Soltész
történelmi pozíció, a ritkán lakott (hegyvidéki) területek betelepítője, bírája, adószedője / From Wikipedia, the free encyclopedia
A soltész – a Felvidéken bíró, németül Richter, latinul advocatus[1] – ritkán lakott területek, elsősorban erdős hegyvidékek betelepítését vezető vállalkozó, a telepített falu bírája, a faluban a földesúri adók behajtója volt a középkorban, aki a tisztséget a telepítési munka ellenértékeként kapta örökölhető jogon.[2] Az így létrejött településeket, mivel az első – német – telepesek és – német – soltészek a német jogot is magukkal hozták, német jogú falunak is nevezik.[1] Jogállásában a jobbágy és a földesúr nemes között állt, aki a telepítettekkel szemben maga is haszonélvező volt.[1] A soltészság feje a scultetia vezetője, szervezője volt. Legelők, rétek, szántók létesítése céljából ő intézte az erdőirtást, a vadászat, halászat, madárfogás, bányanyitási jog, sőt a talált ércek harmada is őt illette. Övé volt a malomépités, serfőzés, a mészárszék, vágóhíd, posztó- és vargasátor joga is.[3]
Hasonló feladatuk volt a vlach jogú falvakat telepítő kenézeknek.[2] A soltész faluját szláv területen lehotának hívták.[4]