F–105 Thunderchief
amerikai szuperszonikus vadászbombázó repülőgép (1950-es évek) / From Wikipedia, the free encyclopedia
A Republic F–105 Thunderchief szuperszonikus vadászbombázó repülőgép, melyet az 1950-es években fejlesztettek ki az Egyesült Államokban, elsősorban atomfegyverekkel végrehajtott kis magasságú csapásmérésre, az F–100 Super Sabre leváltására. A 2 Mach sebesség elérésére képes, nyilazott szárnyú repülőgép fő fegyverzetét a törzsben kialakított bombatérben szállította. A vietnámi háború első felében meghatározó szerepet játszott, egyik változata, az F–105G Wild Weasel volt az egyik első, légvédelmi lokátorok elleni harcra (SEAD, Supression of Enemy Air Defenses) felkészített repülőgép. Ez a típus volt az egyetlen olyan amerikai repülőgép, melyet nagy számú veszteségei miatt vontak ki a frontvonalról.[2] Személyzete körében gyakran a „Thud” becenévvel illették.
F–105 Thunderchief | |
Egy Republic F–105D–30–RE Thunderchief teljes bombateherrel | |
Funkció | harcászati vadászbombázó repülőgép |
Gyártó | Republic Aviation |
Tervező | Alexander Kartveli |
Gyártási darabszám | 833 |
Ár | 2,14 millió USD (1960)[1] |
Fő üzemeltetők | United States Air Force |
Személyzet | 1 fő F–105G: 2 fő |
Első felszállás | 1955. október 22. |
Szolgálatba állítás | 1958. május 27. |
Szolgálatból kivonva | 1984. február 25. |
A Wikimédia Commons tartalmaz F–105 Thunderchief témájú médiaállományokat. |
A Mach 1 sebességet elérni képes F–100-ast követően az F–105 ugyancsak fel volt szerelve rakétákkal és egy gépágyúval; habár tervezésénél a nagy sebességgel kis magasságon történő behatolás volt a fő szempont, illetve a belső bombatárolóban hordozott nukleáris fegyver használata. Első repülésére 1955-ben került sor, majd 1958-ban rendszeresítették. Az F–105 nagyobb bombaterhet vihetett magával, mint a második világháborúban bevetett nagyobb stratégiai bombázók, mint például a B–17 Flying Fortress és a B–24 Liberator. Az F–105 egyike volt a fő csapásmérő repülőgépeknek, melyeket a vietnámi háborúban használtak; több mint 20 000 bevetést repültek ezzel a típussal, ezalatt 382 gépet veszítettek (a 833 darabos legyártott mennyiség közel fele) beleértve a 62 darab műszaki hiba miatt elveszített gépet. Habár a kisebb MiG vadászgépeknél lassabb, az F–105-ök 27,5 légigyőzelmet értek el velük szemben.
A háború alatt az együléses F–105D volt a fő repülőgép, amellyel nehéz bombaterhet juttattak célba. Ez idő alatt a kétüléses F–105F és F–105G „Wild Weasel” változatok lettek az első típusok, melyeket az ellenséges légvédelmi rendszerek elleni harcra (SEAD) használtak, ilyen volt például a szovjet gyártmányú SZ–75 Dvina (NATO-kódja: SA–2 Guideline) földi telepítésű légvédelmi rakéták. Két Wild Weasel pilótát a Medal of Honor érdemmel tüntettek ki, miután észak-vietnámi légvédelmi rakétákat támadtak, majd még azon a napon egyikük lelőtt két MiG–17-est is. A veszélyes küldetések során gyakran ők voltak az elsők, akik a harcizónába repültek, majd ők hagyták el utoljára azt, ezalatt meg kellett semmisíteniük a légvédelmet, míg a csapásmérő gépek teljesítik küldetésüket, és csak ezután távozhattak ők is.
Mint a történelem legnagyobb együléses, egyhajtóműves repülőgépe, az F–105 súlya közel 23 tonna volt.[3] Tengerszinten elérhette a hangsebességet, nagy magasságon képes volt a Mach 2 elérésére is,[4] emellett pedig akár 6400 kilogrammnyi bombát és rakétát vihetett magával. A Thunderchiefet később a McDonnell Douglas F–4 Phantom II és a General Dynamics F–111 Aardvark váltotta le Vietnám felett, habár a Wild Weasel változatok egészen 1984-ig szolgálatban maradtak, majd a specializált F–4G „Wild Weasel V” váltotta fel a típust.