Endoszimbionta elmélet
From Wikipedia, the free encyclopedia
A mára széles körben elfogadott szimbiogenezis, endoszimbiogenezis, illetve endoszimbiotikus vagy endoszimbionta elmélet az eukarióta sejtek prokariótákból való kifejlődésének evolúciós elmélete, amelyet elsőként 1905-ben és 1910-ben Konsztantyin Szergejevics Mereskovszkij (wd) orosz botanikus fogalmazott meg, s amelyet 1967-ben Lynn Margulis továbbfejlesztett és mikrobiológiai bizonyítékokkal is alátámasztott. Az elmélet szerint az eukarióta sejtekre jellemző félautonóm (részleges genetikai önállósággal bíró) sejtszervecskék vagy organellumok egysejtű prokarióták (baktériumok vagy archeák) szimbiózisa során alakultak ki.
![Thumb image](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/68/Mitochondrion_186.jpg)
Vélhetően a bakteriális sejtfal eltűntével vagy gyengülésével lehetségessé vált a fagocitózis, melynek révén az egyik sejt bekebelezhette a másikat. Kivételes esetekben a bekebelezett sejt nem emésztődött meg, hanem a két sejt együtt maradt, majd idővel integrálódott az anyasejtbe, funkcióinak és génjeinek egy részét elvesztve vagy „átadva” a gazdasejtnek, és egy adott funkcióra specializálódott – vagyis sejtszervecske lett belőle.
A mitokondriumok, a plasztiszok, mint például a kloroplasztiszok és talán az eukarióta sejtek más organellumai tehát egykor önálló prokarióta élőlények voltak, melyek endoszimbontaként egymás belsejébe kerültek. Ezen belül a mitokondriumok a Rickettsiales proteobaktériumokkal, a kloroplasztiszok pedig a nitrogénfixáló, fonalas cianobaktériumokkal lehetnek közelebbi rokonságban.
A szimbiogenezist támogató nagy számú bizonyíték közé tartozik, hogy új mitokondriumok és plasztiszok kizárólag kettéosztódással jönnek létre, a sejtek nem tudnak más módon újakat létrehozni; a csak a mitokondriumok, kloropasztiszok és baktériumok membránjában megtalálható porin transzportfehérjék; a csak a mitokondrium belső membránjában és a baktériumsejtek membránjában megtalálható kardiolipin; valamint, hogy egyes mitokondriumokban és plasztiszokban olyan egyszálú cirkuláris DNS-molekulák találhatók, mint a baktériumok kromoszómáiban. Azonban a sejtmag, mint egykor önállóan létező élőlény léte még közvetett bizonyítékokkal sem támasztható alá – valószínűbb, hogy kialakulása nem szimbiogén, hanem autogén módon történhetett.[1]