Egylényegűség
From Wikipedia, the free encyclopedia
Az egylényegűség (görögül: ὁμοούσιος (homoousziosz), illetve latinul: consubstantialis; mindkettő jelentése ’egylényegű’, ’azonos lényegű’) a kereszténységben, a krisztológiai doktrína kulcsfogalma, amelyet a 325-ös nikaiai zsinaton fogalmaztak meg, annak megerősítésére, hogy a Fiú és az Atyaisten egylényegű.[1] Alexandriai Atanázhoz köthető, aki azt a nézetet vallotta, hogy az Atyaisten és a Fiúisten lényegileg azonos. Ugyanezt a kifejezést a 4. századtól a Szentlélekre is alkalmazták, hogy „lényegében azonos” az Atyával és a Fiúval. Ez a nézet a nikaiai kereszténység teológiájának sarokkövévé vált, és az egyik legfontosabb teológiai nézetet képviseli a kereszténység fő áramlatának a Szentháromságról alkotott doktrinális felfogásában.[2]