Zélandia

Zélandia, más néven Tasmantis vagy új-zélandi kontinens nagyrészt a tengerszint alatt fekvő kontinenstöredék a Csendes-óceán délnyugati részén. Mintegy 60-85 millió éve szakadt el Ausztráliától, amellyel együtt kb. 85-130 millió éve vált külön Antarktikától.^[2] Egyes feltételezések szerint 23 millió éve teljes területét tenger boríthatta,^[3][4] és területének 93%-át ma is víz borítja.

Zélandia domborzata. Az Új-Zélandtól észak-északkeletre és délnyugatra futó vonulatokat nem tekintik a kontinens részének, továbbá nem tartozik hozzá a térképen szintén látható Ausztrália (balra fent), Fiji és Vanuatu (fent középen) sem.^[1]

Megkövült fatörzs a Curio-öbölben

Leírás

Zélandia területe 3,5 millió km², több, mint Grönlandé vagy Indiáé, és majdnem a fele Ausztrália területének. A hosszúkás alakú kontinens északon Új-Kaledóniától (déli szélesség 19°) délen Új-Zéland szubantarktikus szigeteiig (déli szélesség 56°) nyúlik,^[2] ami megfelel Skandinávia északi csücske és Kréta távolságának. A legnagyobb szárazföld Új-Zéland, ezt követi Új-Kaledónia.

A kontinens tengerszint alatti területének főbb részei a Lord Howe-hát, a Challenger-plató, a Campbell-plató, a Norfolk-hátság és a Chatham-hát. Hozzá tartozik továbbá a kisebb kiterjedésű Louisiade-plató, Mellish-hát, Kenn-plató, Chesterfield-plató és Dampier-hátság.^[5] A különállónak látszó Gilbert-fenékhegy (Fiordlandtól északnyugatra) szintén Zélandia része,^[6] ugyanakkor a Bollons-fenékhegy (a Chatham-szigetektől délre) kapcsolata Zélandiával egyelőre nem tisztázott.

Zélandia tengerrel borított részein jelentős halászmezők találhatók, és itt fekszik Új-Zéland legnagyobb földgázmezője is (Taranaki partjai mentén). A Déli-szigettől délre az 1960-as évek óta kutatnak kőolaj után, mindeddig kevés sikerrel.^[7] A tengerfenék ásványkincsei között található vastartalmú homok, vulkáni eredetű fémszulfidok, ferromágneses gumók.^[8]

Geológia

Zélandia déli része

Zélandia alapvetően két, közel párhuzamos gerincből áll, amelyek között egy inaktív hasadékvölgy húzódik. A gerinceket kontinentális kéreg alkotja, azonban mivel az vékonyabb a szokásosnál (csak mintegy 20 km vastag), néhány sziklás kis sziget kivételével nem érik el a tengerszintet, hanem csak mintegy 1000–1500 m-re emelkednek a mélytengeri síkság fölé.

Mintegy 25 millió éve Zélandia déli része (amely a Csendes-óceáni-lemezen helyezkedik el) az alpi-vető mentén elkezdett elcsúszni az északi részhez képest (amely az Ausztrál–Indiai-lemez ausztrál részén fekszik). Az ennek eredményeként létrejött, mintegy 500 km-es elmozdulás jól látható a geológiai térképeken.^[9] Ugyanezen elmozdulás nyomán szakadt meg az Új-Kaledóniai medence és a Bounty-árok folytonossága.

A lemezhatár mentén kialakult feszültség hatására emelkedett ki a Déli-Alpok hegylánca. Az erózió miatt a hegység magassága csak csekély mértékben tükrözi a teljes függőleges elmozdulást. Északabbra, a Csendes-óceáni-lemez alábukása kiterjedt vulkanizmust hozott létre, például a Coromandel-félszigeten és a Tapuo vulkáni területen. Az ehhez kapcsolódó szétsodródás és szubdukció nyomán keletkezett a Hauraki-árok, később a Whakatane-árok és a Wanganui-medence.

A kontinenstöredék területén ezt megelőzően, a Gondwanáról való leszakadás előtt, alatt és után is működtek tűzhányók. Bár Zélandia mintegy 6000 km-t sodródott a földköpenyhez képest azután, hogy elszakadt Antarktikától, ezen vulkánok anyagának összetétele mégis hasonló a szétválás előtt a közelükben fekvő ausztráliai és antarktiszi területekéihez.

E vulkánosság nyomai számos helyen fellelhetők a kontinens területén, bár jellemzően kis mennyiségben. Ez alól csak a Banks- és Otago-félszigetet felépítő pajzsvulkánok jelentenek kivételt. Ezenkívül több kisebb területen zajlott vulkanizmus a késő kréta és a kainozoikum egész folyamán, ám ennek okai máig sem tisztázottak. A miocén során Zélandia északi része (Lord Howe-hát) áthaladhatott egy forró folt felett, létrehozva ezzel a Lord Howe-fenékhegyláncot.

Biogeográfia

Új-Kaledónia az ősi kontinens északi peremén fekszik, Új-Zéland pedig az azt kettészelő lemezhatáron. Ezek a területek az antarktikus flórabirodalom északi nyúlványai, araukáriákkal és kőtiszafafélékkel. A Curio-öbölben a Gondwanától való elszakadás előtti, jura időszaki erdők fosszilizálódott fatörzsei láthatók, hasonlóak a mai kaurikhoz és norfolk-szigeti fenyőhöz.^[10] Ezeket vulkáni iszapárak temették el, majd a növényi szövetek helyét szilícium-dioxid foglalta el, létrehozva a fosszíliákat.

Glaciális időszakok idején Zélandia jelenleginél nagyobb területei kerültek szárazra. Korábban úgy gondolták, a kontinensen nem voltak bennszülött emlősfajok, de a 2006-ban az Új-Zéland Otago régiójában talált, miocén kori fosszilis állkapocs ennek ellenkezőjét tanúsítja.^[11]

Politikai felosztás

Kizárólagos gazdasági övezetek és kontinentális self

• Új-Zéland – 267 988 km², 93%
  • a két fő sziget, a környező szigetek, valamint az Ellenlábas-szigetek, Auckland-szigetek, Bounty-szigetek, Campbell-szigetek és a Chatham-szigetek (de a Kermadec-szigetek vagy a Macquarie-sziget nem)
• Új-Kaledónia és a környező szigetek – 18 576 km², 7%
• Ausztrália egyes külbirtokai
  • Lord Howe-szigetcsoport (Új-Dél-Wales) – 56 km², 0,02%
  • Norfolk-sziget – 35 km², 0,01%)
  • Elizabeth- és Middleton-zátony – 0,25 km²

Teljes szárazföldi terület ~ 286 655 km²

Népesség

• Új-Zéland – 4 430 400 fő
• Új-Kaledónia – 252 000 fő
• Norfolk-sziget – 2302 fő
• Lord Howe-sziget – 347 fő
• Elizabeth- és Middleton-zátony – lakatlan

Teljes népesség: 4 685 000 fő