A Hihetetlen Pókember
From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A Hihetetlen Pókember egy 2005 októbere és 2008 januárja között havonta, majd 2012-től folytatódva, két havonta megjelenő, az amerikai Marvel Comics által kiadott Amazing Spider-Man-t magyarul közlő képregény.
Remove ads
Története
Három másik, a Panini Comics Magyarország által kiadott füzettel egyidőben indult 2005 októberében. Hosszú szünet után újra olvashatóvá vált itthon is a klasszikus Pókember történetfolyam, amit az első pár évben J. Michael Straczynski író és John Romita Jr. rajzoló megközelítésében figyelhettünk.
2006 októbere után már 52 oldalon jelent meg, és a Panini legsikeresebb magyar kiadványává vált. Ennek ellenére a 27. számmal (2008. január) a kiadó befejezte a sorozatot. A kiadvány megszűnésével a Kingpin kiadó könyvformátumban folytatja a kiadást. Az első kötet, 2008. október 12-én jelent meg, A múlt emlékei: Sarah története címmel, mely 4 füzetet foglal magába és bár a történet a The Spectacular Spider-Man-ből való, az mégis ott folytatja a cselekményt, ahol a Panini kiadásánál abbamaradt.
2012-től A Hihetetlen Pókember ismét füzetes formában is megjelenik a Kingpin kiadásában.[1][2]
Remove ads
Nagyobb történetfolyamok
Panini füzetek
Megjegyzések:
- A 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásról megemlékező és a "Nuff' said" című kiadvány itthon nem jelent meg (Amazing Spider-Man vol. 2 #36 ill. 39).
- A 13-as számtól keményborítós duplaszámokat adtak ki.
Remove ads
Kingpin könyvek
Megjegyzések:
- A második kötet kétféle borítóval jelent meg.
Remove ads
Kingpin füzetek
Lásd még
Források
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads