Magyarország földrajzi kistájai
Magyarország földrajzi beosztásának a legalsó szintje / From Wikipedia, the free encyclopedia
Magyarország földrajzi tájegységeinek beosztását a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetében dolgozták ki az 1980-as évek második felében; az ezt bemutató kétkötetes könyv 1990-ben jelent meg Marosi Sándor és Somogyi Sándor szerkesztésében.[1] A mű átdolgozott és bővített kiadása 2010-ben látott napvilágot; ebben a korábban hangsúlyos természetföldrajz mellett szerepet kapott a társadalomföldrajz is, emellett több tematikus egységet jelentősen átdolgoztak (például a területhasználatról szólót a CORINE Land Cover adatai alapján).[2]
A beosztás háromszintű, ebből a fölső szinten (földrajzi nagytájak) jóformán megőrizték a hagyományos természetföldrajzi beosztást. Természetesen a beosztás több eleme vitatható. Így például eltér a hagyományos felosztástól, hogy a Visegrádi-hegységet nem a Dunántúli-, hanem az Északi-középhegységbe sorolták. Ez földtanilag természetes (ugyanabból a miocén korú andezit rétegvulkáni sorozatból áll, mint a Börzsöny, szöges ellentétben az alapvetően karbonátos Pilissel, Budai-hegységgel és Gerecsével), például növényföldrajzilag azonban teljesen indokolatlan (a Matricum flóravidék és a Bakonyicum flóravidék határvonala, a Közép-dunai flóraválasztó a Duna bal partján húzódik). Az alább ismertetett beosztás tehát több tudományág egymásnak olykor ellentmondó szempontjait próbálja elkülöníteni.