Gallienus római császár
a Római Birodalom császára / From Wikipedia, the free encyclopedia
Publius Licinius Egnatius Gallienus, általánosan elterjedt néven Gallienus császár (Etruria, 218 körül – Mediolanum, 268 szeptembere) a Római Birodalom császára volt: 253-tól 260-ig apja, I. Valerianus társcsászára, majd 268-ig egyedül császár. Válságos időkben került a trónra (ld. harmadik századi válság) és csak részben birkózott meg a kihívásokkal: elődeinél jóval hosszabb ideig tudott a trónon maradni, sok katonai győzelmet aratott, de állandóan trónkövetelők léptek fel ellene és nem tudta megakadályozni, hogy a birodalom bizonyos részei elszakadjanak.
Gallienus | |
'Publius Licinius Egnatius Gallienus (születési)[1] Imperator Caesar Publius Licinius Egnatius Gallienus Augustus (uralkodói)[2] | |
Gallienus büsztje | |
A Római Birodalom princepse | |
Uralkodási ideje | |
253. szeptember – 260 eleje (Valerianusszal) 260 eleje – 268. szeptember (önállóan) (15 évig) | |
Elődje | Aemilianus |
Utódja | II. Claudius Gothicus |
Életrajzi adatok | |
Uralkodóház | Valerian dynasty |
Született | 218 körül nem ismert |
Elhunyt | 268 (50 évesen) Mediolanum |
Édesapja | I. Valerianus |
Édesanyja | Egnatia Mariniana |
Testvére(i) | Valerian |
Házastársa | Cornelia Salonina |
Gyermekei | II. Valerianus római császár Saloninus Marinianus |
A Wikimédia Commons tartalmaz Gallienus témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Apja és valószínűleg anyja, Egnatia Mariniana is szenátori családból származott.
A harmadik századi válság sajátossága volt, hogy az egymást követő császárok csak rövid ideig tudták megtartani a hatalmat. Gallienus kivétel. Valerianus hatalommegosztása fiával, Gallienusszal hatékonyabb kormányzást tett lehetővé, de Gallienus ellen is tucatnyinál több trónkövetelő lépett fel uralkodása folyamán. Bár kevés egyébre jutott ideje, mint trónja védelmezésére, a korszak más császáraitól eltérően Gallienus megértette, hogy a birodalom fenntartása az ideológiai alapok megerősítését követeli. Nem a terjedő kereszténységhez, hanem a régebbi antik hagyományokhoz nyúlt, anélkül hogy a keresztények üldözésébe fogott volna (ezért Eusebius dicsérőleg szól róla Ecclesiastia Historica című művében). Attikába utazva beavattatta magát az eleusziszi misztériumokba és másokat is erre ösztönzött. Plótinoszt, akit Ivar Lissner német történész „az utolsó antik embernek” nevezett, Gallienosz idejében az uralkodói család támogatta.
Mindig is a központi területek légióira támaszkodott. Nagyobb központokat hozott létre a hátországban, ez rugalmas védekezést biztosított, míg a határnál kisebb egységeket különített el.