Gaál Attila Csaba

(1989–) magyar színész, színházi rendező From Wikipedia, the free encyclopedia

Remove ads

Gaál Attila Csaba (Budapest, 1989. február 21. –) magyar színész, rendező.

Gyors adatok
Remove ads

Életpályája

A Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnáziumban érettségizett. Az Újszínház Stúdiójában tanult színészetet, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen matematikát. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen színészként és rendezőként folytatott felsőfokú tanulmányokat, mindkét szakon 2017-ben diplomázott.

Szerepelt a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban és Nagyváradon a Szigligeti Színházban illetve a Yorick Stúdióban. 2016-ban megálmodója és főszervezője volt a MASZIDI-nek, vagyis a Magyar Színházi Diáktalálkozónak, mely a kolozsvári, a kaposvári, a budapesti, az újvidéki és a marosvásárhelyi színművész szakos diákok találkozója. 2020-ban megszervezte a Fiatalok Szabadtéri Színpada (FISSZ FESZT) összművészeti programsorozatot, amelynek nyaranta Dunakeszi a helyszíne.

2019-ben társaival Bélai Marcellel és Kozma Gábor Viktorral létrehozták a Vadász Esélye elnevezésű budapesti színházi alkotóközösséget, amelyből 2021-ben kilépett és Deák Attilával közösen megalapították az Epika Kulturális és Művészeti Alapítványt. 2017-től a Veszprémi Petőfi Színház társulatának tagja. 2019-ben elnyerte a Magyar Teátrumi Nyári Fesztivál fődíját, a Legjobb Férfi Főszereplő kategóriában. 2021-ben megkapta első szerepét egy mozifilmben, Iveta Grófová rendezésében az Emma és a Halálfejes Lepke című szlovák-magyar-cseh-osztrák koprodukcióban, amelyben Borbély Alexandra, Molnár Piroska, Újlaki Dénes, Derzsi János, Mílán Ondrik, Florentin Groll és Alexander E. Fennon mellett játszik.

Remove ads

Fontosabb színházi szerepei

Remove ads

Rendezéseiből

  • Bertolt Brecht: Szecsuáni Jólélek (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, 2016)
  • Jokum Rohde: Pinocchio hamvai (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, 2016)
  • Anton Pavlovics Csehov: Ivanov (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, 2017)
  • Hedry Mária: Spenót Panna (Veszprémi Petőfi Színház, 2019)

Filmek, tv

  • A tanár (2020)
  • Emma és a halálfejes lepke (2022)

Díjak

  • Magyar Teátrumi Nyári Fesztivál – Legjobb Férfi Főszereplő (2019)

Források

Remove ads
Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads