2004. évi nyári olimpiai játékok

XXVIII. nyári olimpia From Wikipedia, the free encyclopedia

2004. évi nyári olimpiai játékok
Remove ads

A XXVIII. olimpiai játékokat 2004. augusztus 13-ától augusztus 29-éig rendezték meg Görögország fővárosában, Athénban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1997-ben döntött erről a városról; Athén mellett Buenos Aires, Stockholm, Fokváros és San Juan pályázott. Hivatalosan a 28. újkori olimpia volt, ténylegesen viszont csak a 25. (amennyiben nem számoljuk bele a világháborúk miatt elmaradt játékokat).

Gyors adatok

Az olimpiai lángot augusztus 13-án gyújtották meg. Az ókori győzteseket olajágból font koszorúval koronázták meg. Ezt a hagyományt elevenítették meg ezen az újkori olimpián. A védjegy a színét a görög nemzeti zászlótól kapta.

Thumb
Athéni olimpia megnyitó ünnepség

A görög olimpiai bizottság mindent elkövetett, hogy a 100 éves jubileumi olimpiai tornát 1996-ban megrendezhesse. Ez nem sikerült, csak nyolc évvel később került vissza az olimpiai láng görög földre.

Jacques Rogge, az olimpia sportorvosi labor vezetője zéró doppingtoleranciát hirdetett, ez sújtotta a magyar csapat több tagját is: máig tisztázatlan körülmények között fosztották meg bajnoki címétől a kalapácsvető Annus Adriánt és a diszkoszvető Fazekas Róbertet.

Négy magyar csapat is szerepelt az olimpián: a férfi és a női vízilabdacsapat és a két kézilabdacsapat. Férfi vízilabdázóink hozták a szinte kötelező első helyet, és bár kézilabdában a női csapattól vártunk eredményeket, a bravúrt a férfi kézisek negyedik helye jelentette.

A legeredményesebb sportolók ezúttal is az úszók közül kerültek ki, Michael Phelps amerikai hat arany és két bronzérmet, Petria Thomas ausztrál három arany, egy ezüst és Natalie Coughin amerikai úszó két arany, két ezüst és egy bronzérmet szerzett.

Remove ads

Részt vevő nemzetek

Thumb
Részt vevő országok sportolok száma alapján

Vastagon kiemelve azok az országok, amelyek első alkalommal vettek részt nyári olimpián. Kiribati és Kelet-Timor sportolói debütáltak az olimpiai játékokon és Jugoszlávia megszűntével Szerbia és Montenegró színeiben szerepeltek a sportolók.

Remove ads

Olimpiai versenyszámok

Versenyszámok a 2004. évi nyári olimpiai játékokon
Sportág, szakág Egyéni Csapat
férfinőiférfinői vegyes összesen
Asztalitenisz 111104
Atlétika 222022046
Baseball 001001
Birkózás 14400018
Cselgáncs 7700014
Evezés 1175014
Gumiasztal 110002
Gyeplabda 001102
Íjászat 111104
Kajak-kenu 6262016
Kerékpározás 8730018
Kézilabda 001102
Kosárlabda 001102
Labdarúgás 001102
Lovaglás 303006
Műugrás 222208
Ökölvívás 11000011
Öttusa 110002
Ritmikus gimnasztika 010102
Röplabda 001102
Softball 000101
Sportlövészet 10700017
Strandröplabda 001102
Súlyemelés 8700015
Szinkronúszás 010102
Taekwondo 440008
Tenisz 111104
Tollaslabda 111115
Torna 7511014
Triatlon 110002
Úszás 131333032
Vitorlázás 3143011
Vívás 3331010
Vízilabda 001102
Összesen 1299246331301

Bemutató verseny:Kerekesszékes verseny két számban, férfi 1500 méter, női 800 méteren.

Remove ads

Éremtáblázat

További információk A 2004. évi nyári olimpiai játékok éremtáblázata, Összesen ...

Lebonyolítás

A következő naptárban a kékkel jelölt napokon versenynapokat rendeztek, például selejtezőket. A sárgával jelölt napokon döntőre került sor az adott sportágban. A dobozokban található számok pedig arra utalnak, hogy az adott napon az adott sportágban hány döntőre kerül sor.

  Megnyitó ünnepség  Versenynap  Döntő(k)  Záró ünnepség
További információk augusztus, Összesen ...
Remove ads

A magyar csapat szereplése

Az éremtáblázaton a 13. hely, a pontversenyben a 9. hely; a következő eredményekkel:

  • aranyérmek: 8
  • ezüstérmek: 6
  • bronzérmek: 3
  • összesen: 17

Aranyérem

Ezüstérem

Bronzérem

Doppingesetek

Két sportolótól, Fazekas Róberttől (diszkoszvetés) és Annus Adriántól (kalapácsvetés) doppingvétség miatt elvették az első helyet. Mindketten kedd este sietve elutaztak Athénból. Mérey László, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója adott engedélyt a távozásra, aki szerdai rádiónyilatkozatában állította, hogy végig telefonos kapcsolatban volt versenyzőjével, bár keddi rádióinterjújában nem tudott felvilágosítást adni Fazekas tartózkodási helyéről. Vad Dezső előbb azt állította, hogy nem tudnak Fazekas hollétéről, majd élő adásban bakizva visszavonta nyilatkozatát és állította, hogy az atléta az olimpiai faluban van. Kamuti Jenő, a NOB orvosbizottsági tagja azt állította a Fazekas által leadott kevés mintát megvizsgálták és az negatív lett, ezt Schmitt Pál, a MOB elnöke nyilatkozatban cáfolta. Fazekas azt állította, hogy Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára támogatásával fellebbezni fog.

Gyurkovics Ferenctől (súlyemelés 105 kg) pozitív doppingteszt miatt (vizeletében oxandrolont találtak) hazaérkezése után vették el második helyét. Kecskés Zoltán (súlyemelés 69 kg) pozitív doppingteszt miatt el sem indulhatott. Kovács Zoltán (súlyemelés 105 kg) sérülés miatt visszalépett, majd doppingvétséget követett el, nem adott mintát.

Remove ads

Az olimpián szereplő sportágak

Források

Commons:Category:2004 Summer Olympics
A Wikimédia Commons tartalmaz 2004. évi nyári olimpiai játékok témájú médiaállományokat.
  • Athens 2004 (angol nyelven). olympics.com. (Hozzáférés: 2021. július 31.)
  • 2004 Summer Olympics (angol nyelven). olympedia.org. (Hozzáférés: 2021. július 31.)
  • Athén, 2004 (magyar nyelven). olimpia.hu. [2021. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 31.)

Remove ads
Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads