brit gyarmat From Wikipedia, the free encyclopedia
Brit Beludzsisztán (Beludzsisztáni tartományi főkormányzóság) (Urdu: بلوچستان ,چیف کمشنر صوبہ) Brit India, majd később Pakisztán egyik tartománya volt, amely a mai Beludzsisztán északi részén helyezkedett el.
A tartomány eredetileg az 1876–1891 közti időszakban alakult ki három szerződés következtében, amelyeket Robert Groves Sandeman és Kudadad Kalati kán kötöttek egymással. Sandeman lett a brit igazgatás alá került területek politikai ügynöke, amelyek stratégiailag fontosak voltak, mert Brit India és Afganisztán közé ékelődtek. Kvettában egy katonai bázist hoztak létre, amely rendkívül fontos szerepet játszott a második, illetve harmadik afgán háborúban.
A tartomány Pakisztán része lett 1947-ben és továbbra is a főbiztos irányította. Csak 1955-ben szűnt meg, mikor megalakult Nyugat-Pakisztán aminek része lett. Nyugat-Pakisztán 1970-ben megszűnt. Kán Abdul Vali kán a politikai hatalmat a pastuknak akarta adni. A korábbi Brit Beludzsisztán a Beludzsisztáni államszövetséggel, Gvadar városával megalakították a nagyobb kiterjedésű Beludzsisztánt kormányzóval, miniszterelnökkel és tartományi közgyűléssel az élen.
A tartomány lakossága egyenletesen oszlott meg a beludzs törzsek közt délen és nyugaton, illetve a pastu törzsek közt északon.
A tartomány főbiztosát a Szövetségi kormány nevezte ki. Bár nem volt választott törvényhozás a főbiztos megbeszélhette ügyeit a sahi dzsirgával, ami egy törzsi vezetőkből álló gyülekezet volt.
A tartomány három területi egységre oszlott – a lakott területekre, a politikai ügynökségekre, valamint a törzsi területekre. A lakott területek főként Kvetta és Dzsafarabad környéke voltak. Az ügynökségek közé tartoztak a Zob ügynökség, Kvettától északra és a Csagai ügynökség, nyugatra, amit egy vékony földsáv kötött össze a tartomány többi részével. A törzsi területek a következők voltak - Bugti és Marri törzsi ügynökségek, amelyek később Tartományilag irányított Törzsi Területek lettek az új Beludzsisztáni tartományban.
Hivatali idő | Beludzsisztán főbiztosa[1] |
---|---|
1947. augusztus 15. – 1947. október 3. | Sir Geoffrey Prior |
1947. október 3. – 1948. április 8. | Sir Ambrose Dundas Fluxus Dundas |
1948. április 9. – 1949. január 18. | Arthur Cecil Grant Savidge |
1949. január 19. – 1949. július 16. | Szahibzada Mohamed Kursíd |
1949. július 16. – 1952. november 18. | Mian Aminudín |
1952. november 18. – 1953. február 13. | Ismeretlen |
1953. február 13. – 1954. november 8. | Kurban Ali kán |
1954. november 8. – 1955. július 19. | Szardár Bahádur kán |
1955. július 19. – 1955. július 25. | R.A.F. Hyride |
1955. július 26. – 1955. október 14. | R. A. M. Shaker |
1955. október 14. | A tartomány megszűnt |
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.