Keskenylevelű ezüstfa

A keskenylevelű ezüstfa, ezüstfűz vagy olajfűz (Elaeagnus angustifolia) kis-ázsiai eredetű fa, vagy cserje. Ágai tövisesek, a hajtások, levelek és a termések ezüstös csillámszőrökkel borítottak. Nagy tűrőképességű faj, amely rossz talajokon, például szikeseken, városi körülmények között parkokban is tenyészik. A Duna–Tisza közén egyes helyeken olajfának^[1] is nevezik, annak ellenére, hogy nem az olajfa (Olea) nemzetségbe tartozik. Az ezüstfűz elnevezés szintén nem keverendő össze az ezüstös fűzzel (fehér fűz) (Salix alba), aminek a kérgéből kivont szalicilsavból az aszpirint állítják elő.^[2] Magyarországon inváziós fajnak számít^[3], nem ültethető.

Keskenylevelű ezüstfa
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta) Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida) Rend: Rózsavirágúak (Rosales) Család: Ezüstfafélék (Elaeagnaceae) Nemzetség: Elaeagnus Faj: E. angustifolia
Tudományos név
Elaeagnus angustifolia L.
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Keskenylevelű ezüstfa témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Keskenylevelű ezüstfa témájú médiaállományokat és Keskenylevelű ezüstfa témájú kategóriát.

Jellemzői

Keskenylevelű ezüstfa termése

Keskenylevelű ezüstfa levele és érett termése

Kezdetben gyors növekedésű, nagy cserje, ami idővel 5-15 méter magas, gyakran ferde törzsű fává fejlődik. Az alacsonyabb példányok néha gyökérsarjakkal terjednek. Apró, bódító illatú sárga virágai a levelek hónaljában május-júniusban nyílnak. Termése ezüstös, majd idővel kissé megbarnuló, lisztes húsú csontár. Ágrendszere lazán szétálló, idős korban ívesen szétterülő. Kérge sötétbarna, puha, rostosan felrepedező, hosszú lemezekben leváló. A fejlett hónaljrügyeket viselő hosszú hajtásokon a következő évben korlátolt növekedésű törpehajtások képződnek, a lombozat jelentős részét ezek hordozzák. A fiatal hajtások ezüstösek, 1–5 cm hosszú, egyszerű, hajtáseredetű töviseket hordoznak. Az idősebb hajtások kopaszak, fényesek zöldesbarnák, majd vörösesbarnák. A hosszú hajtások rügyei tojásdadok, tompa csúcsúak, 4-7 ezüstszürke rügypikkellyel, a rövid hajtások rügyei aprók, kevés pikkelyűek. Levelei lándzsásak, 3–8 cm hosszúak, alsó 1/3-ban a legszélesebbek, ék vállúak, tompa csúcsúak, ép szélűek, felül zöldek, alul ezüstfehérek. Májusban nyíló illatos, sárgás virágai a törpe hajtások levélhónaljaiban 1-3-asával nyílnak. Termése tojásdad, 1-1,6 cm hosszú csontár (valójában álcsontár, mivel nem csak a termőből alakul ki^[4]). Kezdetben szürke, pikkelyszőrös, érés után kopaszodó, sárgásbarna, ehető, lisztes állományú, a csontáron 8 hosszanti sáv található. A termés érés után a fán marad, a madarak (pl. a fenyőrigó) a téli hónapokban szívesen fogyasztják, magjait (az emésztőrendszerükön áthaladva) sokfelé elhullatják.

Elterjedése

Hazája a Földközi-tenger környékétől Mongóliáig terjed. Magyarországon parkokba, erdősávokba korábban tömegesen ültették. Erősen fényigényes, egyébként jóformán mindent kibír: a sovány, száraz, homokos vagy köves talajt, az erős sziket, a szennyezett levegőt. Síkvidéki területeinken erősen terjedő, inváziós faj. Nemzeti parkjainkban a természetes vegetációt veszélyezteti, ezért visszaszorítására komoly erőfeszítések folynak.

Hatóanyagai

Drogja (Elaeagnin) alkaloidát tartalmaz.^[forrás?] Áltermésében C-vitamin van, de fogyasztásra alkalmatlan.^[4]

Gyógyhatásai

Magas vérnyomás elleni tea készül a leveleiből, de nem forrázva, hanem áztatással langyos vízben 6-8 órán keresztül.^[forrás?]