Magyarországi InterCity-állomások listája
Wikimédia-listaszócikk / From Wikipedia, the free encyclopedia
A magyarországi InterCity-hálózat mára már csaknem az egész országot lefedi, amivel gyors és közvetlen eljutási lehetőséget biztosít az utazók számára a főváros felé, valamint átszálással más nagyvárosokba, nemzetközi InterCitykkel pedig külföldi városokba is. A hálózat nagy lefedettségének ellenére így is akadnak olyan megyeszékhelyek – Eger, Szekszárd, Salgótarján –, ahol nem érhető el ez az emelt szintű szolgáltatás.
A MÁV hálózatán az első InterCity-vonal 1991. június 2-án indult el Budapest és Miskolc között, amit 1992. szeptember 27-én a Budapest–Nyíregyháza-vonal követett.[1][2] 2001 és 2007 között a MÁV InterCity Rapid névvel magasabb színvonaló IC-ket is közlekedtetett, amelyek a két végpont között nem, vagy csak 1-2 állomáson álltak meg. Megszűnésüket követően hagyományos InterCityk vették át a helyüket.[3]
Az InterCityk az elnevezésüket többnyire a célállomások tájegységeiről, településeiről és híres személyeikről, a kör-IC esetében kezdetben a páros számú vonatok virágokról, a páratlan számúak pedig madarakról kapták, mára egységesen valamennyi a Tokaj nevet viselik.[1][4]