Babiloni fogság

A babiloni fogság vagy babiloni száműzetés a zsidó történelemnek az a szakasza, volt amikor a Júdai Királyságból Nabukodonozor (II. Nabú-kudurri-uszur) a zsidókat Babilonba hurcoltatta.

A megmaradt zsidók fogságba hurcolása (illusztráció)

A Wikimédia Commons tartalmaz Babiloni fogság témájú médiaállományokat.

A deportálások több hullámban zajlottak. Az i. e. 597-es elhurcoltatással kezdődött, amikor a királyi udvart, más előkelőket, mesterembereket és Júdea lakosságának jelentős részét, mintegy 7-10 ezer embert deportáltak Mezopotámiába.^[1] Ez tíz évvel később, Jeruzsálem I. e. 587-ben történt eleste és a Salamon temploma lerombolása után folytatódott.^[2]

A Jeremiás könyve szerint a júdeaiak deportálása három szakaszban történt ( Jeremiás 52:28-30):

• Az első Jójákin idejében kezdődött (Kr.e. 597), miután Nabukodonozor legyőzte a Júdai Királyságot. A jeruzsálemi templomot ezután részben kifosztották, és a polgárok jelentős részét elvitték.
• Tizenegy évvel később, Kr.e. 587-ben, a Sedékiás vezette Új-Babiloni Birodalom elleni lázadás után a várost teljesen lerombolták, és újabb, kevésbé jelentős deportálás következett.
• Végül Jeremiás egy harmadik deportálásról számol be, öt évvel később, vagyis Kr.e. 582-ben.^[3]

A babiloni krónika szerint Nabukodonozor I. e. 599-ben vette ostrom alá Jeruzsálemet.^[4][5] Az ostrom alatt, I. e. 598-ban meghalt Júdea királya, Jójákim,^[6] és fia, Konjáhú lett az utóda, nyolc vagy 18 éves korában.^[7] Mintegy három hónappal később a város elesett (Krónikák könyve 36:9),^[8] I. e. 597-ben, Adar hónapjának 2 napján (március 16.). Nabukodonozor a várost és a Templomot kifosztotta és a zsákmányt Babilonba vitték. Babilóniába hurcolták Konjáhut, udvarát és másokat, összesen mintegy tízezer júdait,^[1] és szétszórták őket a birodalomban (Királyok könyve 2, 24:14). Köztük volt Ezékiel is. Ezzel megkezdődött a babiloni fogság.

Nabukodonozor Cidkiját, Jójákim testvérét nevezte ki Júdea királyává. A fogságba hurcoltak továbbra is Konjáhut tekintették a jog szerinti királynak: ő lett az első exilarcha („a száműzöttek vezetője”).

A déli Júdea zsidóságát az i. e. 598–597-ben, illetve 587–586-ban történt hódítások során kényszerítették száműzetésbe. A történészek egyetértenek, hogy a deportálásokra több hullámban került sor, nem az összes zsidó hagyta el Júdeát, és voltak olyan zsidók, akik végül Babilonban maradtak.

A fogság alatt a nép nagy része, különösen az előkelők, elsajátították az ottani szokásokat, s így részben beolvadtak a lakosságba. Néhányan magas ranghoz és nagy gazdagságra jutottak. Volt azonban egy töredék, amely a próféták tanításának megfelelően Isten büntetését látta a nagy nemzeti csapásban és buzgón várta a visszatérést őseik földjére.^[9]

A fogság vége

A száműzetés akkor ért véget, amikor I. e. 538-ban a babiloni birodalmat megdöntötte a perzsa Kurus, aki engedélyt adott a zsidóknak, hogy visszatérjenek a zsidó Júdea tartományba.^[10] A hazatérők száma 50 ezer körül lehetett.^[11]

A Biblia szerint több mint negyvenezren éltek a felhatalmazással és visszatértek. De a bibliai könyvek arról is tanúskodnak, hogy sokan maradtak Mezopotámiában.

A fogság, a visszatérés és a jeruzsálemi templom újjáépítése a zsidó történelem és a judaizmus legfontosabb eseményei közé tartoznak és jelentős hatást gyakoroltak a zsidó kultúra és hagyományok fejlődésére.

Zsidók egészen a mai Izrael állam megalapításáig, a 20. század közepéig éltek Babilon földjén, ekkor azonban a legtöbben Izraelbe költöztek.

Jelképe

„A zsidó gondolkodásban, már két és fél évezrede babiloni fogság: más népek között élni idegenként.”^[12] – Kényszerű próba, lehetőség megtisztulni. A türelmes érdemesül a megváltásra.^[13] A fogság héberül = galut. Szórványt is jelent. Görög megfelelője ~ diaszpora, nem hadifogság. Aki, kényszerűen, nem az országban (erec) él, szórvány, kisebbség.^[14] A hívő Jeruzsálem felé fordulva, napjában háromszor imádkozik.^[15]

Murasu okmányai

1894-ben Nippurban találták a Murasu bankárság közel 1000 okmányát. A cég babiloni, de alkalmazottai, üzletfelei közt zsidó is van. Harmadfélezer névből mintegy 100 zsidó név, az alija, erecbe költözés után, 100-150 évvel. A személynév gyakran – a szülők elköteleződése. A Jahve és az Él istennév ekkorra egyenértékű. A zsidó-arány Nippurban 2,5-3%. Ide telepítették a legtöbb foglyot. Aki akart, visszament, a maradvány zsidó maradt, a maga módján.^[16]

Templom

Lásd még: jeruzsálemi templom

Ezékiel látomásban éri a Templom meggyalázását. Indulata hárítaná azt.^[17] A Templom felépülte után évtizedekkel Nehemja perzsa engedéllyel (i.e. 440/430) rendbe szedi a Templom ügyeit majd visszatér a királyi udvarba (Susa).^[18]

Ezékiel a szombat megtartását, a szó erejét (ima, beszéd, vita, magyarázat) hirdette. A magatartás az azonos (identitás) megtartója.^[19]