Pecsét
From Wikipedia, the free encyclopedia
A pecsét (latinul signum, sigillum) kemény nyomóra alkalmazott ábrázolásnak képlékeny anyagra átvitt lenyomata. A magyar nyelvben a pecsét szó a pecsétnyomó megnevezésére is szolgál, de a tudomány csak a lenyomatot érti rajta.
Bizonyító erejű jelek használatának igénye már az ókori keleti népeknél is megfigyelhető. Kr. e. 4. évezredi Mezopotámiában már ismerték a pecsétnyomót, illetve a pecsétet, az ókori Kelet számos államában használtak pecséthengereket. A Kr. e. 2. évezredben, Egyiptomban már használtak zárópecsétet, Szakkarában feltárt sírból számos pecséttel lezárt boros kancsó került napvilágra. A Biblia tanúsága szerint pecséteket a zsidók is széles körben használtak, a görögök szintén használtak pecséthengereket és pecsétgyűrűket. Az ókori Rómában számos magánszemélynek volt pecsétgyűrűje, mely az aláírást helyettesítette, használtak pecsételésre finoman megmunkált kőlapocskákat is, melyre isteni, császári, vagy más emberi ábrázolást véstek. A pecsétnek, mint bizonyító eszköznek nagyobb jelentőséget tulajdonítottak az általános írástudatlanság miatt, azért tudta pótolni az írást, mert szerepelt rajta tulajdonosának szimbolikus képe, a pecséthasználat a Meroving és Karoling korban is divatos maradt.
A pecsét három feladata:
- garantálja valamely tartalom titkosságát, sértetlenségét;
- bizonyítja a tulajdont;
- érvényesít, hitelesít.