From Wikipedia, the free encyclopedia
A tájszó egy nyelv olyan szava, amely nem található meg az írott és beszélt köznyelvben, csak egy, vagy több nyelvjárásban (Magyar nyelvjárások), így fő jellemzője a területi kötöttsége.[1] A tájszavak besorolása problémás, mivel a köznyelvi és nyelvjárási szókészlet közötti átmeneti sávban helyezkednek el (Népnyelvi, regionális köznyelvi szavak). Ebből kifolyólag a tájszavak nem tartoznak egyértelműen a standard nyelvhez, de a nyelvterület nagyobb részén használatosak. Ezen elv szerint tehát besorolásuk a következő módokon lehetséges:
A tájszók és változataik egy része már az ómagyar korban is csak egy-egy nyelvjárásban élt. Főként a felvilágosodás és a reformkor hozott változást, amikor számos addigi tájszó került be az irodalmi nyelvbe. A 20. századtól ennek a folyamatnak pont az ellenkezője figyelhető meg: a köznyelv szavai hatolnak be a nyelvjárásokba. A szókészlethez hasonlóan a tájszóállomány folyamatos változása jellemző.
A nyelvjárási szótárakat meg kell különböztetnünk annak megfelelően, hogy milyen céllal készültek. A tájszó-tárak csak a köznyelvben ismeretlen szavakat tartalmazzák, a tájszótárak viszont azokat is felgyűjtötték, amelyeket a köznyelv is ismer. Az első magyar összegző munka a Magyar Tudós Társaság ösztönzésére 1838-ban készült el. (Magyar tájszótár. Buda, 1838.)[2] A szótár 9500 tájszót és kifejezést tartalmaz a magyar nyelvterület minden részéről. A munkát Szinnyei József folytatta, akinek köszönhetően elkészült a Magyar tájszótár I–II., amelynek kötetei 1893-ban és 1901-ben jelentek meg.[3] A két kötet összesen hozzávetőleg 35 000 tájszót tartalmaz . A harmadik, legújabb általános tájszótárunk ötletét Bárczi Géza vetette fel, majd B. Lőrinczy Éva főszerkesztő vezetésével indultak meg a munkálatok. Eredménye egy ötkötetes munka, közel 120 000 tájszóval. (Új magyar tájszótár I–III., Bp., 1979–1992.)
Az általános tájszótárakon kívül említést tehetünk még regionális szótárakról (egy-egy régió szókészletét tartalmazó szótár), helyi szótárakról (egy település szókészletét: a köznyelvivel megegyező és az attól eltérő szavakat is tartalmazó szótár), valamint helyi tájszótárakról (egy településnek a köznyelvben nem használatos szavait tartalmazó szótár).
E szavak osztályozásánál is az elsődleges szempont a köznyelvhez való viszonyítás. A két fő kritérium a besoroláskor az alak és a jelentés (funkció), valamint a kommunikáció. Ezt figyelembe véve a tájszavak különbözhetnek a köznyelvtől, vagy alakjukban, vagy jelentésükben, vagy mindkettő eltérhet; a második szempont szerint pedig megkülönböztethetünk a köznyelvi alapon érthető és nem érthető tájszavakat.
Típusok | Jellemzője | Példák |
---|---|---|
I. Valódi tájszó | A köznyelvben is meglévő fogalmat más hangsorral jelöl, vagy olyan fogalmat, dolgot nevez meg, amelyre a köznyelvben nincs kifejezés.
Ez a szó a köznyelvben ismeretlen, a köznyelvi beszélő nem érti. | himpér (málna), tengeri, pityóka, zalámpul (csavarog)
kópic - vesszőből font öblös tárolóedény |
II. Jelentésbeli tájszó | A köznyelvben is meglévő szót más jelentésben használja.
A köznyelvi beszélő nem érti, vagy félreérti. | bogár (légy), medence (fateknő), züödág (fenyőgally) |
III. Alaki tájszó | A vele megegyező köznyelvi szótól kiejtésében, hangalakjában tér el.
A köznyelvi beszélő számára általában érthető, köznyelvi megfelelőjével való összetartozása felismerhető. |
borgyazik, ínëkül, szüvessíg, főd, magos |
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.