2013–2014-es holland labdarúgó-bajnokság (első osztály)
nemzeti labdarúgó-bajnokság szezonja (első osztály) From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Ez a szezon volt az Eredivisie 58. szezonja.
A 2013–2014-es holland labdarúgó-bajnokság első osztálya (hivatalos nevén: 2013–14 Eredivisie) ahogy már hosszú ideje, most is 18 csapat részvételével lett megrendezve. Ezen szezon 2013. augusztus első hetében rajtolt el, és 2014. május 19-én ért véget. A bajnoki címvédő az AFC Ajax csapata volt. A tavalyi szezonból két csapat – a VVV-Venlo és a Willem Tilburg – esett ki és nem szerepelt idén az Eredivisieben. Helyettük feljutott az Eerste Divisie tavalyi bajnoka az SC Cambuur és az osztályozót megnyerve pedig a Go Ahead Eagles csapata is.
Ahogy az elmúlt három szezonban idén is az AFC Ajax csapata nyerte meg a bajnoki címet és így ismét sikerült nekik a címvédés. Mögöttük a Feyenoord és a Twente Enschede csapatai végeztek. Az utolsó helyen a Roda Kerkrade csapata végzett így ők 41 év után kiestek az első osztályból. Ahogy a NEC Nijmegen is kiesett 10 év után és az RKC Waalwijk csapata is kiesett mert elbukták az osztályozót.
Akárcsak tavaly, idén is Daley Blind az Ajax balhátvédje lett az "Év játékosa" és Frank de Boer, az Ajax edzője pedig az "Év edzője". Az idei Johan Cruyff-díjat ("Év tehetsége") pedig ugyancsak egy Ajax-játékos, a 21 éves Davy Klaassen kapta.
Remove ads
Csapatváltozások az előző szezonhoz képest
Íme azon csapatok, amelyek a tavalyi szezon befejeztével kiestek az Eerste Divisiebe illetve onnan feljutottak az Eredivisiebe
- Kiestek a másodosztályba
- Feljutottak az élvonalba
Részt vevő csapatok
A holland labdarúgó-bajnokság 2013–14-es szezonjának első osztályát is 18 csapat részvételével rendezik meg. Az idei bajnoki szezonban a következő csapatok vesznek részt:
Remove ads
Végeredmény
Forrás: Az Eredivisie hivatalos oldala (hollandul)
A rangsorolás alapszabályai: 1. összpontszám, 2. egymás elleni eredmények összpontszáma, 3. gólkülönbség, 4. szerzett gólok száma.
(B): Bajnokcsapat, (K): Kieső csapat, (F): Feljutó csapat, (I): Kupainduló, (R): A rájátszás győztese, (KGY): Kupagyőztes
Tabellák
Remove ads
Eredmények
- Forrás: Az Eredivisie hivatalos oldala[halott link]
- A hazai csapatok a baloldali oszlopban szerepelnek.
- Színek: Zöld = hazai győzelem; Sárga = döntetlen; Piros = vendég győzelem
Remove ads
Fordulók
Íme az idei szezon összes mérkőzése fordulónként.
Források
- Bajnokság fordulónkénti változása. worldfootball.net. (Hozzáférés: 2013. március 16.)
- Nézők száma minden mérkőzésen. hu.soccerway.com. (Hozzáférés: 2013. augusztus 4.)
- Nézők száma csapatonként. worldfootball.net. (Hozzáférés: 2013. augusztus 28.)
- TV-jogokból kapott pénz. afc-ajax.info. (Hozzáférés: 2016. január 1.)
- Bajnokság góllövőlistája. hu.soccerway.com. (Hozzáférés: 2013. március 26.)
- Legtöbb gólpassz. soccerway.com. (Hozzáférés: 2013. március 26.)
- A 2013/14-es Holland szezon kanadai ponttáblázata. worldfootball.net. (Hozzáférés: 2014. május 10.)
- Sárga lapok száma idén. vi.nl. [2013. augusztus 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 28.)
- Piros lapok listája idén. vi.nl. [2013. augusztus 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 28.)
Remove ads
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads