A Csodálatos Pókember
képregénysorozat From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A Csodálatos Pókember havonta megjelenő képregénysorozat, melynek főszereplője a Marvel Comics népszerű szuperhőse, Pókember. Az első sorozat az Amazing Spider-Man-ben megjelent történeteket közölte magyarul 1989 és 1999 decembere között. A második sorozat első száma, másfél éves kihagyás után, 2001 májusában jelent meg az Adoc-Semic kiadásában. A második sorozatban az Ultimate Spider-Man történetei jelentek meg. A 3. sorozat, 2011. januárjától (technikai okokból csak februártól jelent meg a Pókember-képregény) futó sorozata ismét az Amazing Spider-Man címekből közölt képregényeket.
Ennek a szócikknek a megírásához egyetlen vagy kevés forrást használtak fel, ezért a szócikk tartalma egyoldalú is lehet. |
Remove ads
A magyar kiadás története
A lap pályafutása nagy részében 32 oldalas terjedelemben jelent meg. De mivel egy átlagos történet 22 oldalas, a fenn maradó tíz oldalt is ki kellett tölteni. Legelőször egyszerűen a soron következő epizódot közölték, a következő számban a rész második felével kezdtek.
A 27. számtól ezt az űrt más Marvel hősök kalandjaival töltötték ki. Az első ilyen egy Köpeny és Kard történet volt, ezt követte az első magyar X-Men történet a 35. számban. A 36. és 50. szám között a Kitty Pryde és Rozsomák-történet futott. Az utolsó ilyen történet egy Magyarországon a Hepiend lapokból már ismert Megtorló kaland volt, melyet időnként megszakított a A titkos háború és Az Esküvő.
A 69-es számtól második történet mindig egy régebbi Pókember-kaland volt. Először más hősökkel vendégszerepben, majd kizárólag Pókemberrel. A 104. számtól fokozatosan elhagyták a klasszikusok közlését.
A 120. számtól 72 oldalon jelent meg, csak új történetekkel.
Remove ads
Számok
A Csodálatos Pókember 1. sorozata főként az amerikai Amazing Spider-man füzetekből közölt történeteket. Gyakorlatilag, kisebb kivételektől eltekintve, az Amazing 200. és 303. közti számait mind kiadták Magyarországon. Ezt követően a Semic kiadó már nem sorrendben jelentette meg az egyes történeteket, hanem egy „válogatást” közölt az Amazing 300. és 400. közti számaiból. Egy kisebb időre a magyar kiadás bepillantást nyújtott a Web of Spider-man sorozatba is az 1996 és 1997-es esztendőben (Csodálatos Pókember: 84-89. és 94-99.). A Pókember 116. számától elkezdték megjelentetni a híres-hírhedt Klóntörténetet, amely azonban nem jelent meg a végéig, legalábbis ezidáig. A Csodálatos Pókember 120. számától (1999. május) a magyar kiadónál áttértek egy új koncepcióra, s gyakorlatilag az Amerikában megjelenő legfrissebb történeteket kezdték el közölni hazánkban. Ekkoriban a magyar kiadás mindössze 5 hónappal volt lemaradva az Amerikaitól. Az újság oldalszámát megnövelték (a 120. jubileumi szám 96 oldalas, az utána következők 76 oldalasak voltak), s 3 történet kapott helyet 1-1 képregényben. Az Amazing Spider-man 2. sorozatát; a Peter Parker: Spider-man 2. szériáját és a Webspinners: Tales of Spider-man című amerikai kiadvány számait tartalmazta a honi Pókember-lap. Azonban a hálószövő magyar kalandjait közlő újság ekkor már nem élt meg túl nagy sikert hazánkban, hiszen az oldalszám növekedésével párhuzamosan a kiadvány ára is jelentősen megdrágult. A 119. szám még csak 328 Ft volt, a 120. számtól 650Ft-ot, míg a 125. számtól már 750Ft-ot kellett fizetni egy akkori magyar Pókemberért. E drasztikus áremelkedést követően a lap olvasótábora erősen megfogyatkozott, s a 127. számmal a Csodálatos Pókember 1. sorozata meg is szűnt.
Közel másfél évet kellett várni a lap újraindulására, amelyre 2001 májusában került sor. Az új sorozat azonban nem ott folytatódott, ahol a 127. szám befejeződött. A Csodálatos Pókember 2. sorozata az ún. Ultimate Spider-man című amerikai kiadványt közölte. E Pókember-történetek egy alternatív világban játszódnak, Peter Parker ifjúkorában, s semmi közük nincs a korábban megismert történetekhez. E 2000-es évek elején indított lapnak az volt a célja Amerikában, hogy új olvasókat szerezzen a Marvel-kiadónak. Ezek az „újvilági, ultimate” történetek a kezdetektől mesélik el a Marvel-kiadó hőseinek történetét, így könnyebb olyan olvasóknak bekapcsolódni, akik addig egyáltalán nem követték az egyes karakterek kalandjait. Nyilván emiatt döntött a magyar kiadó is e sorozat közlése mellett, s adta ki azt egészen 2010 decemberéig (az utolsó Ultimate Spider-man-történetet közlő kiadvány a Csodálatos Pókember 2. sorozatának 90. száma volt).
Pókember „klasszikus” történeteinek folytatására bő 5 évet kellett várni. Az olasz Panini kiadó magyar leányvállalata, a Panini Comics Magyarország 2005. októberétől folytatta az Amazing Spider-man című képregény magyarországi közlését. Az új Pókember-lap A Hihetetlen Pókember címet viselte, s az Amazing 2. sorozatának 30. számától folytatta a magyar kiadást. E magyar sorozat azonban nem élt meg túl sok számot, a 27. részt követően megszűnt a lap honi kiadása. Az utolsó történet, amit kiadtak, az a Múlt bűnei elnevezést viselte (Amazing Spider-man 509-514. számok).
Ez idő tájt a Kingpin kiadó már a 9. kiadott képregényénél tartott, s úgy döntött, hogy átveszi a Paninitől magyar Pókember-történetek közlését. Először kiadásra került a Múlt bűneinek folytatása, a Múlt emlékei (Spectacular Spider-man 2. sorozat, 23-26. számok), majd pedig az Amazing Spider-man 519. számánál folytatódott a magyar Pókemberek közlése. A Kingpin kiadványai könyvesbolti terjesztésbe kerültek, újságárusoknál nem kaphatóak (kivéve a Pókember és a Fekete Macska képregények 2 számát, amik csak újságárusoknál voltak kaphatóak, és amely kiadványokat a Kingpin és a Semic kiadó közösen adta ki). 10 Pókember-kiadványt követően azonban úgy hozta a sors, hogy Pókember kiadásának jogai visszakerültek a Semic kiadóhoz, így 2011 januárjától ismét újságárusnál voltak kaphatóak a „klasszikus” Pókember kalandjai.
2010 decemberében a Semic kiadó befejezte a hazánkban 2001. májusa óta futó, Ultimate Spider-man képregényeket közlő Pókember-füzetek megjelentetését (az utolsó, Csodálatos Pókember 2. sorozat 90. szám 2011 januárjában jelent meg technikai okokból kifolyólag). Ez idő alatt valamennyi Ultimate Spider-man képregényt kiadtak (Ultimate Spider-man 1-133 és 2 Ultimatum: Spider-Man Requiem #1-2) Magyarországon. Habár Amerikában újraindult/folytatódott a sorozat Ultimate Comics Spider-man címen, azonban annak mind a rajzai, mind pedig a történetei megosztották az olvasóközönséget. A Semic kiadó ezért úgy döntött, hogy 1999 után visszatér az Amazing-cím közléséhez onnan, ahol a Kingpin kiadó tartott (a legutolsó Kingpin-kiadvány a Pókember: A Másik címet viselte, ami hazánkban 2 kötetben jelent meg; ezekben az alábbi amerikai Pókember kiadványok szerepelnek: Amazing Spider-man: 525-528; Marvel Knights Spider-Man: 19-22 és Friendly Neighborhood Spider-Man: 1-4). 2011 januárjától A Csodálatos Pókember 3. sorozata az Amazing Spider-man 529. és 530. számával folytatódott.
Csodálatos Pókember #1
- Megjelent: 1989
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #181 (1978. június)
- Borítót rajzolta: Gil Kane
- Eredeti ár: 38 Ft
- Megjegyzés: A magyar kiadásban az Amazing Spider-man Vol. 1 #181 számából 2 oldal kimaradt.
Csodálatos Pókember #2
- Megjelent: 1989
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #210 (1980. november)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr. és Allen Milgrom
- Eredeti ár: 38 Ft
- Megjegyzés: Az Amazing Spider-man Vol. 1 #2 nem jelent meg teljes terjedelmében.
Csodálatos Pókember #3
- Megjelent: 1989
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #211 (1980. december)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr. és Allen Milgrom
- Eredeti ár: 450 Ft
- Megjegyzés: A What If? Vol. 1 #19 számából csak 2 oldal jelent meg.
Csodálatos Pókember #4
- Megjelent: 1989
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #212 (1981. január)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr. és Allen Milgrom
- Eredeti ár: 38 Ft
- Megjegyzés: A magyar kiadásban az Amazing Spider-man Vol. 1 #213 számából 1 oldal kimaradt (a legelső).
Csodálatos Pókember #5
- Megjelent: 1989
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #213 (1981. február)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr. és Allen Milgrom
- Eredeti ár: 38 Ft
- Megjegyzés: A magyar kiadásban az Amazing Spider-man Vol. 1 #214 számából 2 oldal kimaradt.
Csodálatos Pókember #6
- Megjelent: 1989
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #215 (1981. április)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr. és Allen Milgrom
- Eredeti ár: 38 Ft
- Megjegyzés: A magyar kiadásban az Amazing Spider-man Vol. 1 #216 számából 1 oldal kimaradt (legelső oldal).
Csodálatos Pókember #7
- Megjelent: 1989
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #216 (1981. május)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr. és Allen Milgrom
- Eredeti ár: 38 Ft
- Megjegyzés: A magyar kiadás 1 oldalán az Amazing Spider-man Vol. 1 #216-ból az egyik képkocka lemaradt. Az Amazing Spider-man Vol. 1 #217-ből az 1. oldal nem került bele a magyar kiadásba.
Csodálatos Pókember #8
- Megjelent: 1990. január
- Borító eredetije: Az Amazing Spider-man Vol. 1 #219 számának 1. oldala került a magyar borítóra.
- Borítót rajzolta: Luke McDonnell
- Eredeti ár: 45 Ft
- Megjegyzés: Az Amazing Spider-man Vol. 1 #218-ból az 1. oldal nem került bele a magyar kiadásba. Az Amazing Spider-man Vol. 1 #219 számának 1. oldala a borítón jelent meg.
Csodálatos Pókember #9
- Megjelent: 1990. február
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #222 (1981. november)
- Borítót rajzolta: Walter Simonson
- Eredeti ár: 45 Ft
- Megjegyzés: A magyar kiadás 1 oldalán az Amazing Spider-man Vol. 1 #219-ből az egyik képkocka lemaradt.
Csodálatos Pókember #10
- Megjelent: 1990. március
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Annual Vol. 1 #16 (1982. december)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr.
- Eredeti ár: 45 Ft
Csodálatos Pókember #11
- Megjelent: 1990. április
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #223 (1981. december)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr.
- Eredeti ár: 45 Ft
- Megjegyzés: Az Amazing Spider-man Vol. 1 #223-ból 1 oldal nem került bele a magyar kiadásba. E magyar szám utolsó oldalán 1 képkocka kimaradt az Amazing Spider-man Vol. 1 #224-ből.
Csodálatos Pókember #12
- Megjelent: 1990. május
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #225 (1982. február)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr.
- Eredeti ár: 45 Ft
- Megjegyzés: Az Amazing Spider-man Vol. 1 #224-ből 2 oldal kimaradt, valamint a magyar szám 1. oldalán található lapon a középső képkocka szintén nem került kinyomtatásra. A magyar képregény utolsó oldalán a Hírharsonáról találhatunk egy képet.
Csodálatos Pókember #13
- Megjelent: 1990. június
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #228 (1982. május)
- Borítót rajzolta: Michael Nasser
- Eredeti ár: 45 Ft
- Megjegyzés: Az Amazing Spider-man Vol. 1 #230 előzményei, amik a #229 számban jelentek meg, nem kerültek kiadásra Magyarországon. Az Amazing Spider-man Vol. 1 #230-ból 1 oldal kimaradt.
Csodálatos Pókember #14
- Megjelent: 1990. július
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #229 (1982. június)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr.
- Eredeti ár: 45 Ft
Csodálatos Pókember #15
- Megjelent: 1990. augusztus
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #231 (1982. augusztus)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr. és Al Milgrom
- Eredeti ár: 45 Ft
- Megjegyzés: A Marvel Fanfare Vol. 1 #27 nem jelent meg teljes terjedelmében.
Csodálatos Pókember #16
- Megjelent: 1990. szeptember
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #232 (1982. szeptember)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr.
- Eredeti ár: 45 Ft
Csodálatos Pókember #17
- Megjelent: 1990. október
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #236 (1983. január)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr. és Frank Giacoia
- Eredeti ár: 45 Ft
- Megjegyzés: Az Amazing Spider-man Vol. 1 #236-ból 2 oldal nem jelent meg Magyarországon.
Csodálatos Pókember #18
- Megjelent: 1990. november
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #237 (1983. február)
- Borítót rajzolta: Bob Hall
- Eredeti ár: 45 Ft
Csodálatos Pókember #19
- Megjelent: 1990. december
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #239 (1983. április)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr
- Eredeti ár: 45 Ft
- Megjegyzés: Az Amazing Spider-man Vol. 1 #239-ből 2 oldal nem jelent meg Magyarországon.
Csodálatos Pókember #20
- Megjelent: 1991. január
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #249 (1984. február)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr
- Eredeti ár: 49 Ft
- Megjegyzés: Az Amazing Spider-man Vol. 1 #250-ből 1 oldal kimaradt a magyar kiadásban.
Csodálatos Pókember #21
- Megjelent: 1991. február
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #251 (1984. április)
- Borítót rajzolta: Ed Hannigan és Klaus Janson
- Eredeti ár: 49 Ft
- Dokumentáció: 1 oldalas rövid leírás A titkos háborúról.
- Megjegyzés: A magyar kiadás 1 oldalán az Amazing Spider-man Vol. 1 #250-ből az egyik képkocka lemaradt. Az Amazing Spider-man Vol. 1 #251-ből a legelső oldal nem jelent meg hazánkban. Időrendi sorrendben nézve e szám végén látható, hogy Pókember „eltűnik”. Közvetlenül ezután játszódik A titkos háború című történet, amely Magyarországon csak bő 2 évvel később jelent meg.
Csodálatos Pókember #22
- Megjelent: 1991. március
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #252 (1984. május)
- Borítót rajzolta: Ron Frenz és Klaus Janson
- Eredeti ár: 49 Ft
Csodálatos Pókember #23
- Megjelent: 1991. április
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #254 (1984. július)
- Borítót rajzolta: Rick Leonardi és Joe Rubinstein
- Eredeti ár: 55 Ft
- Megjegyzés: A magyar kiadásban az 1. oldalról a bal szélső képkocka lemaradt. Az Amazing Spider-man Vol. 1 #254-ből 3 oldal kimaradt.
Csodálatos Pókember #24
- Megjelent: 1991. május
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #255 (1984. augusztus)
- Borítót rajzolta: Ron Frenz és Joe Rubinstein
- Eredeti ár: 55 Ft
Csodálatos Pókember #25
- Megjelent: 1991. június
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #257 (1984. október)
- Borítót rajzolta: Ron Frenz és Joe Rubinstein
- Eredeti ár: 55 Ft
- Megjegyzés: A magyar kiadás első oldaláról a középső képkocka hiányzik, valamint az Amazing Spider-man Vol. 1 #256 utolsó oldala nem jelent meg hazánkban. Az Amazing Spider-man Vol. 1 #257 számának első oldala nem került leközlésre Magyarországon.
Csodálatos Pókember #26
- Megjelent: 1991. július
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #258 (1984. november)
- Borítót rajzolta: Ron Frenz és Joe Rubinstein
- Eredeti ár: 55 Ft
Csodálatos Pókember #27
- Megjelent: 1991. augusztus
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Annual Vol. 1 #18 (1984. december)
- Borítót rajzolta: Ron Frenz
- Eredeti ár: 55 Ft
- Megjegyzés: E szám közepén 2 oldalon bemutatásra kerül egy új magyarországi kiadvány, a Trans Former, az alakváltók „Üdvözöllek az örökváltozó TRANSZFORMEREK BIRODALMÁBAN!” címmel.
Csodálatos Pókember #28
- Megjelent: 1991. szeptember
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #259 (1984. december)
- Borítót rajzolta: Ron Frenz és Joe Rubinstein
- Eredeti ár: 55 Ft
- Megjegyzés: E szám második felében 10 oldalon keresztül egy Pókemberhez nem kötődő új történet került közlésre, melynek főhősei Köpeny és Kard. A Cloak and Dagger Vol. 1 (1. sorozat) egy négyrészes minisorozat volt, ami Amerikában eredetileg 1983-84-ben jelent meg. Hazánkban e képújságokból csak az első 3 rész jelent meg (több Pókember-számban, teljes terjedelemben), a 4. rész viszont nem.
Csodálatos Pókember #29
- Megjelent: 1991. október
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #260 (1985. január)
- Borítót rajzolta: Ron Frenz
- Eredeti ár: 55 Ft
- Dokumentáció: Köpeny (eredeti neve: Tyrone Johnson) 1 oldalas dokumentáció a hátsó belső borítón.
- Megjegyzés: Köpeny és Kard kalandjai folytatódnak 10 oldalon keresztül.
Csodálatos Pókember #30
- Megjelent: 1991. november
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #261 (1985. február)
- Borítót rajzolta: Charles Vess
- Eredeti ár: 55 Ft
- Dokumentáció: Kard (eredeti neve: Tandy Bowen) 1 oldalas dokumentáció a hátsó belső borítón.
- Megjegyzés: Köpeny és Kard kalandjai 10 oldalon keresztül folytatódnak.
Csodálatos Pókember #31
- Megjelent: 1991. december
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #262 (1985. március)
- Borítót rajzolta: Eliot Brown
- Eredeti ár: 55 Ft
- Megjegyzés: Fél oldalon keresztül a szerkesztő elmélkedése „Kedves Pókbarátok!” címmel, további fél oldalon pedig „Kandi-hírek” olvashatóak az elülső belső borítón. Köpeny és Kard kalandjai 11 oldalon keresztül folytatódnak.
Csodálatos Pókember #32
- Megjelent: 1992. január
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #263 (1985. április)
- Borítót rajzolta: Ron Frenz
- Eredeti ár: 65 Ft
- Megjegyzés: Köpeny és Kard kalandjai 9 oldalon keresztül folytatódnak. Fél oldalon levelezési rovat „Pók-postaláda” címmel, további fél oldalon pedig „Kandi-hírek” olvashatóak a képregény utolsó oldalán. A hátsó belső borítón „Névadópályázat” található 2 szuperhőssel kapcsolatban (Nightcrawler és Colossus magyar elnevezéseire írt ki pályázatot a Semic kiadó).
Csodálatos Pókember #33
- Megjelent: 1992. február
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #265 (1985. június)
- Borítót rajzolta: Ron Frenz és Joe Rubinstein
- Eredeti ár: 65 Ft
- Megjegyzés: Köpeny és Kard kalandjai 10 oldalon keresztül folytatódnak. Fél oldalnyi terjedelemben „Kandi-hírek” olvashatóak a képregény belső borítóján.
Csodálatos Pókember #34
- Megjelent: 1992. március
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #266 (1985. július)
- Borítót rajzolta: Denys Cowan
- Eredeti ár: 65 Ft
- Megjegyzés: Az Amazing Spider-man Vol. 1 #266-ból 1 oldal kimaradt. Köpeny és Kard kalandjai 8 oldalon keresztül folytatódnak. A Cloak and Dagger Vol. 1 utolsó, negyedik része nem jelent meg Magyarországon (a történet folytatása a későbbi Semic-füzetekben sem jelent meg, így az befejezetlen maradt). Fél oldalon levelezési rovat „Pók-postaláda” címmel, további fél oldalon pedig „Kandi-hírek” olvashatóak a képregény utolsó előtti oldalán. A 32. számban található „Névadópályázat” végeredménye e szám végén olvasható.
Csodálatos Pókember #35
- Megjelent: 1992. április
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #267 (1985. augusztus)
- Borítót rajzolta: Mark Bright
- Eredeti ár: 79 Ft
- Dokumentáció: 1 oldalas X-men dokumentáció a képregény közepén.
- Megjegyzés: E szám kibővített lapterjedelemmel, összesen 50 oldalon jelent meg. Másfél oldalon levelezési rovat „Pók-postaláda” címmel, további fél oldalon pedig „Kandi-hírek” olvashatóak a képregény közepén. A füzet második felében egy X-men történet is közlésre került, amiben nem szerepelt Pókember. Ez volt a hazánkban kiadott legelső X-men-cselekmény , ami eredetileg a The Uncanny X-men #159 számában jelent meg. Ezen X-men-lap utolsó képkockája nem került kinyomtatásra hazánkban.
Csodálatos Pókember #36
- Megjelent: 1992. május
- Borító eredetije: The Spectacular Spider-man Vol. 1 #158 (1989. december)
- Borítót rajzolta: Sal Buscema
- Eredeti ár: 69 Ft
- Megjegyzés: 9 oldalas terjedelemmel e számban kezdődik el a „Kitty Pryde és Rozsomák” című történet. Fél oldalon levelezési rovat „Pók-postaláda” címmel, további fél oldalon pedig „Kandi-hírek” olvashatóak a képregény közepén.
Csodálatos Pókember #37
- Megjelent: 1992. június
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #269 (1985. október)
- Borítót rajzolta: Ron Frenz
- Eredeti ár: 69 Ft
- Megjegyzés: 10 oldalas terjedelemmel e számban folytatódik a „Kitty Pryde és Rozsomák” című történet. Fél oldalon levelezési rovat „Pók-postaláda” címmel és „Kandi-hírek” olvashatóak a képregény elülső belső borítóján.
Csodálatos Pókember #38
- Megjelent: 1992. július
- Borító eredetije: Web of Spider-man Annual Vol. 1 #2 (1986)
- Borítót rajzolta: Charles Vess
- Eredeti ár: 69 Ft
- Megjegyzés: 10 oldalas terjedelemmel e számban folytatódik a „Kitty Pryde és Rozsomák” című történet. A Kitty Pryde and Wolverine Vol. 1 #2 számának első oldala nem jelent meg hazánkban. Fél oldalon levelezési rovat „Pók-postaláda” címmel, további fél oldalon pedig „Kandi-hírek” olvashatóak a képregény elülső belső borítóján.
Csodálatos Pókember #39
- Megjelent: 1992. augusztus
- Borító eredetije: Web of Spider-man Vol. 1 #37 (1988. április)
- Borítót rajzolta: Al Milgrom
- Eredeti ár: 69 Ft
- Megjegyzés: E számban fél oldalon levelezési rovat szerepel „Pók-postaláda” címmel, további fél oldalon „Kandi-hírek” olvashatók az elülső belső borítón. 10 oldalas terjedelemmel e számban folytatódik a „Kitty Pryde és Rozsomák” című történet.
Csodálatos Pókember #40
- Megjelent: 1992. szeptember
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #272 (1986. január)
- Borítót rajzolta: Ron Frenz
- Eredeti ár: 69 Ft
- Megjegyzés: Fél oldalon levelezési rovat „Pók-postaláda” címmel, további fél oldalon pedig „Kandi-hírek” olvashatóak a képregény elülső belső borítóján. 10 oldalas terjedelemmel e számban folytatódik a „Kitty Pryde és Rozsomák” című történet.
Csodálatos Pókember #41
- Megjelent: 1992. október
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #273 (1986. február)
- Borítót rajzolta: Ron Frenz és Joe Rubinstein
- Eredeti ár: 69 Ft
- Megjegyzés: Fél oldalon levelezési rovat „Pók-postaláda” címmel, további fél oldalon pedig „Kandi-hírek” olvashatóak a képregény elülső belső borítóján. 9 oldalas terjedelemmel e számban folytatódik a „Kitty Pryde és Rozsomák” című történet.
Csodálatos Pókember #42
- Megjelent: 1992. november
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #274 (1986. március)
- Borítót rajzolta: John Romita Sr. és Larry Lieber
- Eredeti ár: 69 Ft
- Megjegyzés: Fél oldalon levelezési rovat „Pók-postaláda” címmel, további fél oldalon pedig „Kandi-hírek” olvashatóak a képregény elülső belső borítóján. 4 oldalas terjedelemmel e számban folytatódik a „Kitty Pryde és Rozsomák” című történet.
Csodálatos Pókember #43
- Megjelent: 1992. december
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #275 (1986. április)
- Borítót rajzolta: Ron Frenz
- Eredeti ár: 69 Ft
- Megjegyzés: Fél oldalon levelezési rovat „Pók-postaláda” címmel, további fél oldalon pedig „Kandi-hírek” olvashatóak a képregény elülső belső borítóján. 6 oldalas terjedelemmel e számban folytatódik a „Kitty Pryde és Rozsomák” című történet.
Csodálatos Pókember #44
- Megjelent: 1993. január
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #276 (1986. május)
- Borítót rajzolta: Tom Morgan és Joe Rubinstein
- Eredeti ár: 85 Ft
- Megjegyzés: Fél oldalon levelezési rovat „Levelek a pókhálóban” címmel, további fél oldalon pedig „Kandi-hírek” olvashatóak a képregény elülső belső borítóján. 10 oldalas terjedelemmel e számban folytatódik a „Kitty Pryde és Rozsomák” című történet. A Amazing Spider-man Vol. 1 #276 számából 2 oldal kimaradt. Az újság közepén 1 oldalon Marvel Extra-bemutató látható, további 1 oldalon pedig „Marvel-pályázat” olvasható.
Csodálatos Pókember #45
- Megjelent: 1993. február
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #277 (1986. június)
- Borítót rajzolta: Charles Vess
- Eredeti ár: 85 Ft
- Megjegyzés: Fél oldalon levelezési rovat „Levelek a pókhálóban” címmel, további fél oldalon pedig „Kandi-hírek” olvashatóak a képregény elülső belső borítóján. 10 oldalas terjedelemmel e számban folytatódik a „Kitty Pryde és Rozsomák” című történet.
Csodálatos Pókember #46
- Megjelent: 1993. március
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #278 (1986. július)
- Borítót rajzolta:
- Eredeti ár: 89 Ft
- Megjegyzés: A képregény hátsó belső borítóján 1 oldalon levelezési rovat található „Levelek a pókhálóból” címmel. „Kitty Pryde és Rozsomák” kalandjai 10 oldallal folytatódnak.
Csodálatos Pókember #47
- Megjelent: 1993. április
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #279 (1986. augusztus)
- Borítót rajzolta:
- Eredeti ár: 89 Ft
- Megjegyzés: A képregény hátsó belső borítóján 1 oldalon levelezési rovat található „Levelek a pókhálóból” címmel. „Kitty Pryde és Rozsomák” kalandjai újabb 10 oldallal folytatódnak.
Csodálatos Pókember #48
- Megjelent: 1993. május
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #280 (1986. szeptember)
- Borítót rajzolta: Ron Frenz
- Eredeti ár: 89 Ft
- Megjegyzés: A képregény hátsó belső borítóján 1 oldalon levelezési rovat található „Kedves Pókember-rajongók!” címmel, amiben arról szól a szerkesztő, hogy mi történt az időrendben 47.és 48. szám között elhelyezkedő, Magyarországon ki nem adott történet. A Kitty Pryde and Wolverine Vol. 1 #6 számának első oldala nem jelent meg hazánkban. „Kitty Pryde és Rozsomák” kalandjai újabb 10 oldallal folytatódnak.
Csodálatos Pókember #49
- Megjelent: 1993. június
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #281 (1986. október)
- Borítót rajzolta: Ron Frenz
- Eredeti ár: 99 Ft
- Dokumentáció: „Kedves képregény-rajongók!” címmel 1 oldalas dokumentáció olvasható a Marvel Comics című képregényről és annak értékéről a hátsó belső borítón.
- Megjegyzés: A képregény elülső belső borítóján 1 oldalon levelezési rovat található „Levelek a pókhálóból” címmel. „Kitty Pryde és Rozsomák” kalandjai újabb 10 oldallal folytatódnak.
Csodálatos Pókember #50
- Megjelent: 1993. július
- Borító eredetije:
- Borítót rajzolta:
- Eredeti ár: 118 Ft
- Dokumentáció:
- Megjegyzés: Az 50. szám kibővített terjedelemben jelent meg. E jubileumi kiadás 2 borítóval (egy kék és egy piros színű) jelent meg, amelynek közepén hologram van. A 2 füzeten lelhető hologramok eltérőek. E számban fejeződött be Kitty Pryde és Rozsomák közös kalandja (9 oldalnyi terjedelem). A hátsó külső borítón kisebb képek láthatóak „A Pókember akcióban” felirattal. A képregény közepén Todd McFarlane által rajzolt 2 darab 2-2 oldal terjedelmű Pókember-poszterek vannak. Ugyancsak e helyütt a Semic kiadó magyarországi munkatársairól láthatunk egy kétoldalas képet, amelynek hátulján rövid bemutatkozás is olvasható az egyes munkavállalókról. Az elülső belső borítón a szerkesztő rövid bevezetője található 1 oldalnyi terjedelemben.
Csodálatos Pókember #51
- Megjelent: 1993. augusztus
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #283 (1986. december)
- Borítót rajzolta: Bob Layton
- Eredeti ár: 99 Ft
- Megjegyzés: Új képregényhős mutatkozik be a füzet második felében, a Megtorló (10 oldalnyi terjedelem). Az amerikai The Punisher Vol. 1 (1. sorozatának) 5 része végig megjelent hazánkban, néhány oldal kihagyásával, A Csodálatos Pókember 51-56, 58, 60-61 és 63-67. számaiban. Ugyanezen Megtorló-széria a Hepiend Képes Regényújság és a Hepiend Magazin lapjain is megjelent korábban, 1989-1990-ben, igaz fekete-fehér formátumban. A Pókemberben már színesben került újraközlésre eme történet, új fordítás kíséretében.
A képregény elülső belső borítóján 1 oldalon levelezési rovat található „Levelek a pókhálóból” címmel.
Csodálatos Pókember #52
- Megjelent: 1993. szeptember
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #284 (1987. január)
- Borítót rajzolta: Ron Frenz
- Eredeti ár: 99 Ft
- Megjegyzés: E számban 2 oldalon levelezési rovat szerepel „Levelek a Pókhálóból” címmel. A hátulsó külső borítón Megtorlóról látható 5 kisebb kép „A Megtorló akcióban” címmel. Folytatódik a Megtorló: A vér szaga című sorozat újabb 10 oldallal.
Csodálatos Pókember #53
- Megjelent: 1993. október
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #285 (1987. február)
- Borítót rajzolta: Mike Zeck és Bob McLeod
- Eredeti ár: 99 Ft
- Dokumentáció:
- Megjegyzés: E számban 1 oldalon levelezési rovat szerepel „Levelek a Pókhálóból” címmel (hátsó belső borító). Folytatódik a Megtorló: A vér szaga című sorozat újabb 10 oldallal.
Csodálatos Pókember #54
- Megjelent: 1993. november
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #286 (1987. március)
- Borítót rajzolta: Bob Hall
- Eredeti ár: 99 Ft
- Megjegyzés: E számban fél oldalon levelezési rovat szerepel „Levelek a Pókhálóból” címmel valamint további fél oldalon csere-bere rovat olvasható (hátsó belső borító). A Megtorló: A vér szaga című sorozat újabb 10 oldallal folytatódik.
Csodálatos Pókember #55
- Megjelent: 1993. december
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #287 (1987. április)
- Borítót rajzolta: Kyle Baker
- Eredeti ár: 99 Ft
- Megjegyzés: E számban 1 oldalon csere-bere rovat szerepel „Levelek a Pókhálóból” címmel (hátsó belső borító). A vér szaga című sorozat újabb 10 oldallal folytatódik.
Csodálatos Pókember #56
- Megjelent: 1994. január
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #288 (1987. május)
- Borítót rajzolta: Steve Geiger
- Eredeti ár: 108 Ft
- Megjegyzés: E számban 1 oldalon levelezési rovat szerepel „Levelek a Pókhálóból” címmel (hátsó belső borító). Megtorló kalandjai újabb 10 oldallal folytatódnak.
Csodálatos Pókember #57
- Megjelent: 1994. február
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #282 (1986. november)
- Borítót rajzolta: Rick Leonardi
- Eredeti ár: 108 Ft
- Dokumentáció: 3 oldalas Fátum Doktor (eredeti neve: Victor von Doom) leírás a lap közepén.
- Megjegyzés: Az újság közepén 2 oldalnyi terjedelmű Hulk-poszter található. A képregény hátsó belső borítóján a Marvel Super Heroes Secret Wars Vol. 1 #4 számának eredeti, amerikai borítója látható. Az Amazing Spider-man Vol. 1 #289 dupla szám volt, Magyarországon 2 részletben jelent meg, az 57. és 58. számokban.
Csodálatos Pókember #58
- Megjelent: 1994. március
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #289 (1987. június)
- Borítót rajzolta: Tom Morgan
- Eredeti ár: 108 Ft
- Megjegyzés: E számban 1 oldalon levelezési rovat szerepel „Levelek a Pókhálóból” címmel (hátsó belső borító). A Megtorló című sorozat újabb 11 oldallal folytatódik. A The Punisher Vol. 1 #2 és #3 számából 1-1 oldal kimaradt a magyar kiadványban.
Csodálatos Pókember #59
- Megjelent: 1994. április
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #290 (1987. július)
- Borítót rajzolta: Al Milgrom
- Eredeti ár: 108 Ft
- Dokumentáció: 2 oldalas Doktor Octopus (eredeti neve: Otto Octavius) leírás a lap közepén.
- Megjegyzés: 1 oldalon csere-bere rovat szerepel „Levelek a Pókhálóból” címmel (hátsó belső borító).
Csodálatos Pókember #60
- Megjelent: 1994. május
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #291 (1987. augusztus)
- Borítót rajzolta: Al Milgrom
- Eredeti ár: 108 Ft
- Megjegyzés: 1 oldalas levelezési rovat van e számban „Levelek a Pókhálóból” címmel (elülső belső borító). A Megtorló című történet 8 oldallal folytatódik e kiadványban.
Csodálatos Pókember #61
- Megjelent: 1994. június
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #292 (1987. szeptember)
- Borítót rajzolta: Al Milgrom
- Eredeti ár: 115 Ft
- Megjegyzés: 1 oldalon levelezési rovat szerepel „Levelek a Pókhálóból” címmel (hátsó belső borító). A Megtorló című történet újabb 9 oldallal folytatódik e kiadványban.
Csodálatos Pókember #62
- Megjelent: 1994. július
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Annual Vol. 1 #21 (1987. október)
- Borítót rajzolta: John Romita Sr.
- Eredeti ár: 125 Ft
- Dokumentáció: 3 oldalnyi képes dokumentáció „A Pókember kiadja legbensőbb titkait: A 25 legfontosabb nő az életemben!” címmel.
- Megjegyzés: E szám kibővített oldalszámmal és 2 különböző borítóval került kiadásra. Az újságban 4 db 2 oldalas poszter is található, amelyeket Todd McFarlene rajzolt. 1 oldalon levelezési rovat szerepel „Levelek a Pókhálóból” címmel (elülső belső borító). További 1,5 oldalon „Adok-ka-Pók” csere-bere rovat olvasható e füzetben. A hátulsó külső borítón rövid „köszöntő” olvasható Peter Parker és Mary Jane házassága alkalmából.
Csodálatos Pókember #63
- Megjelent: 1994. augusztus
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #296 (1988. január)
- Borítót rajzolta: John Byrne
- Eredeti ár: 115 Ft
- Megjegyzés: Megtorló kalandjai 9 oldallal folytatódnak.
Csodálatos Pókember #64
- Megjelent: 1994. szeptember
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #297 (1988. február)
- Borítót rajzolta: Alex Saviuk
- Eredeti ár: 115 Ft
- Megjegyzés: E számban 1 oldalon levelezési rovat szerepel „Levelek a Pókhálóból” címmel (elülső belső borító). Megtorló kalandjai újabb 9 oldallal folytatódnak.
Csodálatos Pókember #65
- Megjelent: 1994. október
- Borító eredetije: E borító 2 kép összemontírozásával készült. Az egyik képrészlet a Superman vs. The Amazing Spider-man Vol. 1 #1 képregény borítóján szerepelt.
- Borítót rajzolta: Ross Andru és Dick Giordano
- Eredeti ár: 115 Ft
- Megjegyzés: E számban jelent meg Superman és Pókember első közös kalandja. Ez volt az első DC/Marvel közös kaland, ahol a 2 nagy amerikai képregénykiadó vállalat két ismert karaktere egy közös történetben szerepelt. A 96 oldalas képregény hazánkban 4 részben jelent meg, 2 rész A Csodálatos Pókemberben (A Csodálatos Pókember 65. és 66. szám), kettő pedig a Superman és Batmanban (Superman és Batman 14. és 15. szám). A füzetben 2 oldalon levelezési rovat szerepel „Levelek a Pókhálóból” címmel. 10 oldalnyi terjedelemben újra találkozhatunk a Megtorlóval. A The Punisher Vol. 1 #5 számának 1 oldala nem jelent meg hazánkban.
Csodálatos Pókember #66
- Megjelent: 1994. november
- Borító eredetije: Egy a Superman vs. The Amazing Spider-man Vol. 1 #1 képregény belsejében szereplő képkocka került a borítóra.
- Borítót rajzolta: Ross Andru
- Eredeti ár: 115 Ft
- Dokumentáció: Tom DeFalco valamint Gerry Conway bevezetője olvasható Superman és Pókember közös történetéhez a hátsó belső borítón.
- Megjegyzés: 5 oldalon újra találkozhatunk a Megtorlóval. Az elülső belső borítón levelezési rovat lelhető.
Csodálatos Pókember #67
- Megjelent: 1994. december
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #298 (1988. március)
- Borítót rajzolta: Todd McFarlane
- Eredeti ár: 115 Ft
- Dokumentáció: Megtorló (eredeti neve: Frank Castle) 2 oldalas képes jellemzés a lap végén.
- Megjegyzés: 1,5 oldalas levelezési rovat található e lapban „Levelek a Pókhálóból” címmel. E füzetben befejeződik Megtorló története (8 oldalnyi terjedelem). A The Punisher Vol. 1 #5 számából 1 oldal nem jelent meg hazánkban.
Csodálatos Pókember #68
- Megjelent: 1995. január
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #299 (1988. április)
- Borítót rajzolta: Todd McFarlane
- Eredeti ár: 138 Ft
- Dokumentáció: 1 oldalas bevezető található A Főnix halála című történethez az elülső belső borítón.
- Megjegyzés: A Csodálatos Pókember 68. száma kibővített terjedelemmel jelent meg. E számban jelent meg a X-menhez kötődő A Főnix halála című történet első 2 része. Pókember ezen X-menhez kötődő kalandban nem szerepel.
Csodálatos Pókember #69
- Megjelent: 1995. február
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #300 (1988. május)
- Borítót rajzolta: Todd McFarlane
- Eredeti ár: 138 Ft
- Megjegyzés: E számban jelent meg a DC és a Marvel kiadó 2. közös munkája, amelyben e kiadók 2 ismert karaktere egy történetben szerepel. A 62 oldalas képregény hazánkban 4 részben jelent meg, 2 rész a Csodálatos Pókemberben (Csodálatos Pókember 69. és 70. szám), kettő pedig a Superman és Batmanban (Superman és Batman 16. és 17. szám). Az Amazing Spider-man Vol. 1 #300 dupla szám volt, hazánkban két részletre osztva jelent meg az e füzetben szereplő történet, a 69. és 70. számban. A füzet közepén 1 oldalas „Tisztelt képregényrajongók!” címmel levelezéi rovat található.
Csodálatos Pókember #70
- Megjelent: 1995. március
- Borító eredetije: Egy az Amazing Spider-Man Vol. 1 #300 képregény belsejében szereplő képkocka került a borítóra.
- Borítót rajzolta: Todd McFarlane
- Eredeti ár: 138 Ft
- Megjegyzés: A füzetben közepén 1 oldalas levelezési rovat szerepel.
Csodálatos Pókember #71
- Megjelent: 1995. április
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #301 (1988. június)
- Borítót rajzolta: Todd McFarlane
- Eredeti ár: 138 Ft
- Megjegyzés: A 30 oldalas Marvel Team-Up #100 három részben jelent meg Magyarországon (Csodálatos Pókember 71-73. számok). Az ugyancsak Marvel Team-Up #100-ban szereplő Fekete Párduc-Vihar közös kaland nem jelent meg hazánkban. 2 oldalas „Adok-Ka-Pók” csere-bere rovat lelhetó a képregényben.
Csodálatos Pókember #72
- Megjelent: 1995. május
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #302 (1988. július)
- Borítót rajzolta: Todd McFarlane
- Eredeti ár: 148 Ft
- Megjegyzés: A füzet elülső belső borítóján 1 oldalas levelezési rovat szerepel „Levelek a pókhálóból” címmel.
Csodálatos Pókember #73
- Megjelent: 1995. június
- Borító eredetije:
- Borítót rajzolta:
- Eredeti ár: 148 Ft
- Megjegyzés: Az Amazing Spider-man Vol. 1 #303 számának utolsó oldala nem jelent meg Magyarországon.
Csodálatos Pókember #74
- Megjelent: 1995. július
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #315 (1989. május)
- Borítót rajzolta: Todd McFarlane
- Eredeti ár: 148 Ft
- Megjegyzés: A 22 oldalas Marvel Team-Up #135 három részben jelent meg Magyarországon (Csodálatos Pókember 74-76. számok). A Lap közepén két Joe Jusko által készített festmény található, amelyek Homokembert és Silver Sablet ábrázolják.
Csodálatos Pókember #75
- Megjelent: 1995. augusztus
- Borító eredetije:
- Borítót rajzolta:
- Eredeti ár: 178 Ft
- Dokumentáció: Pókember (eredeti neve: Peter Parker) 4 oldalas képes dokumentáció a képújság közepén.
- Megjegyzés: A 75. jubileumi szám hologramos borítóval jelent meg. A holodisc eredetileg az amerikai The Spectacular Spider-man Vol. 1 #225 számán szerepelt. A füzetben 1 oldalon levelezési rovat szerepel „Levelek a pókhálóból” címmel. Az elülső, belső borítón köszöntő található a jubileumi szám alkalmából, és a borítón levő holodisc használati útmutatója olvasható. A Gyermekjátékok című történet eredetileg a Marvel Team-Up Vol. 1 #135 számában jelent meg, amelyet később a Marvel Tales Vol. 2 #245 részében újranyomtak. A füzetben ez utóbbi újság van megnevezve, mint forrás, habár a korábbi magyar számokban az előbbi volt feltüntetve.
Csodálatos Pókember #76
- Megjelent: 1995. szeptember
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #317 (1989. július)
- Borítót rajzolta: Todd McFarlane
- Eredeti ár: 168 Ft
- Dokumentáció: Venom (eredeti neve: Edward „Eddie” Brock) 2 oldalas képes dokumentáció a lap közepén.
Csodálatos Pókember #77
- Megjelent: 1995. október
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #320 (1989. szeptember)
- Borítót rajzolta: Todd McFarlane
- Eredeti ár: 168 Ft
- Megjegyzés: A füzetben 1 oldalon levelezési rovat szerepel „Levelek” címmel, valamint további 1 oldalon „Adok-ka-Pók” csere-bere rovat lelhető e számban.
Csodálatos Pókember #78
- Megjelent: 1995. november
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #201 (1980. február)
- Borítót rajzolta: John Romita Sr.
- Eredeti ár: 168 Ft
Csodálatos Pókember #79
- Megjelent: 1995. december
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #322 (1989. október)
- Borítót rajzolta: Todd McFarlane
- Eredeti ár: 168 Ft
- Dokumentáció:
- Megjegyzés: A 77. számban megkezdett Embervadászat című Pókember-Megtorló közös kaland a 79. és 80. számban folytatódott. A füzet hátsó belső borítóján 1 oldalas csere-bere rovat szerepel „Adok-ka-Pók” címmel.
Csodálatos Pókember #80
- Megjelent: 1996. január
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #323 (1989. november)
- Borítót rajzolta: Todd McFarlane
- Eredeti ár: 189 Ft
- Megjegyzés: 2 oldalas levelezési rovat lelhető a lap közepén.
Csodálatos Pókember #81
- Megjelent: 1996. február
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #324 (1989. november)
- Borítót rajzolta: Todd McFarlane
- Eredeti ár: 189 Ft
- Megjegyzés: A 38 oldalas X-men-Pókember közös kalandot tartalmazó Marvel Team-Up Vol. 1 #150 száma 4 Pókemberben került közlésre (A Csodálatos Pókember 81-84. számok). Ez volt amúgy az utolsó Marvel Team-Up szám (1. sorozat), ami Amerikában megjelent.
Csodálatos Pókember #82
- Megjelent: 1996. március
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #325 (1989. november)
- Borítót rajzolta: Todd McFarlane
- Eredeti ár: 189 Ft
Csodálatos Pókember #83
- Megjelent: 1996. április
- Borító eredetije: Web of Spider-man Vol. 1 #56 (1989. november)
- Borítót rajzolta: Alex Saviuk
- Eredeti ár: 189 Ft
- Dokumentáció: Black Tom Cassidy (eredeti neve: Thomas Samuel Eamon Cassidy) 1 oldalas leírás a hátsó belső borítón.
- Megjegyzés: „Adok-Ka-Pók” 1 oldalas csere-bere rovat lelhető a lap végén.
Csodálatos Pókember #84
- Megjelent: 1996. május
- Borító eredetije: Web of Spider-man Vol. 1 #57 (1989. november)
- Borítót rajzolta: Alex Saviuk
- Eredeti ár: 189 Ft
- Megjegyzés: A hátsó belső borítón 1 oldalnyi terjedelemben csere-bere rovat található „Adok-ka-Pók” címmel.
Csodálatos Pókember #85
- Megjelent: 1996. június
- Borító eredetije: Web of Spider-man Vol. 1 #58 (1989. december)
- Borítót rajzolta: Alex Saviuk
- Eredeti ár: 198 Ft
- Dokumentáció: Joe (Joseph) Robertson és Sírkő (eredeti neve: Lonnie Thompson Lincoln) 1-1 oldalas leírások a lap közepén, valamint az Ámis-szekta féloldalas összefoglaló a hátsó belső borítón.
- Megjegyzés: E füzetben kezdődött a 32 oldalas Marvel Team-Up Annual Vol. 1 #6 száma, ami 4 Pókember képregényben került kiadásra (A Csodálatos Pókember 85-88. számok). A füzetben féloldalnyi terjedelemben levelezési rovat található „Levelek a Pókhálóból” címmel (hátsó belső borító).
Csodálatos Pókember #86
- Megjelent: 1996. július
- Borító eredetije: Web of Spider-man Vol. 1 #62 (1990. március)
- Borítót rajzolta: Alex Saviuk
- Eredeti ár: 198 Ft
- Dokumentáció: Farkas (eredeti neve: Rahne Sinclair) 1 oldalas és Mirázs (eredeti neve: Danielle „Dani” Moonstar) 3 oldalas összefoglalók e kiadványban.
- Megjegyzés:
Csodálatos Pókember #87
- Megjelent: 1996. augusztus
- Borító eredetije: Web of Spider-man Vol. 1 #66 (1990. július)
- Borítót rajzolta: Alex Saviuk
- Eredeti ár: 198 Ft
- Dokumentáció: Napfolt (eredeti neve: Roberto Da Costa) 2 oldalas összefoglaló e lapban.
Csodálatos Pókember #88
- Megjelent: 1996. szeptember
- Borító eredetije: Web of Spider-man Vol. 1 #67 (1990. augusztus)
- Borítót rajzolta: Alex Saviuk
- Eredeti ár: 198 Ft
- Dokumentáció: A Zöld Manó (eredeti neve: Norman Osborn) és az Ágyúgolyó (eredeti neve: Samuel Guthrie) 1-1 oldalas jellemzések a lap közepén.
- Megjegyzés: A füzetben féloldalnyi terjedelemben levelezési rovat található „Levelek a Pókhálóból” címmel (hátsó belső borító).
Csodálatos Pókember #89
- Megjelent: 1996. október
- Borító eredetije: Web of Spider-man Vol. 1 #68 (1990. szeptember)
- Borítót rajzolta: Alex Saviuk
- Eredeti ár: 198 Ft
- Dokumentáció: 1 oldalas összefoglaló olvasható az amerikai képregény-történelemről „Néhány kocka a képregény történetéből” címmel (elülső belső borító).
Csodálatos Pókember #90
- Megjelent: 1996. november
- Borító eredetije: Amazing Spider-man Vol. 1 #98 (1971. július)
- Borítót rajzolta: Gil Kane
- Eredeti ár: 198 Ft
- Megjegyzés: A füzetben 1 oldalnyi terjedelemben csere-bere rovat található „Adok-ka-Pók” címmel (elülső belső borító). Az Amazing Spider-man Vol. 1 #98 számának 1. oldala nem jelent meg Magyarországon.
Csodálatos Pókember #91
- Megjelent: 1996. december
- Borító eredetije: Web of Spider-man Vol. 1 #31 (1987. október)
- Borítót rajzolta: Mike Zeck
- Eredeti ár: 198 Ft
- Dokumentáció: E számban 5 oldalas dokumentáció olvasható a Kraven utolsó vadászatáról, „Kraven utolsó vadászata, avagy a rettentő szimmetria” címmel. További 7 oldalon bemutatásra kerül New York, valamint azon város ismertebb műemlékeiről is szó esik képekkel illusztrálva.
- Megjegyzés: E szám kibővített terjedelemmel jelent meg (52 oldal). Itt kezdődött el a Kraven utolsó vadászata, amelynek a 2. és 3. része a Marvel Extra utolsó, 24. számában jelent meg, a 4. része a Csodálatos Pókember 92. számában, 5. része az X-men utolsó 36. számában, míg a befejező része a Csodálatos Pókember 93. számában került kiadásra.
Csodálatos Pókember #92
- Megjelent: 1997. január
- Borító eredetije: Web of Spider-man Vol. 1 #32 (1987. november)
- Borítót rajzolta: Mike Zeck
- Eredeti ár: 228 Ft
- Megjegyzés: A Kraven utolsó vadászata című történet az X-men 36. számában folytatódott. A füzetben 1 oldalnyi terjedelemben levelezési rovat olvasható „Levelek a Pókhálóból” címmel (elülső belső borító). További 1 oldalon csere-bere rovat található „Adok-ka-Pók” címmel (hátsó belső borító).
Csodálatos Pókember #93
- Megjelent: 1997. február
- Borító eredetije: Peter Parker, The Spectacular Spider-Man Vol. 1 #132 (1987. november)
- Borítót rajzolta: Mike Zeck
- Eredeti ár: 228 Ft
- Dokumentáció: 1 oldalas Vermin-jellemzés a füzet közepén.
- Megjegyzés: A füzetben 2 oldalnyi terjedelemben csere-bere rovat található „Adok-ka-Pók” címmel. Az Amazing Spider-man Vol. 1 #121 számából 3 képckocka nem jelent meg a magyar kiadványban.
Csodálatos Pókember #94
- Megjelent: 1997. március
- Borító eredetije: Web of Spider-Man Vol. 1 #84 (1992. január)
- Borítót rajzolta: Alex Saviuk
- Eredeti ár: 228 Ft
- Dokumentáció: Az újságban 2 oldalnyi terjedelemben képes dokumentáció található Gwen Stacy haláláról, valamint az Amerikában 1994-ben kiadott Kurt Busiek és Alex Ross alkotópáros által fémjelzett Marvels című kiadványról.
Csodálatos Pókember #95
- Megjelent: 1997. április
- Borító eredetije: Web of Spider-Man Vol. 1 #85 (1992. február)
- Borítót rajzolta: Alex Saviuk
- Eredeti ár: 228 Ft
- Megjegyzés: Az elülső belső borítón 1 oldalnyi terjedelemben csere-bere rovat található „Adok-ka-Pók” címmel. Az Amazing Spider-man Vol. 1 #122 számából 6 képkocka kimaradt a magyar kiadásban.
Csodálatos Pókember #96
- Megjelent: 1997. május
- Borító eredetije: Web of Spider-Man Vol. 1 #86 (1992. március)
- Borítót rajzolta: Alex Saviuk
- Eredeti ár: 228 Ft
- Megjegyzés: 2 oldalas levelezési rovat lelhető „Levelek a Pókhálóból” elnevezéssel a lap közepén. A füzetben 1 oldalnyi terjedelemben csere-bere rovat található „Adok-ka-Pók” címmel (hátsó belső borító). Az Amazing Spider-man Vol. 1 #156 részéből 1 oldal kimaradt a magyar kiadványban.
Csodálatos Pókember #97
- Megjelent: 1997. június
- Borító eredetije: Web of Spider-Man Vol. 1 #87 (1992. április)
- Borítót rajzolta: Alex Saviuk
- Eredeti ár: 228 Ft
- Megjegyzés: A füzetben 1 oldalnyi terjedelemben csere-bere rovat található „Adok-ka-Pók” címmel (hátsó belső borító). Az Amazing Spider-man Vol. 1 #156 számának utolsó oldala nem jelent meg magyarul.
Csodálatos Pókember #98
- Megjelent: 1997. július
- Borító eredetije: Web of Spider-Man Vol. 1 #88 (1992. május)
- Borítót rajzolta: Alex Saviuk
- Eredeti ár: 228 Ft
- Megjegyzés: A füzetben egy rövid Alex Saviuk-kal készült interjú olvasható (a Web of Spider-man képregények rajzolója volt 7 éven keresztül). Ugyancsak e számban „Levelek a Pókhoz” címmel levelezési rovat található fél oldalon. Az Amazing Spider-man Vol. 1 #200 számából 2 oldal kimaradt hazánkban.
Csodálatos Pókember #99
- Megjelent: 1997. augusztus
- Borító eredetije: Web of Spider-Man Vol. 1 #89 (1992. június)
- Borítót rajzolta: Alex Saviuk
- Eredeti ár: 228 Ft
- Dokumentáció: 2 oldalas Harry Osborn, mint Zöld Manó (összeállította: Harza Tamás) leírás lelhető a lap közepén.
- Megjegyzés: Az elülső, belső borítón a német Die Spinne 47. számának, Betörős-történethez kapcsolódó borítója látható.
Csodálatos Pókember #100
- Megjelent: 1997. szeptember
- Borító eredetije:
- Borítót rajzolta:
- Eredeti ár: 248 Ft
- Dokumentáció: A füzetben egy 2 oldalas „Pókember történetei eredetiben…” cikk olvasható az Amerikában addig megjelent Pókember-címekről az Amazing Fantasy-től kezdve a mini-sorozatokig bezárólag. További 1 oldalon a Magyarországon addig megjelent Pókember-füzetek eredeti megjelenés szerinti, címenkénti sorba rendezéséről találhatunk 1 listát. Három oldalon a Pókember-füzetekben addig felbukkanó szereplőkről, amerikai elnevezés szerinti (természetesen a mellett a magyar elnevezésük is megtalálható), ábécésorrendbe szedett, lista lelhető fel. Ezen összeírásban az is szerepel, hogy az egyes szereplők mely magyar számokban bukkantak fel. 1 oldalnyi terjedelemben, „A Csodálatos Pókember rövid pályaképe” (1. rész) címmel képes összefoglaló található Pókember ismertebb kalandjairól/történeteiről (összeállítója: Harza Tamás).
- Megjegyzés: A 100. jubileumi szám kibővített terjedelemmel jelent meg. A borítón található 100. szám hologramként szerepel az előlapon. Az Amazing Spider-man Vol. 1 #345 számából kettő a #359 számából mindössze 1 oldal jelent meg, azok, amelyeken Eddie Brock (Venom) és Cletus Kasady (Vérontó) szerepeltek. Ez gyakorlatilag a „felvezetője” volt a 102. számban kezdődő Vérontós-történetnek. A 100. szám elülső, belső borítóján az 1997-es Pókember-kiadványok munkatársairól olvasható rövid, képes összeállítás. A hátsó, külső borítón a Marvel tales featuring Spider-man Vol. 1 #247 számának elülső borítója látható. A The Spectacular Spider-Man Vol. 1 #189 nem jelent meg teljes terjedelmében Magyarországon.
Csodálatos Pókember #101
- Megjelent: 1997. október
- Borító eredetije: The Spectacular Spider-Man Vol. 1 #185 (1992. február)
- Borítót rajzolta: Sal Buscema
- Eredeti ár: 228 Ft
- Megjegyzés: A füzetben 1 oldalnyi terjedelemben levelezési rovat található „Levelek a pókhálóból” címmel (hátsó belső borító).
Csodálatos Pókember #102
- Megjelent: 1997. november
- Borító eredetije: Amazing Spider-Man Vol. 1 #361 (1992. április)
- Borítót rajzolta: Mark Bagley és Randy Emberlin
- Eredeti ár: 228 Ft
- Megjegyzés: A füzetben 1-1 oldalnyi terjedelemben levelezési és csere-bere rovat található.
Csodálatos Pókember #103
- Megjelent: 1997. december
- Borító eredetije: Amazing Spider-Man Vol. 1 #363 (1992. május)
- Borítót rajzolta: Mark Bagley és Randy Emberlin
- Eredeti ár: 228 Ft
- Dokumentáció: A füzetben 1 oldalnyi összefoglaló olvasható, a Venom szellemei történethez felvezető gyanánt, „Pókháló-zat” címmel (elülső belső borító).
- Megjegyzés: . A lap végén 1 oldalnyi terjedelemben levelezési rovat található (hátsó belső borító).
Csodálatos Pókember #104
- Megjelent: 1998. január
- Borító eredetije: Amazing Spider-Man Vol. 1 #363 (1992. június)
- Borítót rajzolta: Mark Bagley és Randy Emberlin
- Eredeti ár: 268 Ft
- Dokumentáció: 1 oldalnyi terjedelemben, „A Csodálatos Pókember rövid pályaképe” (2. rész) címmel képes összefoglaló található Pókember ismertebb kalandjairól/történeteiről.
- Megjegyzés: A füzetben 2 oldalnyi csere-bere rovat szerepel, „Adok-ka-Pók” címmel. A hátsó külső borítón a Super Spider-man with the super-heroes című képregény #179 számának elülső borítója látható.
Csodálatos Pókember #105
- Megjelent: 1998. február
- Borító eredetije: Amazing Spider-Man Vol. 1 #364 (1992. június)
- Borítót rajzolta: Mark Bagley és Randy Emberlin
- Eredeti ár: 268 Ft
- Dokumentáció: 1 oldalas a Rengető (eredeti neve: Herman Schultz) leírás az elülső belső borítón.
- Megjegyzés: A füzetben 1 oldalnyi levelezési rovat szerepel, „Levelek a Pókhálóból” címmel (hátsó belső borító). Ugyancsak ott, egy rövid megjegyzés található A bosszú szellemei – Venom szellemei történethez. A hátsó külső borítón az amerikai Web of Spider-man Vol. 1 #95 számának elülső borítója látható.
Csodálatos Pókember #106
- Megjelent: 1998. március
- Borító eredetije: Spirits of Vengeance Vol. 1 #5 (1992. december)
- Borítót rajzolta: Adam Kubert
- Eredeti ár: 268 Ft
- Dokumentáció: 1 oldalas a Gyík (eredeti neve: Dr. Curtis Connors) összefoglaló az elülső belső borítón.
- Megjegyzés: Az Amazing Spider-Man Vol. 1 #365 egy jubileumi dupla szám volt, amely az első Pókember-történetet közlő füzet, az Amazing Fantasy #15 számának pontosan 30 évvel korábbi megjelenése előtt tisztelegett. Az Amazing Spider-Man Vol. 1 #365 számának első oldala nem jelent meg Magyarországon. Ugyanezen szám 2 részletben jelent meg hazánkban. A hátsó belső borítón levelezési rovat szerepel „Levelek a pókhálóból” címmel. A hátsó külső borítón a Spider-Man Vol. 1 #24 számának eredeti amerikai borítója látható.
Csodálatos Pókember #107
- Megjelent: 1998. április
- Borító eredetije: Egy az Amazing Spider-Man Vol. 1 #365 képregény belsejében szereplő képkocka került a borítóra. A borító a cseh Pókember, ezen Amazing Spider-man történetét közlő, számának alapulvételével készült.
- Borítót rajzolta: Mark Bagley
- Eredeti ár: 268 Ft
- Dokumentáció: A lap közepén 1 oldalnyi terjedelemben, „A Csodálatos Pókember rövid pályaképe” (3. rész) címmel képes összefoglaló található Pókember ismertebb kalandjairól/történeteiről.
- Megjegyzés: Az Amazing Spider-Man Vol. 1 #365 száma nem jelent meg teljes terjedelmében hazánkban. A hátsó belső borítón levelezési rovat szerepel „Levelek a pókhálóból” címmel.
Csodálatos Pókember #108
- Megjelent: 1998. május
- Borító eredetije: Web of Spider-Man Vol. 1 #96 (1993. január)
- Borítót rajzolta: Mark Texeira
- Eredeti ár: 268 Ft
- Megjegyzés: A füzetben 2 oldalnyi levelezési rovat szerepel, „Levelek a Pókhálóból” címmel. E számban olvasható az olvasói szavazatok alapján megválasztott, addig Magyarországon megjelent történetek közül, legjobb 10 történet. Rövidke bevezető olvasható „Pókháló-zat” címmel Peter Parker szüleiről, valamint az elkövetkezendő Magyarországon megjelenő történetekről.
Csodálatos Pókember #109
- Megjelent: 1998. június
- Borító eredetije: Amazing Spider-Man Vol. 1 #368 (1992. november)
- Borítót rajzolta: Mark Bagley és Randy Emberlin
- Eredeti ár: 288 Ft
- Dokumentáció: E képújságban 1 oldalnyi terjedelemben, „A Csodálatos Pókember rövid pályaképe” (4. rész) címmel képes összefoglaló található Pókember ismertebb kalandjairól/történeteiről. További 2 oldalnyi dokumentáció olvasható a Pókirtókról, A sorsdöntő kalandról valamint Gerry Conway és Gwen Stacy „kapcsolatáról”.
- Megjegyzés: Amazing Spider-Man Vol. 1 #144. számából mindössze 2 oldal jelent meg (az amerikai képregény 2 utolsó oldala). A füzetben 1 oldalnyi levelezési rovat szerepel, „Levelek a Pókhálóból” címmel (elülső belső borító). A képregény hátsó borítóján az olasz Pókember, L’Uomo Ragno Classic 41. számának elülső, A sorsdöntő kalandhoz kapcsolódó, borítója látható. Az Amazing Spider-Man Vol. 1 #368 száma nem jelent meg teljes terjedelmében.
Csodálatos Pókember #110-111
- Megjelent: 1998. július-augusztus
- Borító eredetije: Amazing Spider-Man Vol. 1 #370 (1992. december)
- Borítót rajzolta: Mark Bagley
- Eredeti ár: 536 Ft
- Dokumentáció: A füzetben 2 oldalnyi terjedelemben, „A Csodálatos Pókember rövid pályaképe” (5. rész) címmel képes összefoglaló található Pókember ismertebb kalandjairól/történeteiről (összeállítója: Harza Tamás).
- Megjegyzés: A Csodálatos Pókember 110. és 111. száma összevonva jelent meg technikai okokból kifolyólag. Az Amazing Spider-Man Vol. 1 #145, #146, #149, #369 és #370 számai nem jelentek meg teljes terjedelmükben. Az Amazing Spider-Man Vol. 1 #146 számából összesen 4 oldal jelent meg.
Csodálatos Pókember #112
- Megjelent: 1998. szeptember
- Borító eredetije: Amazing Spider-Man Vol. 1 #371 (1992. december)
- Borítót rajzolta: Mark Bagley
- Eredeti ár: 268 Ft
- Megjegyzés: Az Amazing Spider-Man Vol. 1 #150, #151 és #371 számai nem jelentek meg teljes terjedelmükben. Az Amazing Spider-Man Vol. 1 #151. számából mindössze 2 oldal jelent meg. A füzetben 1 oldalnyi levelezési rovat szerepel, „Levelek a Pókhálóból” címmel (elülső belső borító).
Csodálatos Pókember #113
- Megjelent: 1998. október
- Borító eredetije: Amazing Spider-Man Vol. 1 #372 (1993. január)
- Borítót rajzolta: Mark Bagley
- Eredeti ár: 268 Ft
- Megjegyzés: A füzetben 2 oldalnyi levelezési rovat szerepel, „Levelek a Pókhálóból” címmel. Az Amazing Spider-Man Vol. 1 #372 és #373 számai nem jelentek meg teljes terjedelmükben.
Csodálatos Pókember #114-115
- Megjelent: 1998. november-december
- Borító eredetije: The Spectacular Spider-Man Vol. 1 #200 (1993. május)
- Borítót rajzolta: Sal Buscema
- Eredeti ár: 536 Ft
- Megjegyzés: A Csodálatos Pókember 114. és 115. száma összevonva jelent meg technikai okokból kifolyólag. A füzetben 1 oldalnyi levelezési rovat szerepel, „Levelek a Pókhálóból” címmel (elülső belső borító). A képregény hátsó borítóján az olasz Pókember, L’Uomo Ragno Classic 44. számának elülső, A sorsdöntő kalandhoz kapcsolódó borítója látható. A The Spectacular Spider-Man Vol. 1 #199 és #200, valamint az Amazing Spider-Man Vol. 1 #388 számai nem jelentek meg teljes terjedelmükben.
Csodálatos Pókember #116
- Megjelent: 1999. január
- Borító eredetije: Amazing Spider-Man Vol. 1 #389 (1994. május)
- Borítót rajzolta: Mark Bagley
- Eredeti ár: 328 Ft
- Megjegyzés: A Web of Spider-Man Vol. 1 #112 számából összesen 5, míg a The Spectacular Spider-Man Vol. 1 #216. számából 3 oldal jelent meg. A füzetben 2 oldalnyi levelezési rovat szerepel, „Levelek a Pókhálóból” címmel. E szám végén rövid összefoglalaló található a 120. szám után bekövetkező változásokról. A hátulsó külső borítón egy Pókember-festmény látható Amazing Spider-man felirattal.
Csodálatos Pókember #117
- Megjelent: 1999. február
- Borító eredetije: Web of Spider-Man Vol. 1 #117 (1994. október)
- Borítót rajzolta: Steven Butler
- Eredeti ár: 328 Ft
- Megjegyzés: A füzet végén 1 oldalnyi tömör összefoglaló olvasható a kiadásra nem kerülő Pókember-történetekről, valamint rövid utalások találhatóak a 120. számtól kiadásra kerülő történetekről. A Web of Spider-Man Vol. 1 #117 nem jelent meg teljes terjedelmében. Az Amazing Spider-Man Vol. 1 #394 részének közlése a következő magyar számban folytatódott.
Csodálatos Pókember #118
- Megjelent: 1999. március
- Borító eredetije: Amazing Spider-Man Vol. 1 #394 (1994. október)
- Borítót rajzolta: Mark Bagley és Larry Malstedt
- Eredeti ár: 328 Ft
- Megjegyzés: A füzet végén 1 oldalnyi levelezési rovat szerepel, „Levelek a Pókhálóból” címmel. Ugyancsak ott 1 oldalas „Adok-Kapók” csere-bere rovat található. A hátulsó külső borítón a Spider-man Vol. 1 #51 számának eredeti, amerikai borítója látható. Az Amazing Spider-Man Vol. 1 #394 és a Spider-Man Vol. 1 #51 száma nem jelent meg teljes terjedelmében Magyarországon.
Csodálatos Pókember #119
- Megjelent: 1999. április
- Borító eredetije: Spider-Man: The Lost Years Vol. 1 #0 (1996. január)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr.
- Eredeti ár: 328 Ft
- Megjegyzés: E számban egy rövid 1 oldalas felvezetés található 3 képpel a 120. számtól bekövetkező változásokról, valamint a füzet végén 2 oldalnyi levelezési rovat szerepel, „Levelek a Pókhálóból” címmel. A hátulsó külső borítón a Web of Spider-man Vol. 1 #117 számának eredeti, amerikai borítója látható. A The Spectacular Spider-Man Vol. 1 #217-ből 1 oldal kimaradt a magyar kiadásban.
Csodálatos Pókember #120
- Megjelent: 1999. május
- Borító eredetije: Wizard: The Comics Magazine #84-B (1998. augusztus)[1]
A legtöbb Wizard magazin 2 borítóval jelenik meg.
- Borítót rajzolta: Mike Wieringo
- Eredeti ár: 650 Ft
- Dokumentáció: A hátsó belső borítón „Pókember ruhatára” kerül bemutatásra.
- Megjegyzés: A 120. szám 96 oldallal jelent meg annak tiszteletére, hogy éppen 10 évvel korábban jelent meg a Csodálatos Pókember 1. száma. E kiadványtól kezdődően jelentős változások történtek. A Pókember 119. számában futó Klón-történet nem folytatódott, hanem teljesen új, 1999-es történeteket kezdett el közölni a Semic kiadó. A 120. számtól kezdve, minden lapszámban 3 történet szerepelt, egy az Amazing Spider-Man Vol. 2 sorozatából, egy a Peter Parker: Spider-Man Vol. 2. és egy pedig a Webspinners: Tales of Spider-Man című szériából. A füzet végén 1 oldalas „Sziporkák Stan Lee levelezési rovatából”, valamint további 1 oldalon „Megkérdeztük az alkotókat – Ki mit csinált 1962 júniusában, amikor Pókember megszületett” összefoglaló olvasható. E számban 1 oldalas Pókember és Gwen Stacy poszter lelhető. Nem minden az Amazing Spider-Man Vol. 2 #1 és Peter Parker: Spider-Man Vol. 2 #1 részében szereplő képregény jelent meg Magyarországon.
Csodálatos Pókember #121
- Megjelent: 1999. június
- Borító eredetije: Peter Parker: Spider-Man Vol. 2 #2 (1999. február)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr. és Dan Jurgens
- Eredeti ár: 650 Ft
- Dokumentáció: Egyoldalas képes összefoglaló olvasható egy Magyarországon nem megjelent történetekről: Venom – A fegyverletétel (eredeti megjelenés helye: The Amazing Spider-Man Vol. 1 #373-375).
- Megjegyzés: A füzetben 2 oldalnyi terjedelemben levelezési rovat található. Egy oldal a „Mi is az a No-prize"? kérdéskörrel foglalkozik. A füzet elülső belső borítóján egy Venom kép szerepel, míg a füzet végében 1-1 teljes oldalon Mysterióról és Peter Parkerről láthatunk egy rajzot (ez utóbbi kép eredetileg a Peter Parker: Spider-Man Vol. 2 #1 részében jelent meg). Három oldalon a Webspinners: Tales of Spider-Man Vol. 1 #2 és a The Amazing Spider-Man Vol. 1 #374 és #375 számainak amerikai borítója tekinthető meg eredeti méretben.
Csodálatos Pókember #122
- Megjelent: 1999. július
- Borító eredetije: Amazing Spider-Man Vol. 2 #3 (1999. március)
- Borítót rajzolta: John Byrne
- Eredeti ár: 650 Ft
- Dokumentáció: Egyoldalas képes összefoglaló olvasható egy Magyarországon nem kiadott történetekről: Cardiac és Styx & Stone (eredeti megjelenés helye: The Amazing Spider-Man Vol. 1 #376-377).
- Megjegyzés: A füzetben 1 oldalnyi terjedelemben levelezési rovat található. További 1 oldalon „Humor-oldal", egy másikon pedig „A képregény és a harcművészet" összefüggéseiről olvashat az érdeklődő. A füzet utolsó 2 oldalán Mary Jane-ről és a Parker lakásról szemlélehet meg 2 rajzot az olvasó (ez utóbbi művek eredetileg a Peter Parker: Spider-Man Vol. 2 #1 részében jelentek meg). Az elülső belső és a hátulsó belső borítón a közvéleménykutatás eredményei tekinthetőek meg 2 témával kapcsolatosan. Az egyik „A top 10 borító" a másik „A top 10 szuperhős".
Csodálatos Pókember #123
- Megjelent: 1999. augusztus
- Borító eredetije: Amazing Spider-Man Vol. 2 #4 (1999. április)
- Borítót rajzolta: John Byrne
- Eredeti ár: 650 Ft
- Dokumentáció: A lap közepén 2 oldalas összefoglaló olvasható a Maximum Carnage avagy Totális vérontás! című történetről (eredeti megjelenés: Spider-man Unlimited Vol. 1 #1-2; Web of Spider-Man Vol. 1 #101-103; Amazing Spider-Man Vol. 1 #378-380; Web of Spider-Man Vol. 1 #35-37 és a The Spectacular Spider-Man Vol. 1 #201-203). Csapdász (eredeti neve: Peter Petruski) 1 oldalas dokumentáció a hátsó belső borítón.
- Megjegyzés: A füzetben 1 oldalnyi terjedelemben levelezési rovat található. A képregény közepén 2 darab 2 oldalas poszter lelhető, amelyből az egyiken Pókember, Venom és Vérontó, míg a másikon Pókember, az Ezüst Utazó és Amerika Kapitány látható. 1 oldalas Howard Mackie-interjú is fellelhető e kiadványban egy rajzpályázat kíséretében. A hátulsó külső borítón a Maximum Carnage című történet külföldi borítóiból láthat ízelítőt a magyar olvasó. A Webspinners: Tales of Spider-Man Vol. 1 #4 számából 1 oldal kimaradt a magyar képregényben.
Csodálatos Pókember #124
- Megjelent: 1999. szeptember
- Borító eredetije: Peter Parker: Spider-Man Vol. 2 #5 (1999. május)
- Borítót rajzolta: Bart Sears
- Eredeti ár: 650 Ft
- Dokumentáció: Ezüst Utazó (angolul: Silver Surfer) 1 oldalas dokumentáció, valamint kétoldalas képes összefoglaló olvasható 2 Magyarországon nem kiadott történetekről: 1) Hulk és Dr. Samson (eredeti megjelenés helye: The Amazing Spider-Man Vol. 1 #381-382); 2) Az Ítélőszék (eredeti megjelenés helye: The Amazing Spider-Man Vol. 1 #383-385).
- Megjegyzés: A füzetben 2 oldalnyi terjedelemben levelezési rovat található. Egy oldalon közvélemény-kutatás olvasható „Melyik tetszik jobban??? – Közvéleménykutatás: MJ" címmel. Egy teljes oldalon a The Amazing Spider-Man Vol. 2 #5 számának eredeti, amerikai borítója tekinthető meg. Az újság elülső belső és hátulsó belső borítóján festett képek találhatóak az Amerikában 1994-ben kiadott Kurt Busiek és Alex Ross alkotópáros által fémjelzett Marvels című kiadványból, amelyek Pókembert, Dr. Oktopuszt, Stacy kapitányt, Gwen Stacyt és a Zöld Manót (Norman Osborn) ábrázolják. A Webspinners: Tales of Spider-Man Vol. 1 #5 számából 2 oldal kimaradt a magyar kiadásban.
Csodálatos Pókember #125
- Megjelent: 1999. október
- Borító eredetije: Amazing Spider-Man Vol. 2 #6 (1999. június)
- Borítót rajzolta: John Byrne
- Eredeti ár: 750 Ft
- Dokumentáció: Vezér (angolul: Kingpin, eredeti neve: Wilson Fisk) 1 oldalas képes dokumentáció a lap közepén. Szintén ugyanott egyoldalas összefoglaló olvasható egy Magyarországon nem megjelent történetekről: Vermin halála (The Spectacular Spider-Man Vol. 1 #194-196).
- Megjegyzés: A füzetben 3 oldalnyi terjedelemben levelezési rovat található „Tisztelt PókSzerkesztőség” címmel 1 oldalon pedig csere-bere „Adok-KaPók" elnevezéssel. További 1 oldalon az amerikai képregény-világ legfrissebb híreiről számol be az újság („Hollywoodi filmek képregényekből" témáról ír a cikk írója). Egy oldalon a Webspinners: Tales of Spider-Man Vol. 1 #6 és a Peter Parker: Spider-Man Vol. 2 #6 képregények eredeti borítója látható egy Stan Leeről készült fénykép és egy rajongó által készített Pókember-rajz kíséretében. Az újság hátulsó belső borítóján festett képek találhatóak az Amerikában 1994-ben kiadott Kurt Busiek és Alex Ross alkotópáros által fémjelzett Marvels című kiadványból, amelyek Pókembert, Gwen Stacyt és a Zöld Manót (Norman Osborn) ábrázolják. A Webspinners: Tales of Spider-Man Vol. 1 #6 számából 2 oldal kimaradt a magyar képregényben.
Csodálatos Pókember #126
- Megjelent: 1999. november
- Borító eredetije: Peter Parker: Spider-Man Vol. 2 #7 (1999. július)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr.
- Eredeti ár: 750 Ft
- Dokumentáció: Blade – A Penge 1 oldalas képes dokumentáció a hátsó belső borítón. Egyoldalas összefoglaló olvasható 3 Magyarországon nem megjelent történetekről: 1) Sírkő-Kalapácsfej: Sírkő visszatér (eredeti megjelenés helye: The Spectacular Spider-Man Vol. 1 #204-206); 2) Vészmanó-Démanó-Zord Vadász (eredeti megjelenés helye: Spider-Man Vol. 1 #46-49); 3) A Zord Vadász-Kraven fia (eredeti megjelenés helye: Spider-Man Vol. 1 #50).
- Megjegyzés: A füzetben 2 oldalnyi terjedelemben levelezési rovat található „Tisztelt PókSzerkesztőség” címmel. 1 oldalon „Kikapcsoldal" elnevezéssel Pókember-teszt lelhető fel 2 kisebb humoros Marvel-strip kíséretében. További 1 oldalon az amerikai képregény-világ legfrissebb híreiről számol be az újság („Kulcsjátékosok a Pókember filmben" és „Milyen Marvel-képregények léteznek még?" témáról ír a cikk szerzője). A The Spectacular Spider-Man Annual Vol. 1 #12-ből mindössze egy rövidebb, 3 oldalas történet jelent meg. A hátulsó külső borítón a Webspinners: Tales of Spider-Man Vol. 1 #7 és a Spider-Man: Chapter One Vol. 1 #11 képregények eredeti, amerikai borítója látható. A Peter Parker: Spider-Man Vol. 2 #7 számából 1 oldal, míg a Webspinners: Tales of Spider-Man Vol. 1 #7 részéből 2 oldal kimaradt hazánkban.
Csodálatos Pókember #127
- Megjelent: 1999. december
- Borító eredetije: Amazing Spider-Man Vol. 2 #8 (1999. augusztus)
- Borítót rajzolta: John Romita Jr.
- Eredeti ár: 750 Ft
- Dokumentáció: Mysterio (Valódi neve: Quentin Black) 1 oldalas dokumentáció a hátsó belső borítón. Egyoldalas összefoglaló olvasható 2 Magyarországon nem kiadott történetekről: 1) Keselyű-Kaméleon: Életlopás (eredeti megjelenés helye: The Amazing Spider-Man Vol. 1 #386-387); 2) Sikoltás! (eredeti megjelenés helye: The Amazing Spider-Man Vol. 1 #390-393). Ez utóbbi történet később, 2005 decemberében, a Sikoly és a Csodálatos Pókember című különszámban teljes terjedelemben megjelent.
- Megjegyzés: A füzetben 4 oldalnyi terjedelemben levelezési rovat található „Tisztelt PókSzerkesztőség” címmel 2 kisebb humoros Marvel-strip kíséretében. További 4 oldalon a rajzpályázat végeredménye látható a díjazott alkotásokkal. A hátulsó külső borítón a Webspinners: Tales of Spider-Man Vol. 1 #7 és #8 valamint a Peter Parker: Spider-Man Vol. 2 #8 és a The Amazing Spider-Man Vol. 1 #393 képregények eredeti, amerikai borítói láthatók. Ez volt A Csodálatos Pókember 1. sorozatának utolsó száma.
Remove ads
Kapcsolódó szócikkek
Jegyzetek
Források
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads