Szung-dinasztia
From Wikipedia, the free encyclopedia
A Szung-dinasztia (宋朝; pinjin, hangsúlyjelekkel: Sòng Cháo; Wade-Giles: Sung Ch'ao; IPA: sʊ̂ŋ tʂʰɑ̌ʊ̯) volt a Kínában 960 és 1279 között a hatalmat gyakorló uralkodóház. Uralkodását az öt dinasztia és a tíz királyság kora előzte meg, utána pedig a mongol Jüan (Yuan)-dinasztia vette át a hatalmat. A sinológusok a Tang-dinasztia aranykorához viszonyítva a középkori Kína „ezüstkorának” is nevezik.
Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani. |
A Szung (Song)-dinasztia idején Kína hatalmas társadalmi-gazdasági fejlődésen ment keresztül. A rizstermelés elterjedésén alapuló demográfiai forradalom révén Kína a korabeli világ messze legnépesebb országa lett. Létrejött az egységes piac, ekkor és itt bocsátottak ki a világon első alkalommal papírpénzt. Felállították az első kínai állandó hadiflottát, először alkalmazták a puskaport katonai célokra, és megalkották az iránytűt az északi irány meghatározására. A gazdaság állami, központi ellenőrzése enyhült, a piacgazdasági erők önállóbban tudtak működni. A helyi közigazgatás és a földbirtokosok szerepe, aktivitása nőtt. A kinevezett hivatalnokok a korábbiaknál nagyobb mértékben támaszkodtak az iskolázottabb szakemberek tanácsaira.
A társadalmi élet megélénkült, a gazdagok érdeklődtek a művészetek iránt és vásárlásaikkal támogatták az alkotókat. A lakosság széles rétegei vettek részt a nagy ünnepségeken. Terjedtek a magánjellegű klubok, a városokban szórakoztatóipari negyedek alakultak ki. Az irodalom terjedését nagyban elősegítette a már korábban feltalált nyomtatás elterjedése. A tudományok és a technika nagy fejlődésnek indult. A filozófusok (Cseng Ji (Cheng Yi), Csu Hszi (Zhu Xi)) buddhista hatást tükröző kommentárjaikkal megújították a konfucianizmust. A császári vizsgák már régebben létező rendszere a korábbiaknál fontosabb szerepet kapott a bürokrata-értelmiségi elit képzésében, lehetővé tette az egységes tisztviselői kar kialakulását.
A korszak két szakaszra oszlik. Az Északi Szung (Song) idején (北宋, 960–1127), a főváros az észak-kínai Piencsing (Bianjing) (ma Kajfeng (Kaifeng)) városában volt és a dinasztia hatalma kiterjedt a tulajdonképpeni Kína csaknem egész területére. A Déli Szung (Song) (南宋, 1127–1279) azért jött létre, mert Kína északi részét a dzsürcsi Csin-dinasztia (1115–1234) (Jin-dinasztia (1115–1234)) hódította meg, a Szung (Song) császárok hatalma visszaszorult a Jangcétől délre, fővárosa pedig Lin'an (a mai Hangcsou (Hangzhou)) lett. Bár elvesztette a kínai civilizáció egyik bölcsőjét, a Sárga-folyó vidékét, a Déli Szung (Song) gazdasága még virágzott, uralma kiterjedt a kínai lakosság mintegy 60%-ára és a művelhető területek nagy részére. Hangcsou (Hangzhou) egymilliós lakosságával a világ messze legnagyobb városa lett. A Déli Szung (Song) idején különösen megerősödött Kína tengeri hatalma, a flotta távoli vizekre is eljutott.
A Szung (Song) uralkodóházat a hagyományos kínai történetírás gyengének tartotta, hiszen ez volt az első olyan dinasztia, amely behódolt a szomszédos barbár államoknak és lemondott egyes ősi kínai területek birtoklásáról. A Szung (Song)okra támadó „barbár” államok azonban számos területen átvették a kínai civilizáció vívmányait (főleg az államszervezésben és a haditechnikában), így a Szung (Song)oknak a sajátjukéhoz hasonló szervezettségű és haderejű, félig-meddig kínai államokkal kellett hadakozniuk.