Kereplő

A kereplő fából készült mechanikus idiofon hangszer, amely rázás vagy forgatás hatására pergő, kerregő, recsegő, durrogó hangot ad ki. Működési elve többféle lehet, magát a hangot fa alkatrészeinek összeütődése hozza létre. Mérete a tenyérnyitől a több méteresig terjedhet. Gyermekjátékként, riasztó- és jelzőeszközként, rituális vagy zenei célra használják, de előfordulhat szimpla zajkeltőként is, pl. focimeccs, tüntetés alkalmával, más hasonló hangszerekkel hasonló funkcióban (pl. síp, duda, szurkolói dobok, vuvuzela, stb.).

Kereplő
Húsvéti kereplő
Besorolás
idiofon mechanikus
Sachs–Hornbostel-féle osztályozás	112.24
A Wikimédia Commons tartalmaz Kereplő témájú médiaállományokat.

Típusai

Kalapácsos kereplő

A kalapácsos kereplő tulajdonképpen a deszkadob, a szimandron mechanizált változata. Egy 2–3 cm vastag, 15–30 cm nagyságú téglalap alakú keményfa deszkalap közepén egy rá merőleges faoszlop halad át; ennek felső vége lazán ide-oda mozgatható kalapácsot vagy kalapácsokat tart, alsó fele fogantyúként szolgál. Ha a hangszert ennél fogva erősen előre-hátra lengetik, az a kalapács vagy kalapácsok ide-oda csapódásával jár, ami kereplő hangot eredményez.^[1]

• 
  Templomi kereplő, Rebstein, Svájc
• 
  Kalapácsos kereplők, Sanok, kárpátalja
• 
  Matraca – Asztúria, Spanyolország
• 
  Matraca három kalapáccsal
• 
  A zsidók purim ünnepén használt zajkeltő, grager

Bordás kereplő

A bordás kereplő a legismertebb kereplőtípus. Működése a kilincsműhöz, racsnihoz hasonlít. Részei: egy keret, amelyben vékony, rugalmas fanyelv található, a nyelv szabad végénél pedig egy nyéllel forgatható, bordás fahenger. A nyelv vége nyugalmi állapotban a fahenger bordázatához feszül. A fahenger forgatásakor a nyelv a bordázott felületen fokról fokra csapódik, ami szapora, csattogó hangot eredményez. A forgatás a kisebb hangszerek esetén úgy is történhet, hogy a forgatható nyelet a használója szorosan markolja, miközben a kereplő keretét a zászlólengetéshez hasonló módon hozza forgásba.

Egyszerűbb hangszerek esetén a keret és a nyelv egy darabból lehet fűrésszel, vésővel kialakítva. Más esetben a nyelv külön darabból van, ilyenkor gyakran keresztléceken át fűzik be a helyére, hogy jobban megfeszüljön, nagyobbat szóljon. A nyelvet és a bordázott hengert az igénybevétel miatt ajánlatos keményfából elkészíteni.

A kereplőnek létezik behangolt, dallamjátszó változata is. Ennek három nyelve különböző hangmagasságra van hangolva, leginkább dúr hármashangzat alapján. A nyelvek megszólaltatására nem bordázott, hanem dudorokkal, bütykökkel ellátott henger szolgál. A nyelvenként egy-egy bütyök a fahenger más-más szegmenseiben van, hogy egymás után szólaljanak meg a hangok. Az ilyen kereplő gyakran kurbliszerű hajtókar forgatásával működtethető.

A kisebb méretű bordás kereplők 18–20 cm-esek, ezek használatosak gyerekjátékként, és az ütőhangszeres zenészek által használt kereplők is ebbe a nagyságrendbe esnek. A kertekben régebben pl. szőlőéréskor a madarak elriasztására használt kereplők akár 1 m-esek is lehettek.^[2]

• 
  Kereplő a 14. századból
• 
  Egyszerű bordás kereplők
• 
  Gáztámadásra figyelmeztető kereplő a második világháborúból
• 
  Purimi kereplő két nyelvvel
• 
  Négynyelvű kereplő bütykös hengerrel

Szekrényes kereplő

A szekrényes kereplő a kalapácsos és a bordás kereplő alkatrészeit kombinálja egymással, és hangszekrény hozzáadásával hoz létre még erősebb hangot. Egy nagy fadoboz felső lapja egyik végén egy tüskékkel ellátott forgatható henger van, a másik végéhez rögzítve pedig több rugalmas nyelv, melyeket a forgó henger tüskéi térítenek ki nyugalmi helyzetükből. A nyelvek végére kalapácsfejhez hasonlóra faragott faalkatrészek csatlakoznak, ezek csapódnak a szekrény felső lapjához. A szekrényes kereplő mérete több méteres is lehet, hangja a puskaropogásra hasonlít, kurbliszerű hajtókarral működtetik. A második vatikáni zsinat előtti liturgiában a katolikus templomok tornyaiban nagycsütörtök és nagyszombat között a harangokat helyettesítette (ahogy kis, kalapácsos kereplőt használt a ministráns is a csengő helyett).^[3]

• 
  A budapesti Teréz-templom szekrényes kereplője
• 
  Szekrényes kereplő, Elzász

Szélkereplő

A szélkereplő szél által meghajtott kereplő. Pózna vagy épület tetején foglalhat helyet, célja a kártevő madarak, vadak elijesztése, de gyerekjáték is lehet. A működéséhez szükséges mozgási energiát egy szél által forgatott, fából készült, légcsavarszerű alkatrész biztosítja. A szélirányba való beállítást a szélkakashoz hasonlóan függőleges, farokszerű lemez biztosítja.

A szélkereplő működhet a bordás kereplőnek megfelelően: ekkor a szélkerék tengelyére van a bordás henger egy keretben vízszintesen felszerelve, a hangkeltő nyelv pedig függőlegesen, alulról felfelé állva feszül a bordás hengerhez. A szélkerék tengelyén bordás henger helyett faütők is lehetnek. Ilyen esetben a forgó faütők a kerethez erre a célra rögzített deszkát ütögetik. Hogy ütéskor ne akadjanak meg, az ütők vége csuklósan, cséphadaró-szerűen van kialakítva, vagy az ütők végére lazán felszerelt fémdarabok csapódnak az ütőfelülethez.^[4]

A komolyzenében

A nyugati komolyzene történetében a kereplőt a vitatott szerzőjű Gyerekszimfónia után először Richard Strauss használta a Till Eulenspiegel vidám csínyjeiben. Később más szerzőknél is előfordul, pl. Ravel, Respighi, Milhaud, Carl Orff zenéjében. A partitúrákban a a hangját tremolóként vagy trillaként jelölik.^[5] A komolyzenei gyakorlatban általában a bordás kereplőt használják.^[6]

Magyar vonatkozások

A magyar néphagyományban és egyházi tradícióban mindegyik fajta kereplő jelen van. Hagyományos magyar elnevezései: a kereplő névváltozataiként kerepélő, kerepelő, kereplyő, kereplye, kerepű, kerep, kelep, egyéb nevei: cserregő, csergető, csörgete, pörgető, repegtető, röhögő (Dunántúl), rühencs (Tállya).^[1]