Asztrolábium
csillagászati eszköz / From Wikipedia, the free encyclopedia
Az asztrolábium (csillagóra) egy olyan eszköz, mely bizonyos csillagászati számítások gyors elvégzését teszi lehetővé analóg, illetve grafikus úton. Az első asztrolábiumok megjelenése az i. sz. 1. századra tehető, de a megalkotásához szükséges matematikai háttér már az i. e. 3. században rendelkezésre állt Hipparkhosz és Apollóniosz jóvoltából. Egyesek szerint kifejlesztése Alexandriai Hüpatia egyiptomi tudósnőhöz köthető. Az ománi partoknál egy 1503-ban elsüllyedt portugál hajó roncsában találtak egy asztrolábiumot 2014-ben, melyet a világ legrégebbi tengeri csillagórájaként ismertek el és bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe.[1]
Legfőbb alkalmazásai a következők:
- Adott földrajzi szélességen a dátum ismeretében a helyi valódi idő meghatározása néhány perces pontossággal (a Nap vagy a fényesebb csillagok horizont feletti magassága megmérése után).
- Napi csillagászati események, a Nap, a Hold, a csillagok kelte, delelése és nyugta meghatározása (adott napon, Nap esetén a szoláris, Hold esetén lunáris naptári dátum ismeretében).
- A fordított műveletek lehetőséget adnak a hely földrajzi szélességének meghatározására adott dátum esetén, az időpont vagy a napi csillagászati esemény ismeretében. Ezzel az alkalmazással múlhatatlanul fontos szerepet nyert a középkori tengeri navigációban. Később a műszerek (szextáns, oktáns…) és a táblázatok pontosabbá válása, illetve az ingaóra feltalálása után szerepe elhalványult.
- További mérésekkel, illetve táblázatokkal kiegészítve igen gazdag alkalmazásai vannak a szférikus csillagászati és az asztrológiai számításokban.
Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy az asztrolábium a rajta lévő, legfényesebb csillagok és az ekliptika pontjainak (adott esetben a Nap, a Hold, a bolygók és az állatövi jegyek) horizonthoz és az égtájakhoz viszonyított látszólagos helyzetét tudja meghatározni, illetve fordítva, ezek ismeretében a jelenségek időpontját vagy a földrajzi helyet, ahonnan ezek látszanak.