CD Alcoyano
labdarúgó-egyesület From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A CD Alcoyano, teljes nevén Club Deportivo Alcoyano egy spanyol labdarúgócsapat. A klubot 1929-ben alapították, jelenleg a harmadosztályban szerepel.
Remove ads
Története
A klubot 1929-ben alapították két városi klub, a Levante és a Racing egyesítésével. Négy évvel később csatlakozott a spanyol labdarúgó-szövetséghez.
A másodosztályba először 1942-ben jutott fel, három évvel később pedig már az első osztályban játszhatott. 1951-ig sokat ingázott a két osztály között, végül 1954-ben a másodosztályból is kiesett. Legsikeresebb első osztályú szezonja egyébként az 1947-48-as volt, amikor tizedikként megelőzte többek között a Real Madridot is.
Az 50-es évek második felétől kezdve leginkább a Tercera Divisiónban szerepelt, néhány másodosztályú idénytől eltekintve. 1977-ben létrehozták Spanyolországban a Segunda B-t, így a Tercera División ekkortól kezdve már csak a negyedosztály szerepét töltötte be. Az Alcoyano a változás idején nem váltott osztályt. Az újonnan létrejött harmadosztályba először 1982-ben jutott fel, és bár azóta többször végzett elvi feljutást érő helyen, a rájátszásokat sosem sikerült sikerrel abszolválnia.
Remove ads
Jelenlegi keret
Remove ads
Statisztika
Ismertebb játékosok
Anselmo
Sergio Barila
Raúl Fabiani
Dragan Isailović
Antonio Calpe
Carlos Calvo
Giovanni Pérez
Miku
Ismertebb vezetőedzők
Juande Ramos
Manuel Ruiz Sosa
Külső hivatkozások
A Wikimédia Commons tartalmaz CD Alcoyano témájú médiaállományokat.
- Hivatalos weboldal (spanyolul)
- Futbolme (spanyolul)
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads