Maghasadás
From Wikipedia, the free encyclopedia
A maghasadás (fisszió) során egy atommag két vagy több kisebb magra szakad. A maghasadást gamma-, valamint neutronsugárzás is kísérheti. A nehéz elemek maghasadása exoterm folyamat, melynek során nagy mennyiségű energia szabadul fel elektromágneses sugárzás és a hasadványok mozgási energiájának formájában. Ahhoz, hogy a maghasadás során energia szabaduljon fel, a termékmagok kötési energiájának nagyobbnak kell lennie, mint a kiindulási magnak, mert csak így jöhet létre tömegveszteség. A maghasadás az elemátalakulás (transzmutáció) egyik lehetséges módja, mivel a folyamat végén kapott hasadványmagok nem azonosak az eredeti kémiai elemmel.
A maghasadás révén atomenergia termelhető, vagy nukleáris fegyverekben robbantás céljára is felhasználható. Mindkét alkalmazás alapja az, hogy bizonyos anyagok (hasadóanyagok) szabad neutronnal való ütközés hatására maghasadást szenvednek, ugyanakkor a hasadás során belőlük szabad neutronok keletkeznek. Ez önfenntartó láncreakciót hoz létre, melynek segítségével atomreaktorban szabályozott energiafelszabadulás, atomfegyverben viszont nagyon gyors, ellenőrizetlen reakció megy végbe.
A nukleáris fűtőanyagban tárolt szabadenergia mennyisége milliószorosa a hasonló tömegű kémiai tüzelőanyagokban, mert a hagyományos robbanó anyagokban – például TNT-ben – az elektronokat mozgósítják míg a fisszió során a nukleonokat mozgósítják amiknek sokkal nagyobb a kötési energiája mint az elektronoknak, így a maghasadás bizonyítottan hatékony energiaforrás. A maghasadás termékei viszont átlagban sokkal radioaktívabbak, mint a hasadóanyagként használt nehéz elemek, és radioaktivitásuk jelentős ideig megmarad, így a keletkező nukleáris hulladék kezelése is probléma.