Leonardo da Vinci
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
| Leonardo da Vinci | |
| Önarckép | |
| Született |
1452. április 15. Anchiano (ma Vinci külvárosa), Itália |
| Elhunyt |
1519. május 2. (67 évesen) Cloux kastély Amboise mellett, Franciaország |
| Művészneve | - |
| Állampolgársága | Firenzei Köztársaság |
| Nemzetisége | olasz |
| Szülei | Caterina di Meo Lippi Piero da Vinci |
| Foglalkozása | polihisztor |
| Tisztség | nagykövet |
| Halál oka | agyvérzés |
| Sírhely | Château d'Amboise |
| Leonardo da Vinci aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Leonardo da Vinci témájú médiaállományokat. | |
Leonardo di ser Piero da Vinci (1452. április 15. – 1519. május 2.) itáliai polihisztor. Leonardo festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zeneszerző, költő és író egy személyben.
A Vinci melletti Anchianóban született Toszkánában Ser Piero da Vinci jegyző és egy Caterina nevű parasztlány törvénytelen gyermekeként. Mai értelemben véve nem volt családneve, a da Vinci vinciből valót jelent. Születésekor teljes neve Leonardo di ser Piero da Vinci volt, ami azt jelenti, hogy Leonardo, Piero vinci jegyző fia.[1]
Leonardót sokszor nevezik a reneszánsz ember őstípusának, akinek láthatólagos végtelen kíváncsisága csak a felfedezéseinek erejével volt egyenlő. Széles körben az egyik legnagyobb festőnek tartják, és egyes vélemények szerint ő lehetett minden idők legműveltebb embere.[2]
Élete
Leonardo 1452. április 15-én a Vinci város melletti Anchianóban látta meg a napvilágot. Édesapja, ser Piero a városka jegyzője volt. Édesanyjáról, Caterináról úgy tudni, hogy fiatal parasztlány volt, aki az egyik helyi előkelő családnál szolgált. Mások azonban (pl. a Vinci-múzeum igazgatója) valószínűsítik, hogy valójában rabszolgalány, akit a janicsárok az akkor még el nem foglalt területekről (pl. Magyarországról) raboltak el, és értékesítettek a dalmát tengerparton. Ez a körülmény Leonardo életét és művészetét is befolyásolhatta. Alapfokú iskoláit szülővárosában végezte. 1469-ben (mások szerint 1466-ban) Firenzébe utazott, ahol belépett Andrea del Verrocchio szobrász-ötvös-festő műhelyébe gyakornoknak, ami egyfajta „művésziskola" is volt. Itt sajátította el a vonalas rajz (tulajdonképpen a vázlatkészítés), a festészet és a szobrászat alapvető technikáit. 1473-ban belép a Szent Lukács-egyesületbe. Erre az évre datálható első, teljes bizonyossággal neki tulajdonítható rajza is, amely az Arno folyó völgyét ábrázolja. Első festménye Verrocchio: Krisztus keresztelése c. munkájának angyalfigurája (egyesek szerint saját gyermekkori önarcképe) és háttere (tájkép). Az egyre sikeresebb ifjú festőt 1478-ban bízták meg a firenzei Signoria San Bernardo kápolna oltárképének megfestésével.
Elbűvölő, társaságkedvelő, jóképű ember volt, így igen sok kapcsolatnak örvendhetett. Élete során nem esik szó feleségről vagy szeretőről, ennek oka sokak szerint az, hogy homoszexuális volt. Bár egy mondata inkább az aszexualitására utal: „A nemzés aktusa és minden, ami azzal kapcsolatos, oly visszataszító, hogy az emberiség kipusztulna, ha nem volna ez hagyományos szokás és nem volnának csinos arcok és érzéki természetek”.
Amikor még tanítványként élt mestere, Verrocchio házában, több más fiatalemberrel együtt megvádolták tiltott homoszexuális viszony folytatásával, de végül felmentették.[3]
Leonardo Milánóban (1482–1499)
1482-ben elnyerte Milánóban Ludovico Sforza herceg udvari tudósának és művészének állását. A herceg megbízta apja, Francesco Sforza herceg lovasszobrának megformálásával is, de csak a mű hatalmas agyagmodellje készült el (1493-ban), amelyet aztán a Milánót megszálló francia katonák 1499-ben elpusztítottak. A szobor makettje a Szépművészeti Múzeumban látható. Leonardót éveken át elhalmozták megrendelésekkel: ezek közül a legjelentősebb a Santa Maria delle Grazie-kolostor refektóriumában megfestett freskója, „Az utolsó vacsora”, amellyel 1498-ban készült el. E freskót azonnal a téma legtökéletesebb megjelenítéseként kezdték méltatni. Elkészülése óta a nyugati világ főműveként tekintették. Nem csupán a mesteri módon felépített jelenetek miatt, hanem azért is, mert a kompozíció, a színhasználat a megvilágítás, az egyes alakok tartása és mozdulata is a bibliai szavakra utal: „Ma közületek egy elárul engem”. Vasari így írt a freskóról: „…Mindegyikük arcán látszik a szeretet, a félelem és a felháborodás, illetve a fájdalom, hogy képtelenek kitalálni, mi van Krisztus lelkében”.
A művész egyéniségként és lélektanilag elemezve ábrázolta az apostolokat. Az árulót a gesztusok eszközeivel kirekesztették a közösségből, de ő mégis ellenpontja Jézus méltóságteljes alakjának. Leonardo befejezetlenül hagyta Jézus arcát. Az ötszáz éves falképet igen rossz állapota miatt ma különleges klímaberendezéssel és a látogatók „adagolásával” védik.
Firenzei évek
A Sforza hercegek bukása után Leonardo rövid kitérővel ismét Firenzébe költözött; hírneve itt érte el tetőfokát. 1502-ben Cesare Borgia szolgálatába állt, és vele tartott a romagnai hadjáratban. Ebből az időszakból származnak közismert erődítmény- illetve hadigépezet-vázlatai. 1503-ban Firenzében kezdte festeni a Mona Lisát (közismert olasz neve: la Gioconda – kiejtése: la dzsokonda). A munka egészen 1506-ig húzódott, a hagyomány szerint a hároméves alkotómunkából két évet vett el Mona Lisa híres mosolyának megalkotása – ennyit tépelődött Leonardo a mosoly kialakításán. Ezzel párhuzamosan dolgozott a Palazzo Vecchio tanácstermében „Az anghiari csata" című freskón, amelynek megfestésére a firenzei köztársaság kérte fel. A festmény később a helytelennek bizonyult, viaszos alapozás miatt tönkrement, koncepcióját csak a kartonjairól készített másolatokból ismerjük. A mű befejezése után újult érdeklődéssel fordult a geológia és az anatómia felé, ezért ilyen tárgyú stúdiumokat vett Milánóban.
1506-ban Charles d’Amboise marsall, a Milánói Hercegség francia kormányzója Milánóba hívta Leonardót, aki 1507–1508-ban itt festette a Sziklás Madonna egyik változatát és a Szent Anna harmadmagávalt. D’Amboise marsall megrendelésére Leonardo vízvezetékeket és új kormányzói palotát is tervezett. Egyik korai, 1478–1482 között készült táblaképét, a Madonna virággalt (Madonna Benois) D’Amboise megvásárolta. 1511-ben Leonardo a kormányzó megbízásából nekifogott Francesco Sforza lovasszobra elkészítésének, de a kormányzó elhunyta és a háború kiújulása miatt sosem fejezhette be.
Római évek
1513-ban tanítványa, Melzi kíséretében Rómába utazott, ahol X. Leó pápa Raffaello és Michelangelo mellett Leonardót is foglalkoztatni szerette volna, aki azonban a botanika és a matematika felé fordult, s világkatasztrófát vízionált rajzaiban, írásaiban. Az itt eltöltött három éve alatt a pápa öccse, Giuliano de’ Medici támogatta, gondoskodott róla. Mivel igazi megbízásokat nem kapott, így Giuliano halála után nem volt, ami Rómában marasztalja.
Élete alkonyán
1517-ben a Milánót meghódító francia király, I. Ferenc meghívására Franciaországba költözött. Az Amboise melletti cloux-i (mai nevén Clos Lucé) 8 szobás kastélyba már nem követi másik munkatársa, Salai, akivel 25 évig egy házban élt. A király első festője, mérnöke és építésze cím évenkénti 1000 écu (francia, akkor aranyból vert pénzérme) járadékkal párosult. Leonardo igazán nagy tiszteletben részesült. Az uralkodó, aki többször is látogatást tett nála, komolyan gondolhatta, amit a Clos Lucé kastély ajándékozásakor mondott: „Itt Leonardo, szabadon álmodhatsz, gondolkodhatsz és dolgozhatsz”. (Ici Léonard, tu seras libre de rêver, de penser et de travailler.) Leonardo csatornázással, zsilipek, malomszerkezetek, térképek rajzolásával foglalatoskodott – mindezt bal kézzel, mivel balkezes volt. Két évet töltött itt, majd 1519-ben megbetegedett, és meghalt. Hogy öröksége fennmaradhatott az utókor számára, az mindenekelőtt Francesco Melzinek, hűséges tanítványának és munkatársának köszönhető, aki a művész halála után a ráhagyott könyveket, kéziratokat, rajzokat és szerszámokat Milánóba vitte. Itt őrzik egy hegyikristály ládikában munkásságának leggazdagabb gyűjteményét, a Codex Atlanticust, melyet Pompeo Leoni állított össze.
Leonardo, a hadmérnök
1482 körül egy milánói udvari állás reményében írt levelében az akkor harmincéves Leonardo úgy mutatta be magát az Il Morónak is nevezett Ludovico Sforza hercegnek mint eszményi tanácsadót háborús években, az alagút- és csatornaépítés szakértőjét, puskák és ostromgépek feltalálóját. A levél végén mellékesen megemlítette, hogy békeidőben festészettel és szobrászattal is szokott foglalkozni, és főként jól tudja, hogyan kell önteni bronz lovas szobrot, amit a herceg apjának, Francescónak emlékére akar felállíttatni.
Az ajánlkozó levél sikeresnek bizonyult: Leonardo elnyerte a milánói udvar művészének és mérnökének állását. A hivatallal járó kötelmei (színházi díszletek és jelmezek tervezése, csatornázás stb.) csak ideje kis részét töltötték ki. Tudományos kísérletei alapján új eljárásokat fejlesztett ki. Számos kéziratából egyet sem dolgozott ki kiadásra alkalmas szintig, így ezek tartalma évszázadokig rejtve maradt: Leonardo felismeréseinek zömét újra fel kellett fedezni, és más kutatók szereztek hírnevet a természet olyan törvényeinek kiderítésével, amelyeket ő már felfedezett.
1482 körül az optika és a vonalperspektíva foglalkoztatta. Ahogy növekedett tudása, egyre több minden érdekelte. 1500 körül a csatornaépítés, a folyószabályozás, az öntözőrendszerek, a víztározók és hidak legkeresettebb szakértőjének számított. Sikerét jelentősen gyarapították a munka termelékenységét növelő, a költségeket csökkentő berendezései – a csatornák építéséhez például vízkiemelő szerkezetet tervezett.
1514-ben alapos tanulmányokat készített a Róma környéki mocsarak kiszárítására, ezekből azonban semmi sem valósult meg.
Az építész Leonardónak számos vázlata maradt fenn, ezek közül többet mások meg is építettek, de mindig módosításokkal, így egyetlen fennmaradt épület sem tulajdonítható neki.
Leonardo, a tudós
Szülőfalujában a művészet kedvéért behatóan tanulmányozta a természeti környezetet. Számos értékes megfigyelése alapján több tudományág is legjelentősebb előfutárai között tartja számon. Így például felismerte a földkéreg függőleges mozgásait és azt, hogy a földtörténeti múlt számos eseményére következtethetünk az ősmaradványok vizsgálatából. „Ami valamikor tengerfenék volt, most hegycsúcsként emelkedik a magasba – írta. – Erről tanúskodnak a tengeri kagylóhéjak, osztrigák és korallok, amelyeket most a hegyek csúcsán találunk.”
Milánóban a művészi emberábrázolás tökéletesítésének szándékával fogott bele a tudományos igényű boncolásba. Látta, hogy az emberi viselkedés hűséges ábrázolásához nélkülözhetetlen annak a belső életnek a teljes ismerete, ami alapvetően meghatározza a külső megjelenést.
A perspektíváról, festészetről alkotott tudományos írásait nem gyűjtötte össze, mint ahogy a filozófiáról, az anatómiáról szóló munkáinak kiadása is csak terv maradt.
Másfelől kidolgozott egy új, a hagyományos vallási előírásokat is kielégítő jelképrendszert: hogy az Atyára mindig valamely szent mutat rá, aki Őt láthatja. A Szentlélek galamb ábrázolása helyett pedig szintén valamely szentet mutat be, akit a Biblia szerint „betöltött”. Emiatt látható az Utolsó vacsorán Jézus jobbján Szent Erzsébet, akit a Szentlélek elsőként töltött be, és most tudatában fiának, Keresztelő Jánosnak már bekövetkezett, valamint Jézus várható szomorú sorsában- behunyt szemmel zokog. Szent Erzsébet, Jézus, és közöttük a pillér – mint az Atya ősi jelképe a Szentháromság máig ismeretlen, meg nem értett megjelenítése.
További felfedezése a szellemi és a valós világok különválasztása – a szellemi világban a szenteket pl. nem jelöli glóriával. Számos más, érdekes megoldást alkalmazott pl. az idő körforgásának bemutatására, de ezt meg nem értve, el nem fogadva elfelejtették.
Anatómiai munkássága
![Vitruvius-tanulmány „Az ember kinyújtott karjainak hossza megegyezik a magasságával. A haja tövétől az álla hegyéig terjedő szakasz egytizede a magasságnak; az álla hegyétől a feje tetejéig terjedő szakasz egynyolcada a magasságának; a mellkasa tetejétől a haja tövéig egyhetede az egész embernek.”[4]](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/7/77/0_The_Vitruvian_Man_-_by_Leonardo_da_Vinci.jpg/400px-0_The_Vitruvian_Man_-_by_Leonardo_da_Vinci.jpg)
Az emberi test a művészetekre tett hatását és arányait a Vitruvius-tanulmány munkájában foglalta össze.[5] Továbbá az emberi test felépítésének feltárásában is úttörő szerepe volt. Gyakran végzett – akkoriban az egyház által tiltott – boncolásokat is.
Híresebb festményei
- Angyali üdvözlet(wd)
(1472–1475 körül – Firenze, Uffizi képtár) - Női portré (Ginevra de Benzi, 1474–76 – Washington, National Gallery of Art)
- Madonna Benois(wd) (Madonna virággal) (1475–1478 – Szentpétervár, Ermitázs)
- Szegfűs Madonna (1478–1481)
- Háromkirályok imádása (1481(80?)–82 – Firenze, Uffizi képtár)
- Szent Jeromos (1480 körül, befejezetlen – Róma, Vatikáni Képtár)
- Sziklás Madonna – első változat (1483–1486 – Párizs, Louvre)
- Sziklás Madonna – második változat (1503–1506 – London, National Gallery)
- Hölgy hermelinnel (1485–1490 – Krakkó, Czartoryski Múzeum)
- Zenész képmása (1490 – Milánó, Palazzo dell’Ambrosiana)
- Női képmás (1490 – Milánó, Palazzo dell’Ambrosiana)
- Madonna Litta (Madonna és a gyermek Jézus) (1490–1491)
- Az utolsó vacsora (1495–1497 – a Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumának faliképe)
- Salvator Mundi (1500 körül, Louvre Abu Dhabi) – minden idők legdrágább festménye
- Mona Lisa (1503–1506 – Párizs, Louvre)
- Szent Anna harmadmagával (1508–1510 – Párizs, Louvre)
- Keresztelő Szent János (1513–1516)
.jpg){kind=small}
Számos, fontos műve maradt befejezetlen, vagy ment tönkre:
- A háromkirályok imádása
- Sziklás Madonna
- Anghiari csata
- Zenész képmása
- Francesco Sforza lovasszobra
- Léda és a hattyú (1510–15)
Művei magyarul
- Leonardo da Vinci meséi; ford., bev. Tasnádi Kubacska András; s. n., Bp., 1943
- Válogatott írások; szerk., ford., bev. Kardos Tibor; Művelt Nép, Bp., 1953 (Filozófiai kiskönyvtár)
- Tudomány és művészet. Válogatás Leonardo da Vinci művészeti írásaiból; vál., ford., tan., jegyz. Kardos Tibor; Magyar Helikon, Bp., 1960
- A festészetről; ford., jegyz. Gulyás Dénes, bev. Boskovits Miklós; Corvina, Bp., 1967 (A művészettörténet forrásai)
- Válogatott írások. Ízelítő a polihisztor életművéből; vál. Csorba F László, ford. Krivácsi Anikó; Typotex, Bp., 2002
- Leonardo da Vinci mester, firenzei festő és szobrász könyve a festészetről; ford., jegyz. Gulyás Dénes; Lectum, Szeged, 2005
- Leonardo da Vinci meséi; ford. Szálinger Balázs; Vox Nova Produkció, Bp., 2010
- Aforizmák és rajzok; ford. Krivácsi Anikó; Kossuth, Bp., 2014 ISBN 9789630979153
Jegyzetek
- ↑ A ser a messer(e) szó rövidebb alakja a középkori Itáliában a notaio=jegyző foglalkozású urat jelentette.
- ↑ Vasari, Gaddiano, Taine, Boltraffio, Fuseli, Rio, Bortolon, Castiglione
- ↑ Leonardo da Vinci egy anatómiai rajzáról, Ponticulus Hungaricus · X. évfolyam 2. szám
- ↑ Beteg volt Da Vinci tökéletes embere, mult-kor.hu
- ↑ stanford.edu The Vitruvian man (angolul) elérve:2008-05-02
Források
- Sigmund Freud: Esszék - Leonardo da Vinci egy gyermekkori emléke. Eine Kindheitserinnerung des Leonardo da Vinci. Fordította: Vikár György, Gondolat kiadó, Budapest, 1982
- Szinte Gábor: Leonardo magyar is volt? http://www.festomuvesz.hu/szintegabor/index.htm
- Szinte Gábor: Mona Lisa – Leonardo anyaképe http://www.festomuvesz.hu/szintegabor/index.htm
- Richard Friedenthal: Leonardo életrajza képekben. Leonardo eine Bildbiographie . Fordította: G. Beke Margit, Gondolat kiadó, 1975
További információk
- Juhász Á., Juhász E., 1993: Hegyek ormán – tengerek mélyén. Panoráma Könyvek. Medicina, Budapest. ISBN 963-243-648-2
- Magyar nagylexikon XII. (Len–Mep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 40–42. o. ISBN 963-9257-07-9
- Leonardo Home Page
- Leonardo rajzai
- Elizabeth Abbott: A cölibátus története. Athénétől I. Erzsébetig, Leonardo da Vinciig, Florence Nightingale-ig, Gandhiig és Cherig; ford. Bakonyi Berta; Alexandra, Pécs, 2009
|
Text is available under the CC BY-SA 4.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.
