Kálvinizmus
keresztény felekezet / From Wikipedia, the free encyclopedia
A kálvinizmus (más néven református hit vagy kegyelem tana) a reformációt elindító lutheri protestáns irányzatból kiinduló genfi ébredés fővonalának teológiai rendszere, amely Kálvin János és más reformátorok keresztény[megj. 1] tanításai mentén állt összefüggő hitrendszerré, amelyben harmonizációként a Biblia kizárólagosságát (Sola Scriptura), illetve önmagát magyarázó elvét vették alapul.[1][2]
A „Református keresztyénség”, „Református hit” és „Kegyelem tana” ide vezetnek. A református egyházakról lásd: Református egyházak.
A kálvinisták a reformációnak az a csoportja, amely elszakadt a római katolikus egyháztól, de többek között az úrvacsorát és a helyes istentiszteletet illető nézetkülönbségük volt a lutheránusokkal.[3][4] A kálvinizmus fogalma félrevezető lehet, mert mindig is egy tágabb teológiai rendszert jelölt, inkább széleskörű behatással alakult ki, mint egy alapítótól.
A mozgalmat először az azt ellenző lutheránusok nevezték kálvinizmusnak, magukat inkább reformátusoknak, tanításaikat pedig a kegyelem tanainak hívják.[5][6]
A nagy hatással bíró korai református teológusok közé tartozik Ulrich Zwingli, Kálvin János, Martin Bucer, Guillaume Farel, Heinrich Bullinger, Péter Mártír Vermigli, Béza Tódor és John Knox.
A legtöbb egyházat magába foglaló református szövetség a Református Egyházak Világszövetsége, amely több mint 80 millió tagot számlál.[7][8] Léteznek konzervatív református szövetségek is, mint pl. a Világ Református Közössége (World Reformed Fellowship) és vannak a szövetségektől független református egyházak is.
A kálvinizmust nagyjából a kontinentális európai református, presbiteriánus, és kongregacionalista hagyományok képviselik.