Herman Ottó
magyar régész, néprajzkutató, biológus, politikus (1835–1914) / From Wikipedia, the free encyclopedia
Herman Ottó (született Herrmann Károly Ottó; Breznóbánya, 1835. június 26. – Budapest, 1914. december 27.[2]) magyar természetkutató, zoológus (ornitológus, ichthiológus, arachnológus), néprajzkutató, régész és politikus. Sokoldalúsága előtt tisztelegve az utolsó magyar polihisztornak és a madarak atyjának is nevezték. Zoológiai szakmunkákban nevének rövidítése: „Herman”.
Herman Ottó | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1835. június 26. Breznóbánya |
Elhunyt | 1914. december 27. (79 évesen) Budapest |
Sírhely | Miskolc |
Ismeretes mint |
|
Nemzetiség | magyar |
Házastárs | Borosnyay Kamilla |
Pályafutása | |
Szakterület | természettudomány, néprajz, régészet, politika |
Aktivitási típus | Magyar Ornitológiai Központ létrehozása, madártani kutatások, magyar pókfauna és halászat megírása, a pattintottkő-korszaki ősemberkutatás |
Munkahelyek | |
Más munkahelyek | Erdélyi Múzeum Egylet Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Ornitológiai Központ |
Szakmai kitüntetések | |
Francia Becsületrend (1900), Szily Kálmán-érem (1906)[1] | |
Hatással voltak rá | Petényi Salamon János, Johann Jakob Heckel, Brassai Sámuel, Carl Brunner von Wattenwyl |
Hatással volt | Chernel István, Schenk Jakab, Csörgey Titusz, Lambrecht Kálmán |
A Wikimédia Commons tartalmaz Herman Ottó témájú médiaállományokat. |
Miskolcon kezdte iskoláit, és fiatal kora ellenére majdnem beállt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc katonái közé. A szabadságharc leverése után a bécsi politechnikumban mérnöknek tanult, de ezt családi okok miatt nem tudta befejezni. Bécstől is meg kellett válnia, hiszen nem jelent meg a kötelező sorozáson, ezért büntetésből 13 évre besorozták katonának, ahonnan csak nagy szerencsével tudott hamarabb leszerelni.
Nem volt diplomája, de önszorgalmának köszönhetően korának egyik jelentős természettudósa és a kiegyezés utáni magyar politikai élet fontos közszereplőjévé vált. Újságíróként és országgyűlési képviselőként a polgári haladás útján járt és Kossuth Lajos eszmei világát követte. Az autodidakta tudós gyűjtőmunkái mellett rengeteget tanult és eredményeit rendszeresen közzétette. Talán legnépszerűbb műve A madarak hasznáról és káráról című könyv, amely rövid idő alatt több kiadást is megért, további jelentős művei A magyar halászat könyve I–II. és a Magyarország pókfaunája I–III. kötetek.
Nevéhez fűződik a magyar őskőkorszak-kutatás és a magyar tudományos barlangkutatás megindítása, mivel a Miskolcon talált szakócák alapján ő állította elsőként, hogy éltek ősemberek Magyarország területén. Termékeny természetrajzi írói munkássága mellett mint tudományszervező is jeleskedett, hiszen 1877-ben alapította és tíz évig szerkesztette a Természettudományi Füzeteket, továbbá 1893-ban alapította és haláláig szerkesztette a ma is megjelenő Aquila madártani folyóiratot. Közzétett tanulmányai közül több mind a mai napig forrásként is használható. A Magyar Ornitológiai Központ alapító igazgatója, a Magyar Néprajzi Társaság alapító tagja, majd később elnöke. 1879 és 1886 között az Országgyűlés munkájában függetlenségi párti képviselőként vett részt. A természettudomány érdekében végzett munkássága elismerésre méltó, politikusi tevékenysége jelentős és mindezek mellett az igényes ismeretterjesztés egyik magyarországi megteremtője volt.