Nílusi forradalom
From Wikipedia, the free encyclopedia
A nílusi forradalom[1] vagy fiatalok forradalma[2] utcai demonstrációk, felvonulások, polgári engedetlenségek, az egyiptomi kormányzatot támogató erőkkel történő összetűzések sorozata volt, amely 2011. január 25-én – az Április 6. Ifjúsága Mozgalom vezetése által kiválasztott napon – kezdődött Egyiptomban.[3][4] Erre a napra esik a nemzeti rendőrség ünnepnapja is.[5] Kezdetben több tízezren vonultak fel Kairóban és az ország más nagyvárosaiban.[6] Bár a helyi jelentőségű tüntetések már megszokottak voltak, az 1977-es kenyérlázadás óta nem volt ekkora megmozdulás, és az ország történetében még nem volt ennyire szervezett tüntetés.[7] A tüntetők társadalmi, vallási és életkor szerinti összetétele igen színes képet mutat.[4]
Ebben a szócikkben az arab nevek magyaros átírásban szerepelnek. |
A demonstrációk a a tunéziai felkelés kitörése után pár héttel indultak, és több tüntető a kezében lobogó tunéziai zászlóval jelezte is a két esemény közötti kapcsolatot.[8] Ez a 2010–2011-es arab világbéli tüntetéseknek a tunéziai utáni egyik legnagyobb része. Az egyiptomi tüntetők motivációi elsősorban politikai és jogi természetűek voltak.[9] Ilyen volt a rendőri brutalitás,[5] a szükségállapottal indokolt törvények,[5] a szabad választások és a véleménynyilvánítás szabadságának a hiánya,[10] a korrupció,[10] valamint az olyan gazdasági kérdések, mint a magas munkanélküliség[11] az élelmiszerek magas inflációja,[11] és az alacsony minimálbér.[5][11] A tüntetések szervezői többek között szabadságot és igazságot, a rezsim végét, új kormányt és az egyiptomi nép érdekeinek képviseletét követelték.[12]
Az egyiptomi kormány rögtön megpróbált mindent bevetni annak érdekében, hogy véget vessen a tüntetéseknek. Ezek többsége nem volt az életre veszélyes, általában gumibotot, vízágyút, könnygázt és gumilövedéket használtak a tüntetők ellen. Néhány esetben azonban éles lőszert is alkalmaztak, és ilyenkor halálos áldozatok is voltak.[13][14][15] Január 29-éig legalább 105 tüntető vesztette az életét, 750 rendőr és 1500 tüntető sebesült meg.[16][17] Kairó, az ország fővárosa háborús területnek számított.[18] Szuez kikötővárosban is gyakoriak voltak az összecsapások. A kormány kijárási tilalmat rendelt el, de ezt a tüntetők nem tartották be, és ennek betartatása érdekében sem a rendőrség, sem a hadsereg nem lépett fel.[14] A Mubárakhoz hű Egyiptomi Központi Biztonsági Erőket hamarosan a katonaság váltotta fel. Mivel azonban ők nem ügyeltek a közbiztonságra, elharapóztak a fosztogatások, és a polgárok önkéntes csoportokat hoztak létre, hogy védelmezzék a fontosabb épületeket.[19][20][21][22][23] Február 11-én Omar Szulejmán alelnök bejelentette Mubárak lemondását,[24] aki Kairót elhagyva a nyugodtabb légkörű Sarm es-Sejk üdülőhelyre húzódott vissza.[25]