Apkallu

Az apkalluk (sumer abgal) a mezopotámiai mitológia „hét bölcse”, természetfölötti lények, áldó és védő szellemek voltak. Szobrocskáikat a padló alá temették, hogy megvédjék a házak és paloták lakóit a gonosztól. A szó a sumer abgal („nagy öreg”) kifejezésből ered. A nevek sumer eredetűek, majd akkád közvetítéssel még a görögök is idézték őket, így például Abüdénosz.

Szárnyas áldó szellem, apkallu vödörrel és tobozzal

A hét bölcs

• Adapa (Eridu mitikus királya) vagy U’an (változóan a különböző listákban)
• Uandugga
• Enmeduga
• Enmegalanna – a sumer királylista szerint Bad Tibira vízözön előtti királya
• Enmebuluga
• Anenlilda
• Utuabzu

Ábrázolásuk

Ábrázolásuk általában szárnyas emberi alak – lehetett négy szárnyuk is – , fejükön esetleg az isteni szférát jelző szarvkoronával, de emberi alak helyett lehetett sasfejük, vagy haltestük (sellő) és kezükben különféle tárgyakat, vödröket, növényeket, tobozokat, állatokat tarthattak.

Források

• Roaf, Michael. A mezopotámiai világ atlasza (magyar nyelven). Budapest: Helikon – Magyar Könyvklub (1998). ISBN 963 208 507 8

• Komoróczy Géza. A šumer irodalmi hagyomány – Tanulmánygyűjtemény (magyar nyelven). Budapest: Magvető Könyvkiadó (1979). ISBN 963-270-985-3, 592–593. old.