Konténerizáció
From Wikipedia, the free encyclopedia
A konténerizáció az intermodális áruszállítás rendszere, amely intermodális konténereket (más néven hajózási konténereket vagy ISO-konténereket) használ.[1] A konténerizáció, más néven konténertöltés vagy konténerrakodás, a rakományok exportban történő egyesítésének folyamata. A konténeres rakományok exportrakományok egységesítésének uralkodó formája, szemben más rendszerekkel, mint például az uszályos rendszer vagy a raklapozás.[2] A konténerek szabványosított méretekkel rendelkeznek. Fel- és lerakodhatók, egymásra rakhatók, hatékonyan szállíthatók nagy távolságokra, és egyik szállítási módról a másikra - konténerszállító hajókról, vasúti pőrekocsikról és félpótkocsis teherautókról - átrakhatók anélkül, hogy felnyitnák őket. A kezelőrendszer teljesen gépesített, így a teljes kezelés darukkal[3] és speciális targoncákkal történik. Minden konténert számozással látnak el és számítógépes rendszerrel követnek nyomon.
A konténerizáció több évszázaddal ezelőtt keletkezett, de nem volt jól kidolgozott vagy széles körben alkalmazott egészen a második világháború utánig, amikor drámaian csökkentette a szállítási költségeket, támogatta a háború utáni nemzetközi kereskedelem fellendülését, és a globalizáció egyik fő elemévé vált. A konténeres szállítás megszüntette a legtöbb szállítmány kézi szortírozását és a dokkparti raktárak szükségességét, miközben sok ezer dokkmunkást váltott ki, akik korábban egyszerűen csak ömlesztett rakományt kezeltek. A konténerizáció csökkentette a kikötők zsúfoltságát, jelentősen lerövidítette a szállítási időt, és csökkentette a sérülésből és lopásból eredő veszteségeket.[4]
A konténerek sokféle anyagból készülhetnek, például acélból, szálerősített polimerből, alumíniumból vagy ezek kombinációjából. Az időjárásálló acélból készült konténereket a karbantartási igények minimalizálása érdekében használják.