Dachaui koncentrációs tábor
From Wikipedia, the free encyclopedia
A dachaui koncentrációs tábor (németül Konzentrationslager Dachau, illetve KZ Dachau) a Harmadik Birodalom első állandó koncentrációs tábora volt. Az akkori müncheni rendőrfőnök, Heinrich Himmler rendeletére 1933 márciusában hozták létre Dachauban, 20 km-re Münchentől egy volt lőszergyár területén.
Dachaui koncentrációs tábor | |
Ország | Nemzetiszocialista Németország |
Település | Dachau |
Elhelyezkedése | |
Tszf. magasság | 478 m |
é. sz. 48° 16′ 12″, k. h. 11° 28′ 06″48.2699, 11.4683 | |
A Dachaui koncentrációs tábor weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Dachaui koncentrációs tábor témájú médiaállományokat. |
A dachaui tábor volt az első olyan hely a náci Németországban, ahol a parancsnoknak önálló ítélkezési joga volt, minden külső jogi felügyelet nélkül.[1] Az SS itt épített fel először „állam az államban” birodalmat, másképp gondolkodókat tartott fogva és végzett ki. Az SS az SA-val rivalizált, és a „hosszú kések éjszakája” után a nemzetiszocialista terror fő végrehajtó eszközévé vált. Himmlert részben a dachaui táborban elért „sikerei” miatt léptették elő birodalmi vezetővé (Reichsführer SS).[1]
Adolf Hitler rezsimje bemutatótáborként és elrettentő példának használta a dachaui tábort. Külföldi megfigyelőket hívtak meg, hogy tanulmányozzák, másrészt propagandacélokra használták fel, cikkeket jelentettek meg róla a sajtóban.[1] A tábor szerkezete, felépítése, főleg az SS-kaszárnya és a fogolytábor elhelyezése, a birodalomban és a megszállt területeken később felállított koncentrációs táborok mintaképéül, egyben a megsemmisítő táboroknak előképéül szolgált. Mivel a dachaui lett az első szisztematikusan felépített tábor, így egyben kiképzési helye volt az összes SS őrségcsapatnak és vezetőszemélyzetnek.
Minden más német koncentrációs tábornál hosszabb ideig állt fenn, és egyik táborban sem történt ennyi politikai gyilkosság.[1] A nemzetiszocialisták 12 éven át működtették, 1933. március 22-étől 1945. április 29-éig, amíg az amerikai csapatok fel nem szabadították. A legalább 200 000 ide internált személyből körülbelül 43 000 halt meg.[2]
A háború után különböző funkciókat töltött be, például menekülttáborként és bírósági helyként is működött. Intenzív vita után egy emlék- és oktatási helyet létesítettek a helyén, melynek látogatottsága 2008-ra elérte az évi mintegy 800 000 főt.[3]