkodott. A legfontosabb magyar sajátosságok a Szent Korona elengedhetetlen használata, a koronázás fehérvári, majd pozsonyi helyszíne, és a koronázást celebráló esztergomi érsek (ha e poszt betöltetlen volt, természetesen a rangban utána következő egyházfő) személye voltak. A magyar királyok koronázásának több mint kilencszáz éves időszaka alatt ezen jellegzetes sajátosságok – pár kivételtől eltekintve – mindvégig megmaradtak. De jelentős változások és tendenciák figyelhetők meg a középkor végén és a Habsburg-ház térnyerését követően.
A rendi állam kezdetén a hatalom teljes egészében a királyi tanács ellenőrzése alá került, a rendek függetlenségi vágya erősebbé vált a hagyományok és a Szent Korona iránti tiszteletnél. Ekkor alakultak ki a királyválasztások és koronázások új elemei, a hitlevél és az alkotmányt biztosító eskü. A koronázás egyházi szertartása a rendi állam kialakulásával közjogi eljárássá vált. A Habsburg-ház újkori térnyerése a rendek hatalmának visszaszorítását hozta. A Habsburgok királyi hatalmuk rendi forrását nem akarták elismerni, az abszolutizmus beköszöntével a rendiség formális királyválasztási joga is megszűnt.
A koronázások eljárásrendjét tekintve az Árpád-kort és az Anjou-kort a forrásszegénység jellemzi, az első részletesebb leírások a 15. századi koronázások nyomán maradtak fenn. Az első teljes részletességű és színes leírás az első pozsonyi koronázásról származik, a szócikk ennek bemutatását is tartalmazza.