A görög–olasz háború a Balkán-félszigeten, Görögország és Albánia területén zajlott az olasz és a görög haderő között a második világháború második évében. Már a görög hadjáratot megelőzően is az olasz államvezetés be akarta bizonyítani, hogy önállóan is tud sikeres hadjáratokat végrehajtani, a Harmadik Birodalom támogatása nélkül, hogy megvalósítsa a Mare Nostrum, a „Mi tengerünk” ideológiai elképzeléseit. Bár az olaszok az abesszíniai háború befejezésével kiterjesztették Olasz Kelet-Afrika határait Afrika szarván, majd 1940 kora nyarán Észak-Afrikában is eleinte sikereket értek el, a brit csapatok hamarosan visszavonulásra kényszerítették őket. Az olasz hadvezetés a becsületén esett csorbát az Olasz Líbiából vezetett Egyiptom elleni hadjáratával – mellyel kelet-afrikai kolóniáját is segítette volna – és egy új európai hadjárattal kívánta semmissé tenni, mely terepéül a olaszok uralta Albániával határos Görögországot szemelték ki. 1940. október 28-án indult meg az olasz támadás, mely a kezdeti sikereket követően megakadt. A kisebb létszámú, de elszánt görög alakulatok heves harcokat követően megállították az olaszokat, majd ellentámadásba átmenve behatoltak Albániába. A háború további hónapokon át folyt, de a fáradt és demoralizálódott olasz csapatok nem bírtak komolyabb áttörést végrehajtani. A decemberben megindított nagy erejű görög támadást követően az olasz vereség elkerülhetetlennek látszódott, de ezt a német beavatkozás megakadályozta.