Egyházatya
ősi és befolyásos keresztény teológusok és írók csoportja / From Wikipedia, the free encyclopedia
Az egyházatya (latinul: pater Ecclesiae; görögül: πατὴρ εκκλησιαστίκος; oroszul: святой отец, tbsz.: святые отцы) egy megtisztelő cím bizonyos keresztény egyházakban, amelyet a keresztény ókor és a korai középkor (I. sz. vége–VIII. század) kiemelkedő egyházi teológusa kapott meg, akinek írásai különleges jelentőséggel bírtak a dogmatika létrejöttében és az egyházi kánonok kialakításában. Lerinumi Vincenek tulajdonított meghatározás szerint az egyházatyák, a maguk korában és a maguk helyén a hitnek és az Egyház közösségének megbízható tanítói, szentéletű tagjai voltak. Az egyházatyák filozófiai, egyháztudományi, tanításainak tanulmányozásával foglalkozó tudomány a patrisztika A katolikus és a pravoszláv egyházban ugyan azok az alkotók tartoznak az egyházatyák közzé, azonban az egyes egyházatyák értékelésében a két egyház jelentős különbségeket tesz. A nyugati egyház Sevillai Szent Izidort (†636) tekinti az utolsó egyházatyának, míg a keleti egyház Damaszkuszi Szent Jánost (†753) A 8. századot követően a nyugati egyház kiemelkedő íróit az egyháztanító vagy egyházdoktor (latinul: doctores Ecclesiae) megtisztelő cím illeti meg. A keleti egyház nem ismer ilyen címet, ezért az ortodoxiában a mai napig léteznek egyházatyák, mint például az 1938-ban elhunyt Athosz-hegyi Szent Sziluánusz.