Aspazija

lett költőnő, író, politikus From Wikipedia, the free encyclopedia

Aspazija
Remove ads

Aspazija (sz. Johanna Emīlija Lizete Rozenberga, férjezett nevén Elza Pliekšāne; 1865. március 16.Dubulti, 1943. november 5.) lett írónő, politikus.

Gyors adatok
Remove ads

Élete

Elemi és középiskolai tanulmányait Jelgavában leányiskolában illetve leánygimnáziumban végezte. Az irodalom és a színház iránti érdeklődése korán megnyilvánult, és még diák korában tagja lett különböző ifjúsági szervezetnek is. A Jaunā strāva („Új Áramlat”) irodalmi-politikai szervezet tagjaként ismerkedett meg annak vezetőjével Jānis Pliekšānsszal (Rainis) aki ekkor mint fiatal költő és ügyvéd irodalmi folyóiratot adott ki. 1897-ben összeházasodtak. Előbb a litvániai Panenvėžysben, majd Moszkvában telepedtek le.

1905-ös forradalom elbukását követően a svájci Luganóba emigráltak. Innen 1920-ban tért férjével együtt Lettországba. 1920-tól Aspazija a Lett Szociáldemokrata Párt feminista platformjának a vezetője és parlamenti képviselő haláláig.

Remove ads

Irodalmi munkássága

Már középiskolai tanulmányai során felkeltette érdeklődését a nők helye a kor társadalmában. Irodalmi munkássága a női emancipáció kérdéséről írt színdarabjaival kezdődött. Első színdarabjával az „Atriebēja” (A bosszúálló nő) című drámával ugyan díjat nyert, de a cenzúra nem engedte bemutatni. Ez a darabot több dráma követte, amelyek központjában általában a romantikus lázadó nő állt.

A századfordulótól mint költő is ismertté vált, és egyre nagyobb sikereket ért el. Első verseskötete, a Sarkanās puķes (Piros virágok) 1897-ben jelent meg. Ez a kötet romantikus verseket tartalmazott, ahogy egyik kritikusa írta róla, Aspaziával lélek költözött a lett irodalomba.

1897-ben el kellett hagynia Lettországot. A száműzetés idején írt verseinek a hangja már jóval komorabb. Ezek a versek 1904-ben Dvēseles krēsla („A lélek alkonya”) címen jelentek meg.

1905-ben férjével, Rainisszal együtt Svájcba emigrált és Lugánóban telepedtek le. Aspazija Svájcban eltávolodott a társadalmi problémáktól, az itt írt versei leginkább lírai alkotások, a természetről, saját gyermekkoráról.

Miután 1920-ban visszatért Lettországba, aktív politikai tevékenységbe kezdett. Ezt követően írt verseiben megjelennek szatirikus hangok is. Ekkor írt drámái elsősorban történelmi drámák. Igen jelentős a publicisztikai tevékenysége. Dubultiban (ma Jūrmala része) halt meg.

Remove ads

Művei

Színművek

  • Atriebēja (A bosszúálló nő) (1887
  • Vaidelote (Siránkozó) (1894)
  • Zaudētās tiesības (Elveszett jogok) (1894)
  • Ragana (A boszorkány) (1895)
  • Neaizsniegts mērķis (El nem ért cél) (1895)
  • Zeltīte (1901)
  • Sidraba šķidrauts (Ezüst fátyol) (1905)
  • Aspazija (1923)
  • Boass un Rute (Boáz és Ruth) (1925)
  • Torņa cēlājs (1927)
  • Zalša līgava (1928)
  • Pūcesspieģelis (Bagolyhuhogás) (1932)
  • Velna nauda (1933)

Költészet

  • Sarkanās puķes (Piros virágok) (1897)
  • Dvēseles krēsla (A lélek alkonya) (1904)
  • Saulainais stūrītis (Napos zug) (1910)
  • Ziedu klēpis (Egy nyaláb virág) (1911)
  • Izplesti spārni (Kibontott szárnyak) (1920)
  • Raganu nakts (Boszorkányéj) (1923)
  • Trejkrāsaina saule (Háromszínű nap) (1926)
  • Asteru laikā (Őszirózsa idején) (1928)
  • Dvēseles ceļojums (Lélekvándorlás) (1933)
  • Kaisītās rozes (Szétszórt rózsák) (1936)
  • Zem vakara zvaigznes (Esti csillag alatt) (1942)

Próza

  • No atzīšanas koka (1919)
  • Zila debess (1924)
  • Zelta mākoņi (1928)
  • Rudens lakstīgala (periodika, 1933)

Publicisztika

  • Raksti (1904)
  • Raksti (1910)
  • Kopoti raksti 10 sēj. (1920–1924)
  • Mana dzīve un darbi 6 sēj. (nepabeigti) (1931–1940)
  • Raksti 5 sēj. (iUSA, 1963–1971)
  • Raksti 6 sēj. (1985–1988)

Források

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads