Roland-ének
középkori francia eposz / From Wikipedia, the free encyclopedia
A Roland-ének vagy régiesen Roland-dal (franciául: La Chanson de Roland) a franciák legfőbb nemzeti eposza.[1] A középkori lovagi epika kiemelkedő darabja.
Roland-ének | |
A Roland-ének egy 12. századi kéziratának egy lapja | |
Műfaj | eposz |
A Wikimédia Commons tartalmaz Roland-ének témájú médiaállományokat. |
A valós történelmi eseményeken alapuló, de az utókor emlékezetében erősen módosult történet a kereszténység és az iszlám vallás küzdelmét jeleníti meg irodalmi formában.[2] Roland mártírhalála a keresztény lovageszmény egyetemesült példájává vált (Krisztus katonája-motívum).
A Nagy Károly korában élt Roland lovagról szóló monda alapján több népies költemény keletkezett a középkor során. A hastingsi csata (1066) előtt zengett ilyen dalt Taillefer Hódító Vilmos serege előtt. Hasonló dalok tették alapját az 1130 körül keletkezett Turpin-féle úgynevezett Krónikának és a Carmen de proditione Guenonis című költeménynek, de ugyanezen dalok alapján írta meg egy énekes a Chanson de Roland vagy De Roncevaux című francia nemzeti hőskölteményt. Az asszonáncokban írt művet a 12. és a 13. században többször átdolgozták. Tulajdonképpen ezt nevezik Roland-éneknek.
A Roland-éneknek több változata is van. Napjainkban az 1832-ben, egy oxfordi könyvtárban fölfedezett változatot tekintik a téma legtökéletesebb kifejtésének.[1] (Általában ez, az ófrancia nyelven írott mű a külföldi fordítások alapja.) Az irodalomtudományban többséginek tekinthető az az álláspont, hogy ez a verzió úgy jött létre, hogy az évszázadok során szájhagyomány útján terjedő hősi éneket egy bizonyos Turoldus nevű, normann származású, klasszikus műveltségű pap formába öntötte és lejegyezte. Az írásba foglalás egyúttal a szöveg kanonizálásához is vezetett.
A mű 4002 sor terjedelmű.[1]
A Roland-éneket (akárcsak a többi vitézi éneket) nem olvasásra szánták. Hivatásos énekesek – ún. jongleurök – lantkísérettel adták elő a királyi, nemesúri udvarokban, várakban, illetve a híres búcsújáró helyeken.[2] Céljuk a hallgatóság szórakoztatása volt.
A hősköltemény máig tartó hatásának titka az, hogy az emberfeletti hősiesség lenyűgöző példái mellett képes megszólaltatni a legmélyebb emberi érzéseket is.[3] (Hit, a hűség és barátság, az elesett bajtárs halála miatt érzett fájdalom.) Azonosulni tudunk Roland figurájával, még akkor is, hogy úgy érezzük, végzetes hibát követett el túlzott büszkeségével. Elvégre, ha a csatában barátja, Olivér legelső kérésére megfújja a nála lévő csodakürtöt segítségért, akkor nem válik a ronszeváli szoros hatalmas vérfürdő helyszínévé.[4]