Boronkay család

magyar történelmi család From Wikipedia, the free encyclopedia

Remove ads

A Boronkay család a Somogy vármegyei Boronkáról vette nevét, majd Abaúj, Bars, Hont, Veszprém, Komárom és Fejér vármegyékbe származtak el. A család tagjai több vármegyében láttak el hivatalokat, illetve a Verebélyi érseki nemesi szék nádorai is voltak.

A család története

Első ismert őse Pál, aki állítólag 1476-ban Boronka helységet kapta adományul. A török uralom alatt a család egy része Felvidékre húzódott.

Bars és Nyitra vármegyében már 1524 előtt birtokos lehetett Boronkay Deák János.[1] A 17. század első felében tűnik fel Boronkay László, aki több birtokot (például Duboványt, Steruszt) szerzett zálog és vétel útján. Boronkay István, Dvornikovics Andrással Nezsétén kapott adományt 1662. november 1-én. 1725-ben átírással és Zemplén vármegye joghatározatával Boronkay Mihály, 1790-ben pedig Boronkay Zsigmond kapott adományt címerekkel együtt.

Boronkay Ferenc visszatelepedett Somogy vármegyébe, 1732-ben elvette Fekete János özvegyét és örökösét, Niczky Juliát, akivel Somogyszilen lesz részbirtokos. Gyermekeik: György, 1767–1774-ig a vármegye főügyésze, akinek nagy érdemei voltak az úrbéri ügyek rendezése körül, Pál és József. Boronkay György Adamovics Annával kapta Kutast.

Boronkay Pál, a főjegyző testvére, Fejér vármegyébe Ráckeresztúrra költözött és 1791. május 24-én nemesi bizonyítványt kapott.

1915-ös végrendeletében Boronkay László lánya Boronkay Mária Ágota (1880–1971) nővér (valószínűleg vele halt ki a család ezen ága) a vajki, dicskei és mártonfalvi, illetve a derzsenyei és disznósi birtokait, valamint egyéb javait vér szerinti utódja nem lévén, nagyrészt jótékony célokra ajánlotta.[2] 1916-ban végrendeletét leadta egy közjegyzőnek, de azt 1924-ben visszakérte.[3]

Remove ads

Címerek és pecsétek

A család címere többszörös változáson ment át. Boronkay Ferenc pecsétein a pajzs dombján nyugvó koronára támaszkodó keresztes zászlót tartó, jobbra nyúló kart használ, sisakdíszül a pajzsbeli karral. Boronkay György főjegyző pecsétein a címer: kék pajzsban zöld dombon arany koronára könyöklő, jobbról hatágú arany csillagtól, balról ezüst félholdtól kísért jobbra nyúló páncéloskar három ezüst nyilat tart. Sisakdísz: a koronán nyugvó pajzsbeli kar. Takaró: kék-arany, vörös-ezüst. Időnként eltérő címert használt Boronkay József országgyűlési követ: kék pajzsban lebegő arany koronán hármas patriárkakereszt. Sisakdísz: a koronából kinövő, jobbjával görbe kardot tartó jobbra fordult arany oroszlán. Takaró: kék-arany, vörös-ezüst.

Remove ads

Nevesebb családtagok

  • Boronkai Deák János, Bars vármegye jegyzője 1548 körül[4], illetve 1526-1560 között[5]
  • Boronkay István, a magyar gyalogság egy részének vajdája (1643)
  • Boronkay István, Zemplén vármegye alispánja (1702)
  • Boronkay József, Somogy vármegye követe (1790–1797 és 1802)
  • Boronkay István (1790–1807), Bars vármegye követe, 1810-ben első alispán, utóbb főispáni helytartó és Zólyom vármegye főispánja (1825). 1810–1831 között a verebélyi szék nádora.
  • fia Boronkay János (1784–1844) királyi táblai ülnök, Bars vármegye főispánja (1825), 1820–1840 között a verebélyi szék nádora.[6]
  • Boronkay Imre, királyi tanácsos, aranysarkantyus vitéz (1810)
  • Boronkay Imre, Nyitra vármegye főadószedője († 1822)
  • Boronkay Imre, Verebélyi széki táblabíró (1831)[7]
  • Boronkay Lajos Nyitra vármegye főbírája[8]
  • fia Boronkay Lajos Hont vármegye főjegyzője, 1848-ban kormánybiztos
  • Boronkay Albert, 1848-ban kormánybiztos

Kastélyaik

  • 1765-ben épített eredetileg Vass-kúria, melyet 1833-ban Boronkay László (?) vásárolt meg, majd Scitovszky János érsek plébánia céljára Verebélyen[9]
  • 18. századi (Vass) nemesi kúria Vajkon.[10] A család 1833-ban vásárolta. A temetőben kripta.

Irodalom

  • Nagy Iván II, 187-190.
  • Reiszig Ede 1899: Nyitravármegye nemes családai. In: Borovszky, S. (szerk.): Nyitra vármegye. 687.
  • Reiszig Ede 1903: Bars vármegye nemes családai. In: Borovszky, S. (szerk.): Bars vármegye.
  • Baranyai Béla 1914: Somogy vármegye nemes családai. In: Somogy vármegye, 611.
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár Sátoraljaújhelyi Fióklevéltára, XIII.5[11]
  • Pest Megyei Levéltár, XIII.1[12]
  • Veszprém Megyei Levéltár, XIII.[13]
  • Kázmér Miklós 1993: Régi magyar családnevek szótára XIV-XVII. század. Budapest, 171
Remove ads

Jegyzetek

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads