MiG–31
From Wikipedia, the free encyclopedia
A Mikojan–Gurjevics MiG–31 (Микоян–Гуревич МиГ–31) negyedik generációs, kétüléses, két hajtóműves, nehéz elfogó vadászrepülőgép, melyet a MiG–25-ből a Szovjetunióban fejlesztettek ki, elsősorban a gyér repülőtér-hálózattal rendelkező szibériai és távol-keleti területek védelmére.
MiG–31 | |
MiG–31, a törzse alatt 4 R–33, a szárnyai alatt 2-2 R–60 rakétával | |
NATO-kód | Foxhound |
Funkció | elfogó vadászrepülőgép |
Gyártó |
|
Tervező | OKB–155 (főkonstruktőr: Gleb Lozino-Lozinszkij) |
Gyártási darabszám | 500 db |
Személyzet | 2 fő |
Első felszállás | 1975. szeptember 16. |
Szolgálatba állítás | 1982 |
Méretek | |
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |
Hossz | 22,69 m |
Fesztáv | 13,46 m |
Magasság | 6,15 m |
Szárnyfelület | 61,60 m² |
Tömegadatok | |
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |
Szerkezeti tömeg | 21 820 kg |
Max. felszállótömeg | 46 200 kg |
Hajtómű | |
Hajtómű | 2 db Szolovjov D–30F6 utánégetős gázturbinás sugárhajtómű |
Tolóerő | 2×93 kN 2×152 kN utánégetővel |
Repülési jellemzők | |
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |
Max. sebesség | 1500 km/h tengerszinten 3000 km/h nagy magasságban |
Hatósugár | 720 km |
Hatótávolság | 3000 km |
Legnagyobb repülési magasság | 20 600 m |
Emelkedőképesség | 208 m/s |
Szárny felületi terhelése | 666 kg/m² |
Tolóerő-tömeg arány | 0,85 |
Maximális túlterhelés | +5 g |
Avionika | |
Rádiólokátor | RP–31 Zaszlon N007 SZ–800
(NATO-kód: Flash Dance) |
Katapultülés | K-36 |
Fegyverzet | |
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |
Beépített fegyverzet | GS–6–23M hatcsövű gépágyú 260 darab lőszerrel |
Háromnézeti rajz | |
A MiG–31 háromnézeti rajza | |
A Wikimédia Commons tartalmaz MiG–31 témájú médiaállományokat. |
Avionikája a korszak többi szovjet repülőgépéhez képest fejlett, Zaszlon (Заслон, Pajzs) típusú rádiólokátora a világon elsőként szolgálatba állított olyan elektronikus sugárnyaláb-eltérítésű repülőgép-fedélzeti rádiólokátor, amely egyszerre négy rakétát tud a célra rávezetni. A sorozatban gyártott utolsó 50–60 repülőgép a levegőben utántölthető. Csak az Orosz Légierő és Kazahsztán légiereje (32 darab) alkalmazza. Nem exportálták külföldre, bár korábban Algéria, India és Kína jelentkezett mint potenciális vásárló, 2006 végén pedig Szíria elnöke tárgyalt MiG–31-esek beszerzéséről.[1] Légi harcban idáig nem vett részt.