Kontrasztok (Bartók)
From Wikipedia, the free encyclopedia
A Kontrasztok (Sz. 111, BB 116) Bartók Béla klarinétra, hegedűre és zongorára írt kamaradarabja. Az egyetlen alkalom, amikor Bartók kamarazenéjében fúvós hangszert alkalmazott, Benny Goodman, a világhírű jazz-klarinétos nevéhez fűződik: ő kérte fel Bartókot 1938-ban Szigeti József útján arra, hogy rövid duót írjon klarinét és hegedű számára, zongorakísérettel. Az elnevezés – mint Halsey Stevens kifejti – Bartóknak abból a korábbi belátásából ered, hogy a három hangszer különbözőségét emeli ki; erre utalt művének címében is.
Eredetileg két tételből álló rapszódia volt a darab, a bemutatón ebben a formában adta elő 1939. január 9-én New Yorkban a Carnegie Hallban Szigeti József, Benny Goodman és Petri Endre.[1] Utóbb Bartók egy harmadik tételt iktatott közbe (a Pihenőt) és ebben a formájában ő maga működött közre a Columbia-gyár hanglemezfelvételén, 1940-ben. Ily módon a Lassú és Friss tempójú saroktételek rapszódiaszerű összekapcsolásából háromtételes klasszikus formaképlet kerekedett.