Bolgár válság
From Wikipedia, the free encyclopedia
A bolgár válság (bolgárul: Българска криза) a Balkánon 1885 és 1888 között lezajlott eseménysorozat megnevezése, mely hatással volt a nagyhatalmak közötti erőegyensúlyra és feszültséget eredményezett Ausztria-Magyarország és az Orosz Birodalom között. A bolgár válság az elhúzódó Balkán-válság egyik epizódja volt, melynek során az Oszmán Birodalom vazallus államai a függetlenségükért küzdöttek és ennek eredményeképpen nemzetállamok születtek. Ezt a folyamatot balkanizációnak nevezték.
A válság Kelet-Rumélia oszmán tartomány Bulgária általi annektálásával vette kezdetét 1885 szeptemberében, miután itt egy Bulgáriával való egyesülést követelő felkelés tört ki. Ez az annexió vezetett a szerb–bolgár háborúhoz még ebben az évben, amit 1886-ban az I. Sándor bolgár fejedelem elleni puccs, majd az Osztrák–Magyar Monarchiával baráti Szász–Coburg–Gotha–Koháry herceg I. Ferdinánd névvel való hatalomra lépése követett.
Európai összefüggésben a válság két nagyhatalom, Oroszország és Ausztria-Magyarország közötti konfliktus volt, mivel Bulgáriát Oroszország, Szerbiát pedig a Monarchia támogatta, így a két balkáni állam összecsapása helyettesítő háborúként értelmezhető. A válság megmutatta, hogy a Német Birodalom számára a három császár szövetsége nem megfelelő konstelláció. Otto von Bismarck német kancellár 1887-ben tető alá hozta az első földközi-tengeri egyezményt (ún. földközi-tengeri antantot), ami az ő közvetítésével jött létre. Bismarck a beállt új helyzethez az oroszokkal később viszontbiztosítási szerződésnek nevezett semlegességi egyezménnyel igazodott.
A „balkanizáció” során az Oszmán Birodalomtól függetlenségüket visszanyerő államok között instabil szövetségek jöttek létre, ami több háborúhoz, végül pedig az első világháborúhoz vezetett.